a költészet világnapja 2016

Utolsó pillanatban ocsúdva már hiába kezdtem a telefonom lázas pötyögtetésébe, senki nem tudta szabaddá tenni magát egy négyórai, verssel fizetős kávéra. Mit volt mit tenni, egyedül kellett eleget tennem múlt évi fogadalmamnak (t.i.: hogy minden évben részt veszek az eseményen). A kávéházban, ahova megérkeztem, a verselős részlegen minden asztal foglalt volt. Kifordultam, kérdeztem a pincért, hogy leülhetek-e máshova (a kávézó kongott az ürességtől), mire ő udvariasan adta tudtomra, hogy nem, várjak, amíg egy asztal felszabadul odabent. Lévén, hogy mára további két programot is listára vettem, nem volt vesztegetni való időm, ezért fogtam magam, visszamentem, és megkérdeztem egy egyedül ülő srácot, hogy becsatlakozhatom-e hozzá. Biztosítottam, hogy nem kell megijednie, iszom egy csészével, és már ott sem vagyok. Bemutatkoztunk, ő elmesélte, milyen csalódott, mivel azt hitte, ki kell állni verset mondani, és rengeteget készült otthon, hogy előadhassa kedvenc költeményét. Felvetettem, hogy ha szeretné, én szívesen meghallgatom. Az arca egyszeriben felderült, lelkesen újságolta, hogy angolul fogja elszavalni nekem William Ernest Henley Invictus című művét:

Out of the night that covers me,

      Black as the pit from pole to pole,

I thank whatever gods may be

      For my unconquerable soul.

In the fell clutch of circumstance

      I have not winced nor cried aloud.

Under the bludgeonings of chance

      My head is bloody, but unbowed.

Beyond this place of wrath and tears

      Looms but the Horror of the shade,

And yet the menace of the years

      Finds and shall find me unafraid.

It matters not how strait the gate,

      How charged with punishments the scroll,

I am the master of my fate,

      I am the captain of my soul. 

Este hattól Kassák-előadás, héttől Pilinszky-. Már zajlott a felkonferálás, mikor a sötétben egy akkor beeső lány tudakolta felém fordulva, hogy a mellettem levő hely foglalt-e? Találkozott a tekintetünk:
- Orsi?!
- Reni?!
Kiderült, hogy ma már ő is ivott verses kávét. De miért is ne innánk meg még egyet? Hogy ne tűnjön pofátlanságnak, egy másik kávéházba mentünk, ahol a másik nevemen regisztráltam, leróttuk a tiszteletsorokat, és két koffeinmentes mellett hosszan, nagyon hosszan beszélgettünk.



Az ilyen napokért érdemes. Élni.