daniel lenhard: magányos sellő (?)

Lesújt a villám, feldörren az ég,
egy sellő ül a sziklán,

mint a haragos tengeren 

a csillogó hullám.
Derékig érő barna haját

gyöngyökkel fűzi át,
az igazi szerelemre vár,

de nem talál.
Szomorúan, könnyesen
beveti magát a tengerbe,
" Habbá válva már 

nem lesz kétség felette"