jégkockákkal töltött papir-pohár bámészkodik;
a vetélkedésben elolvadnak a benyomások -
permetező pára száll föl s alá, nyomódik
a kötéltáncos szél harangozó kezében
kíváncsi vagyok, az eredetiségből milyen
nehéz súlyzóra futja -; a vízesés vastag
karéján kimeríthetetlennek látszik
a mélybe hulló folyamatosság - a fontos az,
hogy mit tekintünk elsődlegesnek -; a korlát vizes,
ruhánk is könnyen átnedvesedhet; a nap fehér,
hatalmas ostyaként telepszik a park hatalmas fáinak
kinyújtott nyelve hegyére, mint egy
orgona-hanggal zsúfolt tömegszentáldozáson -
mi úgy látjuk a ministráló partról, mintha
egyszerre csak gondolatainkba zuhannánk,
és egy-kettőre átérezzük a
jóvátehetetlen mozdulat utolsó perceit!
ne tedd a mustárba a képeslapot!
a robajhoz viasz-múzeum vásárisága is
társul, nem csak pattogatott kukorica;
messziről látható köd tornyosodik
a fényképezőgépek szíjján; az önmagukat
esemény nélkül elviselni nem tudó liftek
bambán kerengenek, de nekem nagyon jó itt
a padon ülni veled, és hallgatni ezt a
bekerített természeti ritkaságot dübörögni,
mert nem is tudtam, hogy a középiskolában
Ady
rád is
nagy hatással
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése