A kapujasincs átjáró mindig ott volt a szemünk előtt. És az igazi élet ott kezdődik, amikor az ember kimegy saját beszűkült világából. És nagyot téved, amikor azt hiszi, sötét szobák rejtekén mindent megtehet. Vajon rózsaillatú testek csókjaival kényeztetni akarjuk-e a sárkányt, vagy rózsaillatot reá hintve éheztetni őt? A legkisebb rés a pajzson hatalmas seregét engedi be az ellennek. S a bukás... a gőg s a kéj megnyitják táncát a bálnak, hol együtt táncol az ember és kísértője. S a táncteremben végtelen a táncrend, és az ember saját birodalmába veszik bele. Pedig az élet éppen ott kezdődik, amikor kilépünk önmagunk varázsköréből. Mert tágas a világ. És ott kezdünk el élni, amikor a szeretetnek húrjain táncolunk. S a szív oltárán tesszük meg azt, ami fontos. Hiába adok s teszek annyi mindent, hogyha a szív csukva. S csak egy az, ami valóban lényeges. És az első áldozatos tettekre lehet építeni az egész utat. S a kapujasincs átjáró mindig ott volt a szívünk előtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése