"Hirtelen megpillantotta egy mozi bejáratát. Egy moziét, ahol elrejtőzhetett. Bent a vetítés még nem kezdődött meg. Joseph nem volt a moziban. Senki sem volt a moziban. Még Monsieur Jo sem.
A zongorán megszólalt egy dallam. A fények kialudtak. Egyszeriben láthatatlannak és sérthetetlennek érezte magát, és a váratlanul rátörő boldogságtól sírva fakadt. Oázis volt ez, a délutánok fekete terme, a magányosok éjszakája, egy mesterséges, demokratikus éjszaka, a mozi nagy egyenlőségéjszakája, valódibb a valódi éjszakáknál, csodálatosabb, vigasztalóbb minden éjszakánál, egy éjszaka, ami akkor jön el, amikor mi akarjuk, egy mindenki számára nyitva álló, mindenki számára felkínált éjszaka, adakozóbb, önzetlenebb minden jótékonysági intézménynél és egyháznál, az éjszaka, ami megszabadít a szégyentől és tovaűzi a kétségbeesést. (...) Azóta biztosabban érezte, hogy mindegyikükkel a moziban találkozott, a mozi termékeny sötétjében. (...) Csak ott, a filmvászon előtt volt egyszerű minden. Együtt lenni egy idegennel ugyanaz előtt a kép előtt, kedvet kapni az ismeretlenhez."
(Marguerite Duras: Un barrage contre le Pacifique)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése