heinrich heine: lorelei

Nem tudom, mit jelentsen,
oly szomorú vagyok;
egy régi mese mindig
fejemben kavarog. 

Hûvös van és homály száll,
a Rajna hömpölyög,
a hegyet körbe fényli
alkony-sugaru köd. 

A magas bíbor csúcson
ül a gyönyörü lány,
ékszere sziporkázik,
és arca halovány. 

Fésüli arany fürtjét,
és úgy dalol, dalol -
különös, édes dallam
fáj, sajog valahol. 

A hajós szívét fogja,
mit fájdalom facsart,
csak néz, néz a magasba -
...Csattan a sziklapart.

Csónakát hideg hullám

nyeli a mélybe le. -

Szép Lorelei a gyilkos,

és bűvös éneke.