Kázmér @ty@: - Hogyan tudjuk szeretni az ellenségeinket? Nem könnyű, nagyon nem könnyű a feladat. Sokszor még a közvetlen családtagjaink elfogadása is nehezünkre esik, nemhogy valakié, aki még ellenünkre tesz! Nekem egy személyes tapasztalatom segített közelebb érnem a szabály értelméhez:
 Egyszer egy erdőben sétáltam, ahol nagyon sok kőre bukkantam. Volt közöttük mindenféle. Sima, érdes, sáros-mocskos, fakó. Máig nem tudom, milyen indíttatásból, de elkezdtem egy nagyobb kő segítségével széthasítani őket. Sorra egyiket a másik után. És ahogy bontottam meg őket, vettem észre, hogy a belseje mindegyiknek ragyogó kristályos volt. Egytől egyik. Mindegyiknek a belseje. Bárhogy nézett ki a kő kívülről, bármilyen koszos, jelentéktelen vagy épp taszító volt, a belseje szikrázott a szépségtől. 

Valahol az emberek is ilyenek. Van, hogy kívülről koszosnak, jelentéktelennek, durvának tűnnek, de belülről mindenki csodaszép, amilyennek az Isten teremtette. Ehhez a belső szépséghez kell valamilyen úton-módon, valamilyen hajszálrepedéseken keresztül elérni. Ahogy Böjte Csaba testvér mondja: addig kell szeretni mindenkit, míg ki nem szeretjük belőle a jót.

A hit valahol az, amikor fejet hajtok annak a lehetősége előtt, hogy életem történései egy, az általam tapasztalttal párhuzamos síkon is játszódnak valamilyen merőben más logika szerinti értelmezésben.

Zenészlelkű kollégát próbáltam este nyolckor visszahívni, de ki volt kapcsolva a telefonja. Nagyon finom lelkű, rendszerető ember, gondoltam magamban, biztosan már eltette magát másnapra. Kilenckor egyszerre megcsörrent a telefonom, Zenészlelkű kolléga hívott vissza. Szabadkozott, hogy ki volt kapcsolva, de egy ismerőse játszott Beethovent a rádióban, és Beethovent - úgy mondta - nem lehet bekapcsolt telefon mellett hallgatni.

Angolosan új szobatárs: - Ne haragudj, tudom, hogy nagyon ciki, de senkinek nem tudom megjegyezni a nevét. Az előbbi kolléganőt, még egyszer, hogyan is hívják?

Én: - Németh Renáta.

Angolosan új szobatárs: - Köszönöm. Kettőnk nevéből most már csak megpróbálom összerakni. (Angolosan új szobatárs vezetékneve: Németh.)

Z. mesél avagy a népességszám és a közönyösség egymáshoz való viszonya

Egyik volt kollégám egyszer Kínában taxizott. A taxisofőr vezetés közben elütött egy embert, majd mintha mi sem történ volna, hajtott tovább. A kollégám pánikolt:

- Álljon meg, hé! Nem látja?! Elütött valakit! Forduljon vissza!

- (meglepetten) Miért, ismerte?

Angolosan új szobatárs: - A múltkor kinyitottam otthon a mélyhűtőt, és egy mini hóember nézett vissza rám a fagyasztott húsok közül. Első meglepetésemből ocsúdva aztán eszembe jutott, hogy a gyerekeim gyúrták, és menekítették oda a tavasz elől.

Munkáltató: - Ezen a héten már harmadszorra késett. Tudja, mit jelent ez?

Munkavállaló: - Hogy szerda van.

A coaching ülés határozottan jól sikerült: az volt a problémája, hogy nem tudta rávenni magát, hogy eljárjon edzeni, majd amikor a következő alkalomra időpontot egyeztettünk, habozva mondta, hogy a beszélgetés hatására sportolni kezdett, amivel az egyetlen baj, hogy az új edzésének az időpontja ütközik a coaching időpontjával.

Így kell nagyon gyorsan és hatékonyan fölöslegessé tennem magamat.

Angolosan új szobatárs: - Amikor még a másik épületben dolgoztam, karácsony tájékán halk csilingelést hallottam a folyosóról. Feléledt bennem a gyermeki kíváncsiság: csak nem a Mikulás jött a rénszarvasos szánon? Kiszaladtam a folyosóra, ahol láttam, hogy egy rabot kísérnek a bv őrök bilincsben.

Angolosan új szobatárs: - A lányom P@ris Hilton volt farsangon. (elgondolkozva) Az osztályából ő volt az egyetlen, aki r*bancnak öltözött.

Aranytsillag jött hozzám Aranytsillagocskával. Hajnalig ébren, lakás kitakarítva, süti előkészítve, rend és tisztaság. Eljöttem időben a munkahelyemről, még pár dologért beugrottam a boltba. Aztán pont időben már a kapunál voltam, ahol valami nem stimmelt. A mellettünk levő kávézó egy üres asztalkájára cuccolva kezdtem kipakolni a táskámat, mandulát, mogyorót, narancsot, almát, kaliforniai paprikát. A pincér srác kijött cigizni, kérdezte, mit keresek. Mondom a kulcsomat. Elkezdett nevetni. Mondtam neki, hogy tíz perc múlva itt a barátnőm. Kisgyerekkel. Még jobban röhögött.

Mit volt mit tenni, telefonáltam, hogy bent maradt a kulcsom a munkahelyemen, de ha minden jól megy, oda-vissza háromnegyed óra alatt megjárom. Pont elkaptam a trolit, már majdnem a bíróságon voltam, amikor Aranytsillag hívott, hogy már nem tud mit kezdeni a gyerekkel, hazamennek.

Magamba zuhanva, a sírás határán baktattam lefelé a lépcsőkön, a táskámat húzta a sok finomság, amit Aranytsillagéknak vásároltam. Tudtam, hogy nagyon mérges lehet rám. Mintha cserbenhagytam volna őket. Ami persze nem igaz, mert bárkivel megesik, hogy valamit elront, összetör, ottfelejt, de ez akkor is jobban fájt még annál is, mintha szándékosan tettem volna tönkre az estét. Ahogy ilyen érzések kavarogtak bennem, egyszerre csak felcsillant a szemem: ha a villamossal megyek, két megállóval odébb halad el az a busz, ami Aranytsillagékat viszi hazafelé. El kell érnem. 

Ott álltam a buszmegállóban, kis nejlonzacsiba összeraktam a csomagot, hogy odaadjam neki, lestem a babakocsis helyeket a busz elején, mígnem megláttam őket. Melléjük huppantam. Bocsánatot kértem. Tudtam, hogy látni sem akar, de nagyon hiányzott, és szerettem volna velük lenni kicsit. Végül beszélgettünk. Aztán leszálltam velük, hogy majd a másik oldalról visszamegyek. Aztán beszélgettünk a kapuig. Aztán a liftig. Aztán még mindig beszélgettünk. Aztán az ajtóig. Aztán a lakásukban Aranytsillagocska finoman, de határozottan mutogatta, miket pakoljak ki a táskámból, közben Aranytsillag megkérdezte, milyen bögrébe kérem a teát.

Tea és keksz mellett beszélgettünk. Aranytsillag, miközben válaszolgatott a kérdésekre, gyors tempóban egymás után, hihetetlen rutinnal macikat és cicákat rajzolt fejjel lefelé, végtelenített verzióban Aranytsillagocskának. Bárhogy is, nagyon jó volt újralátni őket. 

Végül találkozás is lett. Csak nem úgy, ahogy terveztük. Vendégség is lett. Csak nem nálam. Keksz is volt. Csak nem az, amit vettem. Tea is. Csak nem az én szekrényemből. Semmi nem úgy volt, ahogy előre szerettem volna, de az adott helyzetben hálás vagyok azért, ami legalább így megadatott.

E Gy R E

Gy E R E

KEVESel.
SOKall.
ELÉGedett.

hétmutató

A hétfő: a fénylő.
A kedd: úgy lett.
A szerda: egy sherpa.
A csütörtök: örömlött.
A péntek: az én-te-k.
A szombat: porolgat.
A vasárnap: jó lesz léleknyugágynak.

státuszváltás

A szolgáltató automata telefonos rendszere két irányba terel attól függően, hogy már ügyfelük vagyok-e vagy még nem. A nem ügyfeleknek készült hangfelvételen a betelefonálót még magázzák, az előfizetők részére rögzített hangfelvételeken pedig már tegezik...

Angolosan új szobatárs: - Régebben, míg ügyvédként vártam a tárgyalásokra, az emberek a folyosón nem a telefonjukat pötyögtették, hanem beszélgettek, vicceket meséltek egymásnak. A viccmesélés valódi népművészeti ág volt. Rengeteg viccet tudtunk. Fejből. Örömből. Egymás és a magunk szórakoztatására.

Tapasztalatszerzések avagy konkrétabban: így kell egyetlen szóval elcs*szni két hónap munkáját.

Tündérbarátnőm mesél

Visszatekintve, a legemlékezetesebb új-mexikói mediációs élményem az volt, amikor az egyik fél teljesen precízen, higgadtan előadta az ügyét, amit én nagyon részletesen, töviről hegyire visszaadtam, belekérdezgettem, rendbe tettük a dolgokat, majd a másik félhez fordultam, hogy mondja el ő is a saját szemszögéből a helyzetet. A nő (másik fél), amint rá került a sor, ordibálni kezdett, széles mozdulatokkal gesztikulált, dőlt belőle a szó, és ahogy mondta és mondta és mondta, vált egyre nyilvánvalóbbá számomra, hogy olyan akcentussal beszél, amiből egy mondatot sem értek. Tényleg egy mondatot sem. Ami ugye azért volt roppant ciki, mert nekem kellett mederben tartanom a beszélgetést. Hosszas ordibálást követően aztán ő is elhallgatott, vöröslő fejjel, várakozón nézett rám, mit fogok visszaadni az elhangzottakból. Elvem, hogy a végsőkig küzdök, így nagyot nyelve, lakonikus tömörséggel és határozottsággal az ő előadását is összefoglaltam: so as we see, you disagree.

Kicsi Bernát a szülein kívül nem ölel meg senkit, arról is letettem, hogy valaha megpusziljam. A múltkor az apukájával együtt kikísértek a villamoshoz. Ahogy tempósan haladtunk a töltés oldalán, egy pici kesztyűt éreztem a kezemen: megfogta, és a világ legtermészetesebb dolgaként szorította, míg el nem értük a megállót. Amikor felszálltam, még egy kicsit integettek utánam, aztán rohantak haza pisilni.

Barkochbáztunk anyukámmal, mit festettem a hétvégén, és anyukám kitalálta, hogy napfényt.

Reggel munkába menet elhaladt a busz egy kis teherszállító autó mellett, aminek az oldalára az volt kiírva, hogy a cég sürgősségi sütiszállítással foglalkozik. Addig nem ismert nyugalom vett rajtam erőt, ezzel egyidejűleg egy eddig beazonosítatlanul kavargó hiány tűnt el végleg a lelkemből: mától, ha munka közben azt érzem, intravénás sütiadagolásra van szükségem, már tudni fogom, hogy van, hova fordulnom.

 

A beteg hordágyán ott volt egy üres tejfölös veder, melyet makacsul hurcoltak vele orvosról orvosra, nem tudni, mi célból.

ki volt az angyal?

Megyünk fel anyukámmal a műtőhöz, szegényke, kapkodja a lábait, nehogy nélküle kezdjék el a vizsgálatát. Egy langaléta, kopaszra borotvált műtős pasi áll az ajtóban, holt laza, jelzi a kezével, hogy csak nyu-god-tan, közben a szája is mozog, fejével elnyújtottan bólogat. Anyukám eltűnik az ajtó mögött. 

Kb. negyedóra múlva kijön a langaléta, szlalomban, de határozottan felém tart, mondja, hogy lent maradt a beleegyező nyilatkozat, hozzam fel. Kapom a cuccaimat, rohanok lefelé, ő csak elnyújtott kézmozdulatokkal jelzi, hogy nyu-god-tan, közben bólogat a fejével. Visszamegyek, leülök a folyosóra. Kb. negyedóra múlva megjelenik a műtős pasi. Rám néz, biccent, valami olyasmit magyaráz vízszintes kézmozdulatokkal, hogy minden rendben, megkapta a nyilatkozatot. Úgy látszott, hogy ezeket a mondatokat belülről meg is fogalmazza, de a kristálytisztává fejlesztett nonverbális kommunikációja mellett fölöslegesnek érzi a verbális ismétlést.

Imádkozom, hogy minden jól menjen. Tudom, hogy rutinvizsgálat, de mégis csak az egy szem anyukám van bent a műtőben. Bárhogy próbálom azonban elképzelni, mi lehet ott, a belső képet mindig kitakarja egy angyal. 

Telik az idő. Nyílik az ajtó, a langaléta szólítgatja a betegeket. Meglát engem is a távolból. Hüvelykujjával mutatja, hogy minden oké. Egy kicsivel később aztán kitolja anyukámat. Anyukám mosolyog, cseverészik, szemmel láthatólag nagyon jó hangulatban van, a srác eltolja a szobáig. Ott anyukám lepattan a hordágyról, tesz-vesz, mondja, hogy adjak már neki valamennyit, hogy odaadhassa a langalétának, mert hihetetlenül rendes volt vele. Én meg tétován állok, nem értem, mihez kezdene azzal a pénzzel egy angyal.

Férfi branüllel a csuklójában jön ki a műtőből. A felesége segít neki felvenni a melegítő felsőjét, majd elmegy a büfébe, hoz valamit inni. A férfi utána szól, hogy sört hozzon. Ül velük szemben egy házaspár, akik közül a férj maga elé nézve csóválja a fejét, hogy inkább valami rövidet.

❤

Anyukám műtétre készül: - Több bkv útvonalat is kiírtam neked attól függően, hogy a kórházból hozzám vagy haza szeretnél majd jönni, és vettem neked kenyeret is.

Egy zarándok ballagott a Himalája hegyei között, amikor elkezdett esni az eső. Fújt a szél, dörgött az ég, vihar tépte a fákat. A hegyi fogadós látta, hogy a vándor a szélnek nekifeszülve, rongyaiba burkolózva kaptat a meredek ösvényen fölfelé. Megszólította őt: 

- Vándor, térj be hozzánk, amíg elvonul a vihar! Ugyancsak bajos ilyen időben oly magasra följutni!

A vándor azonban ezt válaszolta: 

- Köszönöm, kedves barátom, de nincs szükségem rá! A szívem már fönn van, így a testem többi része könnyen követi őt!

forrás: Anthony de Mello

új évre

Jövőkép.
Célok.
Cselekvés.

Mindenhol otthon van az, akinek a szívében Isten lakik.

reményik sándor: józsef, az ács, Istennel beszél

Magasságos,
Te tudod: nehéz ez az apaság,
Amit az én szegény vállamra tettél.
Apja volnék, - és mégsem az vagyok.
Ez a gyermek... ha szemébe tekintek,
Benne ragyognak nap, hold, csillagok.
Anyja szemei s a Te szemeid,
Istenem, a Te szemeid azok.
Gyönyörűséges és szörnyű szemek,
Oly ismerősek, s oly idegenek...
Ez az ács-műhely... ezek a forgácsok...
Mit tehettem érte?... mit tehetek?
Én tanítottam fogni a szerszámot,
Mégis rá fogják majd a kalapácsot.
Úgy félek: mi lesz?
Most is ki tudja, merre kóborog,
Tekintetétől tüzet fog a műhely,
Tüzet a világ,. s egyszer ellobog.
Ó, jó volt véle Egyiptomba futni
S azután is óvni a lépteit,
Fel a templomig, Jeruzsálemig,
Míg egyszer elmaradt...
Ó, jó volt, míg parányi rózsaujja
Borzolta szürkülő szakállamat,
Ezüst nyomot hagyott már akkor is,
Komoly nyomot parányi rózsaujja.
S most olyan más az útja...
Vezetném és Ő vezet engemet.
Csak azt tudom, a Te utadon jár,
Magasságos,
De ki tudja a Te ösvényedet?
Te vagy az atyja, - én senki vagyok,
Az Evangéliumban hallgatok,
S hallgat rólam az Evangélium. 

bella istván: karácsonyesti vers (részlet)

"Istennel játszom. Már mióta
játszik az Isten velem.
Karácsony este van. Ezer év óta.
Ülünk egy csöndes szegleten
valamelyik világ zugában.
Játszom Istennel s ő velem. (...)"

Isten ott áll minden létező perspektívájának a gyújtópontjában (gyűjtőpontjában?).

Vettem három angyalkát karácsonyra. Megkértem anyukámat, válassza ki közülük, amelyik a legjobban tetszik neki, mert az lesz az övé. Láttam rajta, hogy minden igyekezetével azon volt, hogy kitalálja, melyik angyalka az, amelyik - nem neki, hanem - nekem tetszik a legjobban, őrizkedve attól, nehogy véletlenül azt válassza. Én pedig - már ismerve a logikáját - eközben próbáltam aláásni a stratégiát, és kideríteni, melyik az, amelyik neki áll legközelebb a szívéhez, és abba az irányba terelgetni őt. Végül, sok erőösszemérés végeztével kiválasztotta a kedvencemet. Boldognak tűnt vele. Ezért én is az voltam. 

Anyukámmal csak olyan dolgokon szoktunk veszekedni, amikor a saját rovásunkra akarunk jót a másiknak, és az nem áll kötélnek, vagy gyanús, hogy átlát a szitán. 

Ettől nagyobb tragédiák sehol se történjenek. Tényleg ne.

Ezt kívánom karácsonyra mindenkinek.

 

a szerelem vak....

Segítettem Joe-nak összesíteni a randik eredményeit. Ma többen jelezték, hogy olyanoktól kaptak e-mailt, akikre biztosan nemet írtak. Joe megjegyezte, hogy ezt a Cupido szerepet még gyakorolnom kell.

párbeszéd a trolin

Kisgyerek: - Én nem veszem fel a kesztyűt!

Egy anyuka odaszól a gyerek anyukájának: - Vigyázz, nehogy kihívják a gyámhatóságot!

A. mesél

Tegnap reklamáltam a gyógyszertárban, majd kértem a panaszkönyvet és egy Algoflex rapid ultrát.

biztos jele annak, hogy túl sok volt a jóga...

Beléptem a szobájába, ahol dúsan zöldellő, hatalmas levelű virágok álltak a földön, az ablakban, lógtak le a falról, bármerre néztem, élet vett körül, mire megállapítottam magamban, hogy jól működik a szívcsakrája.

kányádi sándor: élet a mélyben

Azért, mert idefenn
Dermesztő tél havaz,
S rajtunk szeszélyeit,
Zsarnok szeszélyeit
Tölti -- csitt, semmi az,
A mélyben szent és örök a tavasz. 

A fák lombja hová lett?
Elhalt, elfeketült?
Csitt, szunnyad új rügyekben,
Csupán beljebb került,
Beljebb az anyafába.
Erősb várba és nagyobb biztonságba.

A rét virágai,
Mezők pompája hol?
Csitt, csak alább süllyedt,
Ott szunnyad valahol
A néma, ős gyökérben:
Örök nyárban és örök erősségben.

Azért, mivel a Csend
Oly dermedt, hangtalan,
Csitt, Isten tudja csak,
Mennyi örvénye van!
S aki tanult a viharokkal bánni,
A csendet nem tudja megzabolázni.

Szín, illat, álom,
Rajongás: hová lettek?
Csitt, élnek mind,
A mélybe menekedtek!
A mélybe ás, aki aranyat ás
S a mélyből jön minden megújulás.

A sok kicsi váltást
visszük, mint vál(l)táskákat.
Mikor törünk már ki az örök körforgásból,
a sok külön és egymássá válásból?
Mikor válunk ki/-be a megváltottságból?

Mivel szorított az idő, sebtiben összedobtam valami ebédet, aztán nekiültem, hogy elfogyasszam. Nem nézett ki túl jól. Határozottan nem.... Bizonytalanul keresztet vetettem, hogy mégiscsak elimádkozzam az édes Jézus, légy vendégemet, de végül inkább szóltam Neki, hogy ha jót akar magának, akkor máshoz menjen ebédelni.

A. mesél

"A hétvégi buliban találkoztam egy sráccal, aki egyidejűleg jár pszichológushoz, mentálhigiénés szakemberhez, coach-hoz és pszichodrámára. Két mondat után kiventilálta nekem az életét. Szerintem ő már másfajta beszélgetésekre nemigen képes."

Feledünk.
Feleződünk.

Az ősz int, s én
Őszintén
lehullok.

Ő szintén.

Tündérbarátnőm: - Úgy néz ki, hogy ma már semmi értelmes dolgot nem tudok csinálni, így előbb is találkozhatunk.

infp gyógyítók jelmondata

"Istenem, segíts nekem, hogy mindent befejezzek, amit elk..."

Jóga: saját test- és léleksúlyos gyakorlatok.

útközben - hobbit(-)lak

Olyan volt, mint egy nagyra nőtt hobbit munkás overálban. Az az érzésem volt, hogy nem tud elégszer felbukkanni ahhoz, hogy természetesen tudjam kezelni a jelenlétét. Egy dolog szavak nélkül is biztossá vált: G. nem a normális gondolkozás szerinti jelenség. Nem is szólt senkihez, csak mosolyogva nyugtázta a jelenlétünket, és csendben tett-vett a  saját házában, mint egy kísértet: szerelt, befűtött, ebédelt. De legtöbbször csak elsétált közöttünk.

De ha még csak ő lett volna! De ott voltak a csendmeditációsok is! Ők meg szótlanul, lelassított léptekkel jártak-keltek a házban sálakba burkolózva vagy kicsi bögrével a kezükben, reggel pedig mozdulatlanul beálltak a kert egy-egy pontjára, ahol egymástól jó tíz-húsz méterre, egyenesen, pokrócokba bábozódva bámultak maguk elé a sárgán hullongó levelek között. 

Magunkban persze jót szórakoztunk azon, milyen fura emberek is mászkálnak körülöttünk!

Második nap délután aztán Útközbenszandra kitalálta, hogy lépésmeditációban járjuk be a telket: a végtelenségig lelassított léptekkel, némán haladtunk egymás után libasorban a kertben. És mikor így elindultunk, lépdelt velünk szembe G. a hobbit hajával, munkásruhában, szótlanul billegetve a fejét. 

Ennél a találkozásnál valami megpattant bennem. Azt hiszem, egy pillanatra kívül helyezkedtem téren és időn, és valami külső nézőpontból láttam rá a kertre és magunkra és G-re. És majdnem hangosan felnevettem. Ekkor már nem őt mondtam volna furának, hanem magunkat. Vagy mindannyiunkat. Sok kicsi ember, aki próbálja komolyan venni magát. Komolyan tenni valamit, amiben hisz, miközben kívülről rettenetesen komikus minden ténykedése, ruhája, mozdulata. Komikus, magányos, esetlen és a végtelenségig szeretni való. 

Azt hiszem, egy pillanatra úgy láttam magunkat, ahogy az Isten láthat minket. 

Annácskával Gestalt-coachingoltunk: saját magát kellett coacholnia, egyszer a "coach székben" ülve, máskor a "coachee helyén", váltogatva oda-vissza a szerepeket. Nagyon lelkesen és bátran vetette bele magát a feladatba, hozta a széket, pattant egyik helyről a másikra, még a gyertyát gyújtogató, kíváncsiskodva föl-le járkáló pincérek sem zavarták. A végén hulla fáradtan lezárta az ülést, visszavitte a széket a helyére, és megbeszéltük a tapasztalatait. Többek között megkérdeztem, mi volt nehéz számára a feladatban?

Annácska: - (kimerülten, nevetve) Minden....

Én: - (...) És mi volt könnyű a feladatban?

Annácska: - (határozottan) A szék.

A kiállítás közepén odasúgtam Ácának, hogy van nálam Korpovit keksz, ha kiértünk, adok. Áca határozottan odasúgta nekem, hogy múzeum ide vagy oda, csúsztassak egy darabot a kezébe, mert éhen hal, és a bekamerázott terem közepén egérke módjára elmajszolta a kekszemet. 

Ahogy kiértünk a levegőre, fellelkesült, hogy megmutat nekem egy remek éttermet az Erzsébet híd lábánál. Korgó gyomorral vettük lefelé a lépcsőket és a kikövezett utakat. Az étteremben lehuppantunk egy asztalkához, de azon nyomban huppantunk is fel, amikor megláttuk az árakat. Mondtuk, sebaj, elindulunk visszafelé, útközben majd csak találunk valamit! Irány a Francia Intézet! 

Gondoltuk, megvárjuk a villamost. Már vagy fél órája beszélgettünk a megállóban, amikor gyanús lett, hogy egy villamos sem közlekedik. Elkezdtünk az Erzsébet hídtól begyalogolni a Lánchídig, közben már kopogott a szemünk az éhségtől. A Francia Intézethez érve kiszemeltünk egy asztalt a teraszon, ledobtuk a cókmókokat, kezdtük nézegetni a menüt. Ekkor jött a pincér, hogy fél óra múlva zárnak, mert rendezvény lesz, már nem vesznek fel új rendelést. Mit volt mit tenni, szedelőzködtünk, caplattunk tovább.

A Margit hídhoz közeledve megpillantottunk egy üres asztalkát, nyomban elfoglaltuk, csentünk két étlapot, és kinéztük az ebédünket. Ekkor már 14-15h felé járhatott. Ugyanebben a pillanatban mellénk toppant a pincér, hogy közölje, hogy a vendégek nagy számára tekintettel, kb. 3/4-1 órát kell várni az ételre.

Végül egy ürességtől kongó vegán étteremben kötöttünk ki. Étel - bármi is volt az - ennyire jól mindkettőnknek régen esett.

(Amikor a családom próbál kapcsolódni az általuk értelmezhetetlen világom egy részéhez.)

Keresztapám: - Egész reggel itt vártam rád korhadt fa állásban.

Neked hány %-odat tölti ki az élet?

sorsvonal

- Mától kezembe veszem a sorsomat!
- Már születésedtől fogva ott van.

Rajtam múlik.
Rajtam éled.

kollektív tudat

Eszünkbe jutott.

Áca mesél

Ma megkaptam az első megrendelésemet: egy bivalyt kell festenem a kozmetikusom western hatású szalonjába.

ákos: felemel

Jutka: - Nem tudom, mibe menjek kirándulni. Rajtatok milyen nadrág van? (mutatjuk) Látom: rajtad vászon, rajtad farmer, rajtad meg rózsaszín...

(Megérkeztünk a hétvégi szálláshelyünkre, kicsomagoltunk, lementünk a közös vacsorához.)

Túrapajtás: - (naturista leányzónak) Az előbb mondottak után már érdekel, hogy mi az, amit nem meztelenül szoktál csinálni?

Naturista leányzó: - Csak a természetes dolgokat csinálom meztelenül, mint a szaunázás, a lakásban tartózkodás, alvás. Viszont képzeljétek, most, ahogy kipakoltam, döbbentem rá, hogy elfelejtettem pizsamát hozni. Még szerencse, hogy egyedül vagyok a szobámban a franciaágyon!

(Megérkezik egy lány.)

Megérkezett lány: - (Naturista leányzóhoz) Szia, a recepción mondták, hogy én leszek a szobatársad, együtt fogunk aludni. Csak a kulcsot szeretném elkérni, hogy kipakolhassak a szobában.

Naturista leányzó: - Ööööö.... Oké....

Nővér: - (mikor az öccse tépné ki a kezéből a papírt)  Ezt én írtam anyuéknak a házassági évfordulójukra, és én is fogom nekik felolvasni, mert én iskolás koromban szépkiejtési versenyen is indultam!

Öcsi: - Ahol szépen ki is ejtettek...

Kislány lehajol egy madártollért a sétányom. Elhaladtomban megdicsérem, milyen szépet talált. Kis kezével szótlanul nyújtja felém. Megállok, finoman átveszem, elkezdjük együtt csodálni. Visszaadom a markába, odasúgom neki, hogy vigye oda a nagyszüleihez, akik már várták a babakocsi mellett. Megindul a nagyszülők felé, de félúton tétován megáll, visszafordul, és újra nyújtja nekem a tollat. Lehajolok hozzá, megköszönöm, majd kicsit határozottabban nógatom, hogy menjen oda a mamához, papához, vigye haza velük, amit talált. A kislány erre egyik kezével megfogja a tollat, másik kezével a kezemet, és a maga szótlan kis módján megindul a tollal és velem a nagyszülők felé. Hazaviszi, amit talált. 

Pincér: - Milyen teát hozhatok a hölgyeknek?
Annácska és Én: - (mivel későre járt már, olyan teát kerestünk, ami után lehet aludni) Borsmentát.
Pincér: - Simát vagy jázminosat?
Annácska és Én: - Kipróbáljuk a jázminosat.

(Majd a pincér kihozta a beáztatott jázminos zöld teákat.)

*

(Következő héten)

Pincér: - És a hölgynek mit hozhatok?

Én: - Egy borsmenta teát kérnék.

Pincér: - Borsmenta nem biztos, hogy van. Ha nincsen, milyen tea jöhet szóba?

Én: - Ööö.... Akkor nekem is egy narancsos fahéjas.

(Pincér visszajön a teákkal.)

Pincér: - (büszkén) Megnéztem, és jól emlékeztem: nem volt borsmenta, csak sima menta, meg fodormenta, ezért a narancsos fahéjasat hoztam helyette.

Csendlámpa.

Selejtezés: a legtutibb önismereti munka. 

Az eredmény: mintha három ember költözött volna ki a lakásból.

- Hogy fáztál meg?

- Először hülye voltam, utána meg empatikus.

Jövő. A jövőm. Ami/aki feltartóztathatatlanul jön felém. Minden gazdagságával. Célirányos mozgásban: jövésben van. Mintha nem rajtam múlna. Mintha már meglenne, és csak arra kellene ügyelni, hogy útközben ne kerüljük el egymást.

- Florentina. Szép neved van!

- Köszönöm, születésnapomra kaptam!

Üresen kongott a jegypénztár, amikor megérkeztem, de a pultnál visszaküldtek sorszámot húzni.

útközben - gondolat a jógáról

Aki szőrén ülte meg a lovat: - Jóga után nemcsak a testemnek, de a lelkemnek is izomláza van.

Reggel a trolipótló pótlójával utaztam. A megállóba érkezéskor a sofőr kiszállt, megállt a menetrend előtt, hosszasan tanulmányozta, majd visszaszállva lazán ejtette ki, mintegy magának, hogy reméli, nem fog eltévedni.

útközben - eddig a mondatig is el kellett jutni

Ma egy idegen férfi szterccs nadrágjában jógáztam egy lovon.

nyelvismeret

Megtanult labirintusul beszélni.

kányádi sándor: szeptember

A nyár bedobta rózsakoszorúját
múlt este a nyílt ablakon.
Dalolt. Hajába gaz volt, hervadó háncs,
pár sárguló levél-rongy, kúsza bogáncs,
ment és siratta a bús fuvalom.

Valami történt… Künn a kihülő ég
hideg könyűktől feketült,
egy idegen jött, fázva és setéten,
cselédlámpással reszkető kezében
és nesztelen egy üres székre ült.

útközben - szél lány

Szél lány befizetett egy jógatáborba, hogy ott egy percet se jógázzon. Csak reggelizzen. Reggeliknél segített az előkészületekben, barátságosan elcsevegett mindenkivel, aztán, mintha ott sem lett volna, nyoma veszett. Elnyelte Rovinj forgataga és az Adria. Így történt ez minden reggel egy héten keresztül. 

útközben - találkozások

Miénk volt a last minute kocsi és az útkereső szoba.

útközben - buszjegy

Szerencsére túl sokba került a buszjegy hazafelé, ezért (?) maradtam. 

útközben - naplementés kajaktúra

Amikor a naplementés kajaktúrára jelentkeztem, még nem tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy 6,2 km-et fogunk evezni a nyílt tengeren. De hátra néztem, és Péter ült mögöttem. És Péter azt mondta, hogy ne féljek. 

Akinek pedig Péter mondja, hogy ne féljen, annak valóban nincsen félni valója.

útközben - a kert

Első ránézésre egy gazos, hangyákkal és szúnyogokkal teli dzsumbujnak tűnt. Majd napról napra, ahogy nyílt ki a lelkünk, a kert is úgy öltött új és új formát. Az utcai kiskapun belépve zsálya és korzikai menta, bentebb rozmaring és levendula balzsamosan hívogató illata fogadott. A hangyák egy szigorúan kitaposott mini országúton közlekedtek. Egy szöcske rendszeresen a jógamatracomon sütkérezett, a border collie pedig otthonosan telepedett le a reggeliző asztal lábánál. A belső szentély formálódásával a kert is egy élő, zsongó templommá alakult át.

Varázskertté. 

Gyógykertté. 

Meleg öleléssé. 

Test és lélek sebeinek gyógyírjává. 

útközben - búcsúzás az esti tengerparton

Szél lánnyal ülünk este a rovinji tengerparton, mellette fél zacskó mogyorós chips. Lassan szívja a cigijét, közben mértékkel kortyolgat a dobozos sörből. Elmondja, hogy imádja figyelni az elhaladó embereket, hallgatni, milyen nyelveken beszélnek. Régóta próbálja megfesteni a lámpák fényét a vízen, de még nem sikerült neki. A buszon idefelé lejegyezte, hogy mindennek az árnyéka fekete. Az éjszakai tenger szerinte olyan fekete, sűrű és gömbölyűen hullámzó, már-már kézzel fogható, mint a higany. 

Tündérbarátnőm mesél

A nyaralásom nem hozta meg a várva várt boldogságot, de ennek ellenére minden nagyon jól alakul: már egy hete egy ágyban fekszem egy horvát lánnyal, és egy ismeretlen román hapsi alszik kint a kanapémon.

illyés gyula: óda a törvényhozóhoz

(a jubiláló Tersánszkynak)

Úgy volna jó a törvény, úgy egyforma hatályú,

ha akként gyártódnánk, mi emberek,

akár a vályog, mit a vályu

billiószám is egyformára vet. 

De hát ezt nem lehet

 Ahány szív, annyi akarat.

 S rég nem vagyunk

csupán agyag s anyag!

Pontos leszek, mint mindig az iró,

ha a tudós költ s a biró.

 Ez a mi új dalunk.

 Törvényt, de elevent, tehát,

hogy ne csapódjunk folyton össze,

hogy részlet-igazát

kiki illessze a közösbe,

úgy mégis: emberek maradjunk,

ne vályog-vályú sarává meredjünk;

atomok, atom magvakként kerengjünk;

helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk.

A lét tegyen rendet, ne a halál!

Jogot tehát az árnyalatnak,

melyben a holnap rajza áll

s a kivételnek

mely holnapra talán szabály;

jogot – hogy hadd kisérletezzék –

a költőnek, a legfőbb kutatónak.

Mert semmivel nem kell nagyobb tehetség

s buzgalom meglelni a rák

ellenszerét,

gépbe fogni az atom erejét,

röpülni világűrön át,

mint megmutatni, amit a jövő

a szívben érlel,

mint fölfedni ibolyántúli fénnyel,

mi lesz holnap kötelező

közöttünk, emberek;

mi az, mi idegünkben közeleg!

Évmilliárdok távolából

évmilliárdok távolába.

Jogot a boncolóknak,

A kűlszin-, a fölhám-, a látszat-rombolóknak,

Kik elválasztva percenként a rosszat

a jótól,

valamit folyvást rendbehoznak,

percenként fölmutatva, hogy mikortól

gyilkos a gyilkos,

tolvaj a tolvaj,

torz már a szép,

szép az imént torz

a hős: pribék,

s ki az, aki elől megy –

mert nincs szabadjegy

jól haladni a korral;

mert van, amikor – hány a példa! –

a néma szólal,

az iszkol, aki űz,

makulátlan a céda,

mocskos a szűz.

Nem minden alkotó ilyen, de

én őket, az így működőket,

a haladókat, s harcolókat

vallom – a terep-fölverőket –

példaképül! A holnap

felé ők jelzik az irányt!

Előttük jár, fönnen libegve

Hamlet, Karenin Anna, Bánk,

-- megannyi tiszta láng!

A homályt-üző ős Világ

nő, ha ők szólnak.

Üdvözlet, s hála hát

a törvény – és a fény – hozóknak,

kik – hol máglyán, hol gúnykacajon át –

-- s elbukva is! – előretörnek

tán nem is tudva hova s miért.

Így mondjunk hálát Tersánszky Jenőnek,

mi, akik látjuk, hova ért.

Az igazért.

Fütyülj, tovább, kéthangon, Mester! Építsd

hordozható csónakjaidat, törd fejed

ős-sípon, új bicikli-féken – szépítsd,

javítsd, akkor is, ha nem kell,

a részletet,

te, teljes ember!

ne pihentesd se karodat, se agyadat, se szádat,

dolgozz soká még és vigadj

s ne is tudd, -- akárcsak a század –

ki vagy!

Tegnap láttam Mihalik Enikőt a Váci utcában! Istenem, olyan kis vékonyka! :-))

rudolph carl gorman

Házaspár görkorizott a part mentén, utánuk futott a kiskutya, utána pedig a kb. hároméves kislányuk.

Nagymama, anyuka és kislány sétálnak egymás mellett, a kislánynak a pólóján felirat hirdeti küldetését: I am the future.

Szomszéd: - A fiunk minden tárgyból ötöst kapott, mégsem adtak neki év végi könyvjutalmat, mivel a szorgalma csak négyes lett.

halmai tamás: életet adó

Harapj belőle: lédús a tavasz!
Nincs tétova rügy, csak vak türelem.

Kavicsból is
fióka kel ki
tenyeredben.

perspektívaváltás

Annácskával folytatott újabb ülés előtt úgy képzeltem, hogy a hivatás az valami, amit belülről kell érezni. De nagyon. Ellenállhatatlanul. Valami belső hang, ami tűpontosan megmondja, merre kell menni. Aztán megértettem, hogy a hivatásunkat nem mi artikuláljuk. A hivatás: hívás. Nem belülről. Kívülről. Csak rezonálunk rá, ha a közelében vagyunk és meghalljuk a hangját.

Annácska: - Ez a két kép festi le leginkább jelenlegi helyzetemet. Az első, ahogy minden nyomorom ellenére, megtépázva, de helyt állok a világban. A második, ahogy minden belső zivatar dacára erősen tartom magam, mint az a tigris a dzsungelben.

Én: - Tehát akkor az első kép a külső, a második a belső világodat mutatja... Feltűnt, hogy a lelkivilágod bemutatásához egy természeti képet választottál!? Nekem most, hogy ezekről a képekről beszéltél, esett le, hogy a belső tulajdonságaink összességére a magyar nyelv azt mondja, hogy ilyen, meg olyan a természetünk! Milyen gyönyörű is, ahogy erre most önkéntelenül ráéreztél!

Szentháromság

Isten természeténél fogva csapatjátékos.

Elindultunk land artot művelni. A bokáig érő sár, derékig érő csalán és egy halom szúnyog közepette megtett, tetemesebb útszakasz után a csapatvezető bevallotta, hogy eltévedtünk. Ezt követően találomra előre haladva egy véletlenül útba eső kukoricatáblánál és magaslesnél ihletődtünk, majd a napon szénné égve elindultunk a tóhoz, ahova végül nem értünk el, mert a csapatvezető ismét eltévedt. A csapat fele rákvörössé sült, az egyik csapattagot pedig útközben megtámadta egy kutya. Azt hiszem, a Jóisten sem rója fel, hogy a dombtetőre épített magántemplom hűsébe érve a csapatvezető lerogyott az oltár melletti székre és sört bontott. 

Áca: - (nekem) Ez évi családi nyaralásunk idejének egyetlen jól sikerült programja az volt, amikor veled strandoltam a Balaton-parton.

Mondták coachingon, hogy a saját problémáink visszaköszönnek majd a coacholásnál is, így lehetőleg ne olyan ügyféllel kezdjük, akinek a mienkhez hasonló elakadása van. 

Jelenleg úgy érzem, nincsen olyan ügyfél, aki olyan problémát tudna felmutatni, ami nekem ne lenne, úgyhogy a vizsga sikeres teljesítése érdekében ezt az instrukciót elengedtem. 

Kicsi Bernát: - Bimm-bamm, bimm-bamm.
Én: - Miért bimm-bammolsz?
Kicsi Bernát: - Én vagyok a templom. Bennem szól a harang. Bimm-bamm, bimm-bamm.

a válasz előbb vagy utóbb megszüli a kérdését

Anyu: - Ha esetleg megkérné a kezedet, tudod, hogy a válasz egy hatalmas: IGEN!

Jégkirálynő unokahúgom: - Úgysem fogja megkérni soha....

Anyu: - Dehogynem, és akkor egy nagyon határozott IGEN-t kell mondanod!

Én: - ... De akkor is mondhatsz igent, ha nem kérdezi. Napjában háromszor is elmondhatod neki, hogy: IGEN, IGEN, IGEN! Előbb vagy utóbb majd csak megérti!

történet

tört énemet
tört énekbe
csomagolom

tört énedet
történekben
eldúdolgatom

fantom eredetű várakozások

avagy a hiány olykor van annyira erős, mint a bőség

Vannak időszakok, amikor bárki, bárhova hív, csak hosszas mérlegelés után válaszolsz, ráérsz-e, nem érsz-e rá, hova tudod besuvasztani a naptáradban, péntek, nem, az nem jó, inkább jövő hét hétfő, de mégis jobb, ha kedd. Pedig a naptárad üres. Egyszerűen csak érzed, hogy valami (valaki), ami még nincsen, rangsorban fontosabb nála. Egyszerűen csak várod, és ebben az ördög tudja, honnan jött várakozásban (elszigetelődésben) tartasz fenn számára minden helyet és percet és órát és érzést és gondolatot, holott nem következik okszerűen semmilyen tevőleges vagy elmulasztott előzményből. 

sima istván: az ősi porta

Nem őrzi kerítés már az öreg portát
Összedőlt miután bevégezte dolgát
Egy zárt, faragott kapu áll őrt még magában
Bár teremtett lélek sem lakik már a házban

Az öregek meghaltak, a fiatalja elment
Gyom verte fel mára a virágoskertet
Nem sírül be szekér a ház udvarára
Az ólban nincsen jószág, nincs szükség szénára!

A megüresült udor egerek tanyája
Korhadó ajtaját szél csapkodja, rázza
Enyészetté válik őseink portája
Mert semmivé lesz mindaz, minek nincs gazdája

 /pasztell: Ősz Zoltán/

tarcsay béla

xantus géza: ahol az ég és a föld találkozik

Ferenc pápa homíliája (Csíksomlyó)

Kedves testvéreim!

Isten iránti örömmel és hálával vagyok ma itt, ezen a történelmi értékekben és hitben gazdag, kedves Mária-kegyhelyen, ahová gyermekként jövünk, hogy találkozzunk égi Édesanyánkkal és hogy egymásban valódi testvérekre leljünk. Az Egyház voltaképpen tábori kórházhoz hasonlít. Ennek mintegy „szentségi” helyei, a kegyhelyek, a hívő nép emlékezetét őrzik. Ez a nép a szenvedések közepette sem fárad el keresni az élet vizének a forrását, ahol a remény új erőre kaphat. A kegyhelyek az ünnep és az ünneplés, a könnyek és az esdeklések helyei. Édesanyánk lábához járulunk, szinte szavak nélkül, hogy így az ő szemével láthassuk magunkat, és hogy tekintetével elvezessen Ahhoz, aki «az Út, az Igazság és az Élet» (Jn 14,6).

Ezt azonban nem akárhogyan tesszük: zarándokok vagyunk. Ti minden évben, pünkösd szombatján, elzarándokoltok ide, hogy eleget tegyetek őseitek fogadalmának, megerősödjetek az Istenbe vetett hitben és a Szűzanya iránti áhítatban, akit ez a fából készült csodálatos szobor jelenít meg. Ez az évi zarándoklat Erdély öröksége, azonban egyúttal tiszteletben tartja a román és a magyar vallási szokásokat is. Ezen a zarándoklaton más felekezetek hívei is részt vesznek, és ez a párbeszéd, az egység és a testvériség jele. Ugyanakkor felhívás az életté vált hit és a reménnyé lett élet bizonyosságának a helyreállítására. Zarándokolni azt jelenti, hogy mint nép hazatérünk. Egy nép, amelynek gazdagsága a számtalan arc, kultúra, nyelv és hagyomány; Isten hívő szent Népe, amely Máriával együtt zarándokol az Úr irgalmát énekelve. Ha a Galileai Kánában Mária közbenjárt Jézusnál, hogy megtegye első csodáját, akkor minden kegyhelyen ő virraszt és ő jár közben. Nem csak szent Fiánál, hanem mindannyiunknál, hogy ne hagyjuk, hogy azok a hangok és azok a sebek, amelyek az elkülönülést és a megosztottságot táplálják, megfosszanak minket a testvériség érzésétől. Nem szabad elfelednünk vagy tagadnunk a múlt összetett és szomorú eseményeit, azonban ezek nem jelenthetnek akadályt vagy ürügyet, hogy meggátolják a vágyott testvéri együttélést.

Zarándokolni nem más, mint érezni a meghívást és a késztetést, hogy járjunk együtt az úton, kérve az Úrtól a kegyelmet, hogy a régi és a mostani sérelmeinket és bizalmatlanságainkat változtassa új lehetőségekké a közösség érdekében. Azt jelenti: elszakadni a bizonyosságainktól és a kényelmünktől, egy új földi életnek a keresésében, amelyet az Úr nekünk akar ajándékozni. A zarándoklat kihívás, hogy felfedezzük és továbbadjuk az együttélés lelkületét, és ne féljünk a kölcsönös érintkezéstől, találkozástól és segítségnyújtástól. Zarándokolni azt jelenti, hogy belekerülünk abba a kissé kaotikus tengerárba, amely a testvériség igazi megtapasztalásává válhat. Így egy minden helyzetben szolidáris karavánná válunk a jövő építésének érdekében (vö. Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 87).

Zarándoklatunk során ne azt kutassuk, hogy mi lehetett volna (és nem lett), hanem inkább azt, ami ránk vár és nem odázhatjuk el. Zarándokolni annyit jelent, hogy hiszünk az Úrban, aki hozzánk jön és közöttünk van, előmozdítva és ösztönözve a szolidaritást, a testvériséget, a jó utáni vágyat, az igazságot és az igazságosságot (vö. uo., 71). Jelenti a küzdelemre való elköteleződést is, hogy azok, akik a tegnap lemaradtak, a holnap főszereplői lehessenek, viszont a ma főszereplői holnap se maradjanak hátra. Ez pedig a jövő szálainak kézműves összefonását teszi szükségessé. Íme, ezért vagyunk itt, hogy közösen mondjuk: Édesanyánk, taníts meg minket összevarrni a jövőt.

Ez a zarándoklat tekintetünket Máriára és az Isten általi kiválasztottság titkára irányítja. Mária, ez a Názáretből, Galilea egyik kis településéről, a Római Birodalom és Izrael perifériájáról származó lány „igen”-jével képes volt elindítani a gyöngédség forradalmát (vö. uo., 88). Az Isten általi kiválasztottság titka ez, amely tekintetét a gyenge felé fordítja, hogy összezavarja az erőseket, és arra ösztönöz meg bátorít minket, hogy mi is hozzá hasonlóan mondjuk ki az „igen”-ünket, hogy végigjárjuk a kiengesztelődés ösvényeit.

Aki kockáztat, annak az Úr nem okoz csalódást. Járjunk az úton, járjunk együtt az úton, és engedjük, hogy az Evangélium legyen az a kovász, amely képes áthatni mindent és képes megajándékozni népeinket az üdvösség örömével az egységben és a testvériségben.

pilinszky jános: a figyelem megszenteléséről

„Az imádság lelke a figyelem.” Ezzel az egyszerű mondattal kezdi Simone Weil megragadóan szép tanulmányát a figyelem megszenteléséről. Majd az imáról rögtön áttérve a tanulásra: „A tanulásnak természetesen megvan a maga saját haszna; ez azonban csak másodrendű haszon.” Viszont minden gyakorlat, amit figyelmünk kiművelésére fordítunk, minden esetben elsőrendű fontosságú.

Imádságnál és tanulásnál más-más módon, de mindig a lélek, a szellem éber és tiszta figyelme a döntő. „Ha valóban odaadó figyelemmel igyekszünk megoldani egy geometriai problémát, és egy óra múltával is ugyanott tartunk, egy másik, titokzatos dimenzióban mégis percről percre előbbre haladtunk. Anélkül hogy észlelnénk, hogy tudomásul vennénk, a látszatra hiábavaló törekvés percről percre nagyobb világosságot támasztott bennünk. Gyümölcsét azonban csak később, az imádságban nyerjük el. Természetesen erőfeszítésünk a tanulmányok terén is meghozza egyszer a maga gyümölcsét, mint ráadást, aminek esetleg épp semmi köze a matematikához.” De hogy az imában elnyerjük figyelmünk jutalmát, afelől „legkisebb kételyünk se lehet”.

Ha esztendők igyekezete látszatra semmi eredménnyel nem jár, egy váratlan napon – s talán egészen más forrásból – hirtelen mégis világosság támad bennünk. „A hiábavaló igyekezet, mellyel az arsi plébános hosszú és gyötrelmes esztendőkön át küszködött a latinnal, egy napon gazdag termést hozott számára, s épp a fölismerés világosságát, mellyel gyónóinak szavai, sőt hallgatása mögé látva, lelkük gyökeréig hatolt.”

Ez az érem egyik oldala. A másik – s tulajdonképpen ez is az igazi figyelem műve – a munkánkkal való őszinte, tárgyilagos és alázatos viszonyunk. Hibáink, olykor talán ostobaságunk józan felismerése és elemzése az alázat legkitűnőbb iskolája. „Igen, bizonyos értelemben ostobaságunk látványa még bűneink beismerésénél is fontosabb. A bűn tudatosításához könnyen egyfajta kérkedés is párosul. Ha ellenben pillantásunkat egy elrontott iskolai dolgozatra szegezzük, akkor ellenállhatatlan súllyal kell tudomásul vennünk, hogy nagyon is közepes lények vagyunk. És ennél nincs kívánatosabb tanulság számunkra.”

„Ha e két feltételt maradéktalanul teljesítjük” – tehát figyelmesek és alázatosak vagyunk, s a kis tanulmány először itt üt szíven –, „úgy a tanulás kétségtelenül éppoly jó út az életszentséghez, mint bármely másik út.”

De milyen is magának a figyelemnek a természete?

„Legtöbbször a figyelmet holmi izommunkával tévesztik össze. Ha azt mondjuk: »Most pedig ide figyeljetek!«, láthatjuk hogy a gyerekek homlokukat ráncolják, visszafojtják lélegzetüket, megfeszítik izmaikat. Ha két perc múlva számon kérjük tőlük, mire is figyeltek, szót se tudnak felelni. Egyáltalán semmire se ügyeltek: semmire se figyeltek, csupán izmaikat tornáztatták.”

A testi munkával szemben a „megfeszített akarat” itt nem sokat számít. „Csupán a vágyódás táplálhatja figyelmünket, aminek viszont kedv és öröm kell hogy kísérője legyen. Értelmünk ereje is egyedül az örömben növekedhet és hozhat gyümölcsöt.” A tanulásnak az öröm a levegője és lélegzetvétele.

„Húsz perc odaadó figyelem minden fáradság nélkül – többet ér, mint háromórás homlokráncoló, nekikeseredett szorgalom, mely a kötelességteljesítés önelégült érzésével jelenti ki: »most aztán alaposan dolgoztam«.”

De a könnyed, örömteli és odaadó figyelem, ha csak húszperces is, valójában mégis sokkalta nehezebb. „Van valami a lelkünkben, ami a valódi figyelemnek sokkalta inkább ellene szegül, mint testünk a fáradságnak. Ez a valami sokkalta közelebb van a rosszhoz, mint maga a testünk. Ezért valahányszor valóban figyelmesek vagyunk, egyúttal valami rosszat is megsemmisítettünk magunkban.”

Odaadással tele figyelem: ez az egyedüli valóságos figyelem. De ebben benne van az is, hogy a valódi figyelem telve várakozással, hogy semmiféle türelmetlenség nincs benne. Fölméri a problémát, de sose akar elébe vágni a megoldásnak. Kívánjuk megoldani a feladatot, minden ízében tudatosítjuk magunkban és – várunk. Fülelünk a megoldásra. Akár a szolga, aki „mialatt ura ünnepségbe ment, otthon virraszt és a kopogtatásra les, hogy azonnal ajtót nyithasson. Akkor az úr e szolgáját asztalhoz ülteti majd, és maga fogja neki az ételt fölhordani”.

De a figyelem nemcsak az istenszeretetnek lényeges magatartása. A felebaráti szeretet is ugyanebből az anyagból való. A bajba jutottnak semmire sincs nagyobb szüksége a világon, mint „olyan felebarátra, ki képes neki szentelni figyelmét. Ez a képesség, odafigyelni egy elesettre, nagyon ritka és nagyon nehéz valami; csaknem csoda; sőt valóságos csoda. Csaknem mindenki, aki azt hiszi, hogy képes rá, tévedésben él. Az érzelmek melege, a szív készsége, a részvét – mindez még nem elég.” Ide az kell, de az elengedhetetlenül, hogy bizonyos pillantásunk legyen az elesettek számára.

„Ez a pillantás mindenekfelett figyelmes pillantás, amiért is a lélek tökéletesen kiüríti önmagát, hogy azt a másik lényt, akit szemlél, úgy, ahogy van, teljes valóságában magába fogadhassa. S az ilyen pillantásra egyedül az képes, akinek valódi a figyelme.”

Följegyzését a valódi figyelem szerepéről, sorsáról és küldetéséről Simone Weil a földbe rejtett kincs hasonlatával zárja. „Érdemes érte mindenünket áruba bocsátanunk, semmit se tartva meg magunknak, hogy szert tehessünk rá.”

Pap a vasárnapi mise végén: - Hogy is mondjam, kedves testvérek, van még itt egy-két bicebócaság az áldozás körül, amiben fejődni szükséges. A kezünket nyújtsuk az ostyáért, és ne a nyelvünket a papra. Az nem méltóságteljes. Ha elindulunk vissza a helyünkre, akkor egyik-másik oldalt haladjunk el. Ha csak megfordulunk a tengelyünk körül, a sor nem fog ketté válni nekünk, mint a Vörös-tenger, és bele fogunk ütközni a mögöttünk állóba. Szóval, testvéreim, csak méltósággal, tartással.

amanda clark: the bringer of light

"Ha valami akadályoz a feladatodban, akkor az a valami a feladatod."

/Sanford Meisner/

T. mesél

Vasárnapra virradóan Ricikének kiütések keletkeztek a popóján. Be kellett vigyem az ügyeletre, de a futóverseny miatt a fél város le volt zárva. A verseny biztonságát felügyelő rendőrökhöz fordultam segítségért, akik leszögezték, hogy futóverseny ide vagy oda, a gyerek egészsége mindennél előbb való. Pár perces beszélgetés után a keléses fenekű gyerekemmel államfőknek kijáró szirénás felvezetéssel hajtottunk át a tömegek között a gyerekklinikáig. Ez a történet, azt hiszem, be fog kerülni a családi albumba.

Anya: - Tudod, néha csak leülök, így - kívülről egészen törékeny és pici lesz- , és elkezdek beszélgetni Istennel, hogy mi történik körülöttem és bennem, hogy próbálkozom, de nem mennek a dolgok, és kérem, hogy segítsen... Ha mást nem is, ez az, amit mindig tegyél meg. Ez mindig számít.

józsef attila: amit szivedbe rejtesz

Freud nyolcvanadik születésnapjára


Amit szivedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
sziveddel várd ki azt.


A szerelembe - mondják -
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.


S aki él, mind-mind gyermek
és anyaölbe vágy.
Ölnek, ha nem ölelnek -
a harctér nászi ágy.


Légy, mint a Nyolcvan Éves,
akit pusztítanak
a növekvők s míg vérez,
nemz millió fiat.


Már nincs benned a régen
talpadba tört tövis.
És most szivedből szépen
kihull halálod is.


Amit szemeddel sejtesz,
kezeddel fogd meg azt.
Akit szivedbe rejtesz,
öld, vagy csókold meg azt!

A. mesél

Egy fiatal férfi szállt fel a metróra, rám mosolygott, és udvariasan megkérdezte, leülhet-e mellém. Biccentettem. Féloldalvást sandítva láttam, ahogy mereven, mintegy üdvözült arccal ül az ülésen, gondolatai kifürkészhetetlenek. Valami ritkán tapasztalt jóság lengte körül. Amikor leszálltam, önkéntelen késztetést éreztem arra, hogy elköszönjek. Ő jóságos tekintetével rám nézett, és biztosított róla, hogy küldetése van. 

Most sem tudom eldönteni, hogy bolond volt-e vagy ép elméjű, de végig olyan érzésem volt, hogy az Isten ül mellettem. Hazafelé egész úton zakatolt bennem, hogy ha neki küldetése van, akkor, a fenébe is, nekem is össze kell szednem magamat, mert lehet, hogy szükség van még rám.

fodor ákos: futurológiai jelentés

Egészen biztos, 

hogy előbb-utóbb ez vagy

az lesz így vagy úgy.

Amikor elkezdett beszélni a versről, az egészen olyan volt, mint a kősivatag közepén egy oázis.

penész

Honnan tudom ránézésre megállapítani a márványsajtról, hogy még ehető-e?

önfegyelem

Ha a csirkeburger - sült krumpli párossal a fejemben kibírom hazáig, a gyorskaja egyszeriben sajttá és paradicsommá szelídül.

jogi szeretetszolgálat

Áca: - Utazás közben fejben rajzolom az embereket. 

új hely

Trécselő Kolléganő: - Az új nyulunkat Záporkának hívják.

új hely

Szétszórt Zseni Kolléga: - Igen, a hangodból látom, hogy rossz kedved van.

új hely

Trécselő kolléganő: - A DJ egész este nekünk húzta a zenét.

Anyu: - Gyere!

Én: - Mindjárt!

Anyu: - Az előbb is ezt mondtad.

Én: - Igen, de az egy másik mindjárt volt.

Anyu: - A keresztfiad biztos nem mond ilyet.

Én: - Ő még nem ismeri ezt a varázslatos szót.