"... itt történt tehát - amit már alig remélhettem -, hogy újra visszataláltam munkám 1914-ben félbemaradt töredékéhez, éspedig oly tisztán és oly szenvedéllyel, és ez az erő olyan lágyan gyógyító volt, hogy alig néhány hét alatt, a leírhatatlan átadottság ez ideje során felépült az elégiák teljes építménye, akárha soha nem is szenvedett volna törést, sőt mintha egyes darabjai már nem rögzültek volna mozdíthatatlan torzóvá. Hogy egy ember, aki e határtalan kínlódás feszítette évek során úgy érezte, lénye legmélyéig kettéhasadt, a múltra és az ezzel gyökeresen ellentétes, fokozatosan elhaló jelenre: hogy tehát egy ilyen ember részesül abban a kegyelemben, hogy észlelhető, amint egy még rejtettebb mélységben, e szaggatottság, e hasadás alatt visszaáll munkájának és kedélyének folytonossága..., az, úgy látom, több egy pusztán egy személyre tartozó eseménynél; ez ugyanis feltárja, hogy micsoda kimeríthetetlenül gazdag rétegzettségű emberi természetünk, és hányan meg hányan, akik önmagukat ilyen-olyan okokból meghasonlottnak tartják, hányan meríthetnek talán különös, de valódi vigaszt a folytathatóság e példájából."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése