Amikor mi, a "Németes Lányok" elhatároztuk, hogy egy szigorúan tanulmányi
kirándulás keretében egy napra kiruccanunk Bécsbe, nagyon sokmindenre gondoltam,
hogy fogjuk mi ott öten eltölteni az időt, csak a következő Aliga-levélre
nem:
"Lányok! Mit szólnátok, ha a bécsi kirándulásunkhoz Anyám is
csatlakozna? Annyit meséltem Neki rólatok, hogy nagyon kíváncsi lett rátok,
és szeretne megismerni titeket."
Hát most mit lehet egy ilyen levélre válaszolni? Persze, jöjjön ő is. Én
személy szerint nem voltam elragadtatva az ötlettől. Amikor az ember 22 éves és a barátaival
megy kirándulni, nem feltétlenül ábrándozik szülői felügyeletről.
Aztán elérkezett a kirándulás napja, és ahogy a hideg, őszi hajnalban ott
dideregtünk a Keleti csarnokában egyszerre elmosolyodtam:
- Enikő, az ott nem Anyukád?
A megállapításra, miszerint Enikő teljesen az Anyukájára ütött, azt a
választ kaptam, hogy ha az Apukája jött volna el, ugyanezt mondtam volna.
A kezdés jó volt. Aztán jöttek az újabb felismerések: Enikő anyukája
kedves. Enikő Anyukája kommunikatív. Enikő Anyukája humoros. Enikő Anyukája
gondoskodó (itt konkrétan arra a láda nagyon finom süteményre gondolok, amit
direkt nekünk sütött az útra).
Amikor pedig este, élményekkel telve jöttünk hazafelé a vonaton, hirtelen
megcsapott egy gondolat: Enikő Anyukája annyi idős, mint mi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése