- Kinyitom az ablakot, hogy új gondolatok jöhessenek be.
A mai napom dióhéjban: anyukámmal beoltottunk 390 embert, majd elmentem anyák napjára a nagymamámhoz, hazaérve, hívott az egyik barátom, hogy a testvére öngyilkosságot kísérelt meg, aztán segítettem egy másik barátnőmnek kicuccolni otthonról. Estefelé, gondoltam, kiengedem a gőzt és lemegyek horgászni, de mikor odaértem, láttam, hogy ég a part menti bozót, így riasztottam a tűzoltókat. Végül fogtam egy 65 centis harcsát.
Mivel mindent teljesen máshogy láttunk, ezért egy idő után mindenről két fényképet készítettem: egyiket az ő nézőpontjából, másikat az enyémből. A képek között vékony sávú átfedés volt. Ahogy közöttünk is. A látottakat a táj tartotta össze. Minket nem: más volt a belső tájunk. Most Ő is a saját tájának az útjait járja, és én is a sajátjaimét. Lelkeink idegen földtől porosak.
"... itt történt tehát - amit már alig remélhettem -, hogy újra visszataláltam munkám 1914-ben félbemaradt töredékéhez, éspedig oly tisztán és oly szenvedéllyel, és ez az erő olyan lágyan gyógyító volt, hogy alig néhány hét alatt, a leírhatatlan átadottság ez ideje során felépült az elégiák teljes építménye, akárha soha nem is szenvedett volna törést, sőt mintha egyes darabjai már nem rögzültek volna mozdíthatatlan torzóvá. Hogy egy ember, aki e határtalan kínlódás feszítette évek során úgy érezte, lénye legmélyéig kettéhasadt, a múltra és az ezzel gyökeresen ellentétes, fokozatosan elhaló jelenre: hogy tehát egy ilyen ember részesül abban a kegyelemben, hogy észlelhető, amint egy még rejtettebb mélységben, e szaggatottság, e hasadás alatt visszaáll munkájának és kedélyének folytonossága..., az, úgy látom, több egy pusztán egy személyre tartozó eseménynél; ez ugyanis feltárja, hogy micsoda kimeríthetetlenül gazdag rétegzettségű emberi természetünk, és hányan meg hányan, akik önmagukat ilyen-olyan okokból meghasonlottnak tartják, hányan meríthetnek talán különös, de valódi vigaszt a folytathatóság e példájából."
Q: - Tell us a little about your method and how you came to favor this medium.
Chie Joshii: - I use oil painting on canvas and wood panel. I chose oil paint for the color brilliance and its wide value range. I love to stimulate the senses by creating strong contrasts both conceptually and visually. The darkness emphasize the light. Various colors compliment each other to create a symphony or a cacophony. These simultaneous reactions all contribute to enhance the energy of the painting.
Q: - When you create art is there a particular message you intend to impart?
Chie Joshii: - At first, I was painting without knowing why I paint what I paint. I just followed what interested me. Mythology and old tales have always fascinated me. The interest lead me to Joseph Campbell, then Jung and his theory of “collective unconscious.” Mythology is filled with symbols that echo with archetypes in our mind. It is because Mythology itself was inspired by archetypes. Just like bees know how to dance without learning, we all inherit images = archetypes in our collective unconsciousness. I understand Jung’s theory this way, and it rings true to me. This theory made me realize that I am painting my interpretations of the archetypal images that we share in the deepest layer of the mind. It is a way for me to be a part of something bigger than myself. I wish the viewer can feel this connectedness as well.
Q: - What inspires your creations?
Chie Joshii: - The process itself is very organic and less logical. I stare at the darkness in my mind and images slowly float up. The concept or interpretation comes much later, sometimes after finishing the painting. I believe the images come to my mind as aftereffects of my psychological experiences.
Q: - Myth a story, especially one concerning the early history of a people or explaining some natural or social phenomenon, and typically involving supernatural beings or events. In Miroir we are also interested in modern Myth and the surreal. How does your art create Myth?
Chie Joshii: - My paintings are not about reality, but about the fantasies aroused in my mind by it’s effects. They are surreal images viscerally conceived and more tangible than reality. I actualize this inner Myth that I believe is universal and timeless.
Gyógyító Lelkitárs Kolléganő irodája tulajdonképpen csak álca. A valóságban terápiás szoba, ahova be-betérnek a kollégák egy kis lelki felüdülésre, jó szóra, vigasztalásra. Gyógyító hely, ahol a legitimálhatóság kedvéért hivatalos munka folyik.
Borka (cinkos mosollyal oldalra nézeget, majd suttogva hajol felém az asztal fölött): - Itt ülnek az angyalok az asztalnál.
Borka (3 éves): - Játsszuk azt, hogy mi vagyunk a Máriák, megszüljük a kis Jézust és csá!
avagy erre az eszmefuttatásra sem számítottam....
Spirituálisan, egyszarvúsan energikus kolléganő: - De jó bögréd van!
Én: - Tudod, lehet, hogy kellene, de én nem szoktam elmosni a bögréket minden tea után, mert szerintem attól, hogy ittam belőlük egy teát, még nem koszosak. Ez persze meglátszik rajtuk. Aztán felfigyeltem rá, hogy Játszótéri Szobatárs bögréi belül feketék, és az égvilágon semmi nem látszódik rajtuk. Ezen felbuzdulva én is beszereztem egy fekete bögrét. Csak ezt az unikornisosat találtam.
Spirituálisan, egyszarvúsan energikus kolléganő: - A fekete a Szaturnuszt jelöli, az az életfeladatod. A folyadék, amit beletöltesz, a Holdhoz tartozik, a befogadást, anyaságot szimbolizálja. Neked az anyaság az életfeladatod.
Haverommal a hétvégén kicsit kiszakadtunk a városból, elmentünk tavakat nézni, sétálni a havas tájon. Már vagy másfél órája sétáltunk, amikor a semmiből egy lakberendezési boltba botlottunk. Ha már ott volt, bementünk. Haverom vett egy szőnyeget, meg egy polcos szekrényt, én egy hatalmas párnát, meg egy fém tartót. Ahogy megrakodva álltunk a kasszasorban, egyszerre röhögésben törtünk ki: akkor tudatosult bennünk, hogy az út másfél óra volt oda, és a visszaút is másfél óra lesz. Úgyhogy visszafelé polccal, párnával, szekrénnyel, szőnyeggel a vállunkon caplattunk a kocsi felé.
Beérkezett hozzánk egy önéletrajz titkárnői állásra. Hajmeresztő helyesírással. Tényleg hajmeresztővel. Kijavítottam, majd behívtam a nőt, és átbeszélgettem vele, mit kellene csinálnia ahhoz, hogy eséllyel pályázhasson. Pár hónap múlva rám írt egy köszönő levelet, amiben tudatta, hogy az útmutatások alapján felvették egy jó nevű helyre.
Néha megéri időt szánni olyan dolgokra, amikre látszólag nem éri meg időt szánni.
Megbeszéltük, hogy a játszótéren találkozunk. Már sötétedett, így csak sziluettek mozgását láttam a homokozó mellett, meg két világító sapkát: Kicsi Bernátét és Kristófkáét. Klasszikus Műveltségű Drága Barátnőmék a gyerekek sapkájára biciklilámpákat szereltek, hogy a félhomályban is nyomon lehessen követni őket.
Gyógyító Lelkitárs Kolléganővel mindennap meghívjuk egymást egy automatás kávéra. Egyik nap én Őt, másik nap Ő engem. Ez anyagilag semmiben nem különbözik attól, mintha mindennap a magunk kávéját fizetnénk. Viszont mióta így kávézunk, hívom Őt lelki társnak.
Gyógyító Lelkitárs Kolléganő mesélte, hogy a férjével az első nagy veszekedésükkor az ő lakásában laktak. Gyógyító Lelkitárs Kolléganő annyira felhúzta magát, hogy összecsomagolt, és közölte a férjével, hogy otthagyja, és elmegy a férje apjához, majd bevágta az ajtót. Aztán ugyanezzel a lendülettel visszajött, és közölte, hogy ez nem jó, mert ez az ő lakása, ő marad itt, és a férje csomagol össze és megy el az apjához. Erre mindketten annyira elkezdtek nevetni, hogy végül senki nem költözött sehova.
Összefutott egy ismerősével, aki megjegyezte, milyen jó lenne kicsit hosszabban is beszélgetni. Neki meg az csúszott ki a száján, hogy még azokra sincs ideje, akikkel szeretne találkozni.
Ajándékba Kapott Lelkibarátnővel megbeszéltük, hogy valahol találkozni fogunk. Aztán jöttek a covidos korlátozások. Én felajánlottam, hogy sétáljunk egy hatalmasat, de ő egész nap az óvoda kertjében állva fagyoskodott, ezért ragaszkodott ahhoz, hogy beüljünk egy plazába. Húztam a szám, de rendesen, viszont jobb ötletem nekem sem volt. A férje már vitt minket kocsival a Duna Plaza felé, én meg nyüszögtem a hátsó ülésen, hogy ha van útközben valami kevésbé frekventált hely, inkább oda mennék. Lala egyszeriben fékezni kezdett és megkérdezte, nem akarunk-e beülni egy bútorboltba? Mi egyből rávágtuk, hogy igen. Az első kanyarnál kitett minket, mi meg beslattyogtunk az áruházba. Bent alig lézengtek. Kerestünk magunknak egy félreeső kanapét, lecuccoltunk, és végül ott beszélgettünk zárásig. Minden teljesült: meleg is volt, ülőhely is volt, biztonság is volt. Egyik legszebb covidos élményem. A jó barátságokban mindig van valami kreatívan-egyszerűen csodálatos.
Amikor hat hónapja mindennap sírtam és már nem tudtam egyedül ülni a szobában, becuccoltam Gyógyító Lelkitárs Kolléganő szeretet árasztó jelenlétébe az irattárba. Copfos Kolléganő benézett oda, és meglátott minket maszkban, csöndben dolgozva ülni egymás mellett. Gyógyító Lelkitárs Kolléganő épp gépelt valamit, én meg egy aktával kucorogtam a sarokban. Ránk nézett, szeretettel elmosolyodott, és megkérdezte:
- Átjöttél melegedni egy kicsit?
Ezt Szeles-Gyakorlatias Kolléganő fél füllel meghallotta, majd mikor legközelebb összefutottunk, készségesen felajánlotta, hogy hív szerelőt, ha nem működik a fűtés a szobámban.
Nem mindig sikerül jól végezned az elmélkedést; ez azért van, mert nagy szorongás él benned, aggodalom, hogy meg tudsz-e változni az elmélkedés során, hogy találj valamit, ami majd kielégíti és megvigasztalja lelkedet. Ennyi épp elég ahhoz, hogy sohase találd meg azt, amit keresel. Gondolatodat nem helyezed az igazságba, amelyről elmélkedsz.
Gyermekem, tudd meg, hogy amikor valaki nagy sietve és mohón kutat egy elveszett dolog után, kezével érintheti, szemével százszor is láthatja, mégsem veszi észre soha. Ebből a hasztalan és hiábavaló aggodalomból nem származhat más, mint hatalmas lelki fáradság és szellemi tehetetlenség, amely nem képes megnyugodni az előtte levőben: a lélek hideggé válik, eltompul, fogyni kezd belőle a szeretet.
Más gyógyírt nem ismerek erre, mint hogy abba kell hagyni az aggodalmaskodást, mert ez az egyik legnagyobb akadály, amely az igazi erény és a hűséges odaadás útjában áll: úgy tesz, mintha jó munkára serkentene, de ehelyett megkeményít, sietségbe ránt, hogy haladtunkban elgáncsoljon.
(...)
Gyógyító Lelkitárs Kolléganő: - Lassan már több maszkom van, mint bugyim....
én ember vagyok magyar és Európa
hiába szaggatták szét szilánkokra
hiába tiltjátok meg hogy szeressek
siratót kiáltok hogy belereszket
az ég s a föld kettéhasad a tányér
a vasárnapi asztalon - mindenki igazáért
jöttem és addig élek míg szabadon szerethetek
értem jönnek a havasok kékszemű tengerek
szemem helyén szilva szájam helyén szőlő
amíg az igazság otthonunkban felnő
addig tanulunk járni amíg hazaérünk
velünk jár a gyermek aki meghalt értünk
aki nincs de élő mert akarjuk mert gyermek
nélküle nem lehet szeretni a szerelmet
nélküle hazátlan minden vár minden város
árva a falevél a lelkünk is sáros
érte támadunk fel minden hétfőn újra
övé az ég s a föld minden országútja
minden vizespohár a kezében koccan
minden boldog magzat rá gondol ha moccan
kezéből támad a szél szeméből hull az eső
lábnyomában virág világ árvája ő
a dagasztóteknő neki szül kenyeret
szemével szeressen az aki megszeret
Uram, olyan egyforma minden szolgád
És oly egyforma minden templomod,
S olyan mindegy, hogy a toronycsúcsokra
Keresztet tűznek-e vagy csillagot.
Uram, én békén hagylak az imámmal,
De Te se kívánj szívemtől semmit,
Vagyok kopott kőtábla, jaj sok zápor
Mosta le rólam a Te törvényeid.
Uram, teremtők vagyunk mind a ketten,
Amily igaz, hogy a lelkem Te adtad,
Olyan igaz, hogy én formállak Téged
És nincs Uram, én rajtam más hatalmad.
Mégis Uram, míg ringsz egy fűszál selymén,
Amíg sötétlesz mélyén egy örvénynek,
Amíg csillagbetűkbe írva látlak:
Uram, lesz még találkozásom Véled.
Amikor elkezdett szakadni az eső, úgy döntöttem, elmegyek futni egyet a szigetre, futás után váltottam egy-két szót a stégnél dekkoló hajósokkal, majd futóruhástól beugrottam a Dunába, és hazaúsztam.