Kitette estére a holdkő karkötőjét egy pohár vízben a teraszra, azzal a céllal, hogy feltöltse a köveket a holdfényben. Egész este kerestem a holdat az égen, de meg kellett állapítanom, hogy újhold volt. Mikor ezt felemlítettem neki, megrántotta a vállát, hogy a karkötőnek akkor is jó, hogy kint van, mert jók a hely energiái. A teraszról egy félbemaradt építkezésre lehetett lelátni, a kerítésen félig kiszáradt borostyán elkorhadt szárai tekeregtek, a távolban villanypóznák voltak láthatók, a szállástól pár méterre egy elhagyatott, szeméttel teleszórt olajfaliget útvesztői kanyarogtak pár kietlen ház között. Mire ezt felvázoltam, már mindketten szakadtunk a nevetéstől, aminek örömére megállapítottuk, hogy a hely energiái most már tényleg jók, ezért poénból én is előtúrtam egy karkötőt és kitettem az övé mellé egy pohár vízben az erkélyre a nem létező holdfénybe.