Az AI fantasztikus dolog. De nem mindenben. Különösen nem, amikor az ügyfél megküldi nekem a húszoldalas összefoglalót arról, hogy miért adtam neki rossz jogi tanácsot, és hogy az AI által összeállított "szakvélemény" alapján ugyan beszélgessünk már el még egyszer egy kicsit az ügyéről.
Megnéztem az összefoglalót. A társasházi tárolókról kiemelt jogeset a valóságban egy külföldi cég be nem jegyzett fióktelepe nevében meghatalmazás nélkül eljáró képviselő tisztességtelen piaci magatartását taglalta.
Az idézett jogszabályhely, ami az AI szerint szószerint kimondja, hogy előzetesen le lehet mondani az elővásárlási jogról, elővásárlási jogot nem is említ.
A harmadik, kibocsátó bíróság, ügyszám és sorszám alapján precízen hivatkozott eset pedig egész egyszerűen nem is létezik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése