a költészet napjára

József Attila: József Attila

József Attila, hidd el, hogy nagyon szeretlek, ezt még

anyámtól örököltem, áldott jó asszony volt, látod, a világra hozott

Az életet hiába hasonlítjuk cipőhöz vagy vegytisztító

intézethez, mégiscsak másért örülünk neki

Naponta háromszor megváltják a világot, de nem tudnak

gyufát se gyujtani, ha igy megy tovább, nem törődöm vélük

Jó volna jegyet szerezni és elutazni Önmagunkhoz, hogy

bennetek lakik, az bizonyos

Minden reggel hideg vizben fürdetem gondolataimat, igy

lesznek frissek és épek

A gyémántból jó, meleg dalok nőnek, ha elültetjük a szívünk alá

Akadnak olyanok, akik lovon, autón és repülőgépen is

gyalog vannak, én a pacsirták hajnali énekében heverészek,

mégis túljutottam a szakadékon

Igazi lelkünket, akárcsak az ünneplő ruhákat gondosan

őrizzük meg, hogy tiszta legyen majd az ünnepekre.

 

a költészet napjára

"Nem az énekes szüli a dalt:
a dal szüli énekesét."

(Babits Mihály: Mint forró csontok a máglyán...) 

húsvét hétfői gondolat

Ahogy ott állt előttem apukám ősz hajával, orrán szemüveg, kezében a vagy harmincéves Krasznaja Moszkva kölni*, és kihúzva magát elkezdte szavalni az "Én kis kertész legény vagyok"-ot, figuráját egyszeriben kisfiús báj lengte körül. Egy pillanatra olyan volt, mint azok a kis hétpróbás gazemberek, akikre ünnepekkor csak ráimádkozza anyukájuk az öltönykét és nyakkendőt, ők pedig büszkén húzzák ki magukat, mert ha más nem, a ruha mégiscsak kötelez. És ez a kisfiús fény csillant fel a szemében akkor is, amikor előhalásztam a táskámból a locsolásért bekészített csokinyulat.

*amit - hál' Istennek - gondosan tartalékol, hogy lehetőleg élete összes húsvét hétfőjére fusson belőle, mert szerinte ezzel csempész humort a locsolásba...

családi komédia XXV. felvonás

Anya: - Hatvanadik születésnapodra olyan ajándékot kapsz, ami szellemi igényeidet kielégíti.

Gábor: - Csokit?

cseresznyefák

Hószirmok. 

Fehér virágpamacsok csüngnek alá hintázva a szélben.

michael sowa: bread with butter

nemes nagy ágnes: hamutartó

Egy nagy üveghamutartót láttam az asztalon este,
fénylett súlyos, arányos teste a sík politúron,
s formás öble fölött emlékként szállt a dohányfüst.
– S távoli emlékként bomlott ki a kép: igen, egyszer
férfi lehettem, férfi. Szobámban sok hamutartó.
Nagy bútordarabok barnán terpedtek a falnál,
bronzkaru lámpa alatt vázában holt tuja-ágak,
zöldelltek, s a dohányszínű bőrfotelekben a párnák.
Reggel nem borzongtam a friss, kora szélbe kilépni,
izmos, barna kezem jól fogta a horgot, a gyeplőt,
s mint faliszőnyegeken, agarakkal szálltam a vadra.
Fényes barna lovam volt, friss vadgesztenye-színű,
ívelt csípőjén ritmusra feszültek az izmok,
dús, eleven, finom érháló remegett puha orrán,
s hűvös hajnalokon, mint lelket fújta a párát.
Rajta rohantam a hajnali ködben a rétre, kifúlva,
ködbeveszett ebeim kongó csaholása nyomában:
nyirkos dér, tapadó kesztyűk, lihegés, sürü földszag.
S délben nagy pihenés. Tunya, édes. Érzem, amint lágy,
vaddisznóbőrös heverőn elnyúlva henyélek,
s lógó lábam alatt csizmától koppan a semmi,
s estefelé mélán elnézem a kései napfény
messzirenyúlt, violás árnyát a narancsszínű padlón.
– Így, hamutartó, hűvös, füstszagu kripta, koporsó,
régholt hamvaimat tartod te törékeny öledben.

 

családi komédia XXIV. felvonás

(Apa gyengéden megfogja anya kezét)
Anya: - Most miért fogod a kezem, félsz?

családi komédia XXIII. felvonás

Apa: - Nem is észrevételezed az új pulóveremet?

Én: - De, feltűnt ám, csak nem tudtam eldönteni, hogy új-e, aztán úgy gondoltam, bölcsebb, ha meg se szólalok, nehogy végül kellemetlenül jöjjek ki a dologból. Szép. Mikor vetted?

Apa: - Úgy húsz évvel ezelőtt, csak most vágtam le róla a címkét.

meghitt családi délelőtt

Amikor egy negyedórára megáll a nap. Ülünk a konyhaasztalnál. Fény játszik a csempén. Anya, apa iszogatja a kávéját, én a Neo Citranomat. Ilyenkor észrevétlenül suhan el az idő.

nem reklám, csak tetszik

:-)

Ma körülbelül mindenki felköszöntött a (tágabb értelemben vett) családomat kivéve.

a záróvizsga-időszak mottója

Ha már egyszer jog- és állambölcselettel kezdek, kezdjek stílusosan. Egy már-már klasszikus tanulásom első napjára:

„… a dolgok jelenségek azért alakultak úgy ahogy, mert ilyen a természetük, ami viszont abból következik, hogy rendszerint úgy alakultak, ahogy.”

(Szilágyi Péter: Jogi alaptan)

Apukám kocsit mos az udvaron. A szomszédék kislánya a rácskerítésen keresztül némán, némi tartózkodással, de lankadatlan figyelemmel kíséri minden mozdulatát. Egy idő után felbátorodik, és odadugja orrát a kerítéshez:

- Szia! - köszön át apukámnak.

Apukám feltápászkodik a kocsi mellől, visszaköszön.

- Hoztam neked valamit - a kislány egy fémpapírba csomagolt cukorkát nyújt át a gyermeki lét minden bájával a rácson keresztül apukámnak.

Apukám meglepetve, szíve mélyéig elérzékenyülten veszi el a cukrot a felé nyújtott csöppnyi kézből. A kislány vár egy kicsit, majd megkérdi:

- És te mit hoztál nekem?

Szomszédék épp indulnak otthonról, amikor anyukám hazaérkezik. A kislány fülig vigyorral rohan oda hozzá:

- Holnap leszek ötéves! - újságolja, és széttárja öt ujját. - Majd nézd meg a térképen!

karel čapek: pilátus krédója

Felele Jézus: Én azért születtem, és azért jöttem a világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra.

Monda néki Pilátus: Micsoda az igazság? És amint ezt monda, újra kiméne a zsidókhoz, és monda nékik: Én nem találok benne semmi bűnt.

(Szent János evangéliuma 18, 37-38.)

Este a város köztiszteletben álló embere, név szerint Arimatiai József, Krisztus tanítványainak egyike felkereste Pilátust, és arra kérte, hogy adja ki neki Jézus testét. Pilátus beleegyezett, és így szólt:

- Ártatlanul végezték ki.

- Te magad adtad ki Őt - vetette ellen József.

- Igen, kiadtam - válaszolta Pilátus -, s tudom, az emberek azt hiszik, azért tettem, mert megijedtem néhány szájhőstől és az ő Barabásuktól. Elegendő lett volna öt katonát küldenem rájuk, hogy elhallgassanak. Csakhogy nem erről van szó, Arimatiai József.

- Nem, nem erről van szó - ismételte tűnődőn, kis szünet után. - Hanem, amikor beszéltem vele, rádöbbentem, hogy nem sok idő múltán az Ő tanítványai fognak keresztre feszíteni másokat: az Ő nevében, az Ő igazságának a nevében feszítenek keresztre s kínoznak meg mindenkit, aki más, mint ők, és elnyomnak minden más igazságot, s új Barabásokat emelnek vállukra. Az az ember az igazságról beszélt. De hát mi az igazság?

- Különös nép vagytok, sokat beszéltek. Csupa farizeus, próféta, üdvözítő s más szektás. Aki új igazságot teremt, megtilt minden más igazságot. Olyan ez, mintha az asztalos, aki egy új széket készít, megtiltaná, hogy az emberek bármilyen más, őelőtte készített székre üljenek. Mintha egy új szék készítésével egyúttal minden régi szék megsemmisülne. Végül is, elképzelhető, hogy az új szék jobb, szebb és kényelmesebb, mint a többi; de hát az ég szerelmére, miért ne ülhetne le a fáradt ember egy akármilyen ócska szúrágta vagy kőből való székre? Fáradt és törődött, pihenésre vágyik; és akkor ti erőszakkal felrántjátok a székéről, hogy üljön át a tiétekre. Nem értelek titeket, József.

- Az igazság - ellenkezett Arimatiai József - nem olyan, mint a szék és a pihenés; inkább olyan, mint egy parancs, mely meghagyja: menj ide meg ide, tedd ezt és azt; győzd le az ellenséget, foglald el azt a várost, torold meg az árulást és így tovább. Aki nem hallgat az ilyen parancsra, áruló és ellenség. Így van ez az igazsággal.

- Ó, József - szólt Pilátus -, jól tudod, katonaember vagyok, és életem nagyobb felét katonák között töltöttem. A parancsoknak mindenkor engedelmeskedtem, de nem azért, mert igazságosnak tartottam őket. Az igazság csak annyi volt, hogy fáradt vagy szomjas voltam; hogy a dicsőségre vágytam vagy anyám karja közé; hogy az egyik katona a feleségére gondolt, a másik meg a földjére vagy a lovaira. Az igazság csak az volt, hogy parancs híján egyetlenegy katona sem ment volna lemészárolni a hozzá hasonló fáradt és boldogtalan embereket. Akkor hát mi az igazság? Hiszem, hogy legalább némiképp igazam van, amikor a katonákra gondolok, és nem a parancsra.

- Az igazság nem a vezér parancsa - felelte Arimatiai József -, az igazság az ész parancsa. Ez az oszlop fehér, látod s tudod ezt; ha én azt állítanám, hogy fekete, akkor ez ellentmondana eszednek, s tiltakoznál.

- S miért ne? - kérdezte Pilátus. - Arra gondolnék, hogy alighanem fölöttébb szerencsétlen és elkeseredett vagy, ha már a fehér oszlopot is feketének látod; megpróbálnálak felderíteni; őszintén mondom, jobban foglalkoztatnál, mint annak előtte. És ha merő tévedés volna csupán, azt mondanám magamban, hogy a te tévedésedben ugyanannyi van a te lelkedből, mint a te igazságodban.

- Nincsen én igazságom - tiltakozott Arimatiai József. - Egyetlenegy igazság van csak mindannyiunk számára.

- És melyik az?

- Amelyikben hiszek.

- No, látod - szólt lassan Pilátus. - Csakhogy az mégiscsak a te igazságod. Hasonlatosak vagytok a gyermekhez, aki azt hiszi, hogy a világ az ő látóhatáránál végződik, s azon túl már nincsen semmi. A világ azonban nagy, és sok minden elfér benne, József. Az a gyanúm, hogy a valóságban tömérdek igazság számára van hely. Nézd csak, én idegen vagyok ebben az országban, s otthonom messze túl van a látóhatáron; mégsem merem azt állítani, hogy ez az ország nem helyénvaló. Hasonlóképpen idegen számomra a ti Jézusotok tanítása; de állíthatom azért, hogy helytelen? Tudod, József, én azt hiszem, hogy minden ország helyénvaló; de a világnak roppant szélesnek kell lennie, hogy mind elférjen benne, egymás mellett, szép sorjában. Ha Arábiát arra a helyre kellene tennünk, ahol Pontosz fekszik, ez természetesen nem volna helyes. És ugyanez áll az igazságokra is. Végtelenül naggyá, tágassá és szabaddá kellene tennünk a világot, hogy beleférjen minden valódi igazság. Szerintem, József, a világ valójában ilyen. Ha fölmégy egy magas hegyre, azt látod, hogy a dolgok összefolynak, s egyetlen sík felületté válnak. Bizonyos magasságból az igazságok is egymásba olvadnak. Tudom, az ember nem él, és nem is élhet egy magas hegy tetején; be kell érnie azzal, hogy közelről látja a házát vagy földjét, mindkettőt teli igazságokkal és tárgyakkal; ott van az ő igazi helye és dolga. De néha azért felnézhet a hegyekre vagy az égre, és eszébe juthat, hogy onnan, a magasból, az ő igazságai, noha maradéktalanul megvannak még, de egybeolvadnak valami sokkal kötetlenebbel, valamivel, ami már nem az ő tulajdona. Szívünkben e széles látóhatárral élni, s közben megművelni azért kicsiny földünket, látod, József, ez már a vallásos hittel határos. Azt hiszem, annak az embernek a Mennyei Atyja valóban él valahol, de nagyon jól megfér Apollóval meg a többi istennel. Részben átfedik egymást, részben határosak egymással. Nézd csak, az égen szerfölött sok a hely. Örülök annak, hogy a Mennyei Atya is ott van.

- Se hideg, se meleg nem vagy - szólt Arimatiai József, s fölállt. - Csak langyos.

- Nem igazi - tiltakozott Pilátus. - Én hiszek, hiszek, forrón hiszek abban, hogy van igazság, s hogy az ember megismerheti, őrültség volna azt képzelni, hogy az igazság csak azért van, hogy az ember ne ismerje meg. Megismerheti, igen; de ki? Én, vagy te, avagy tán minden ember? Hiszem, hogy mindenki részese; az is, aki igent mond, az is, aki nemet. Ha ők ketten egyesülnének és szót értenének, megszületne a teljes igazság. Az igent és a nemet, tudom, lehetetlen egyesíteni, de az emberek mindig összefoghatnak; és több igazság van az emberekben, mint a szavakban. Inkább hajlom az emberekhez, mint az igazságaikhoz; de ebben is hit van, Arimatiai József, ehhez is lelkesedés kell és elragadtatás. Én hiszek. Rendületlen bizonyossággal hiszek. De mi az igazság?

"Aki egyedül unatkozik, az társaságban untat." 

/Egry József/

Egy pillanatra elgondolkoztam azon, vajon hagyatkozhatok-e olyan jegyzetre, ahol az ombudsmant "c"-vel írják, de aztán rájöttem, hogy ebből a tárgyból kizárólag az ilyen jegyzetekben lehet perspektíva.

karinthy frigyes: "minden álomnál több a valóság"

viginti quinque annis maior

Innentől a harmincra kell rástartolni, feltéve, hogy van vele célom.

petőfi sándor: az apostol

"... Boldogtalan nép, mért gyüjtöd fejedre
Az isten átkát? nem elég,
A mely már rajta fekszik?
Nem volt elég a Krisztust megfeszítened,
Minden megváltót megfeszítesz hát?"

dsida jenő: nagycsütörtök

Nem volt csatlakozás. Hat óra késést jeleztek,

s a fullatag sötétben hat órát üldögéltem

a kocsárdi váróteremben, nagycsütörtökön.

Testem törött volt, és nehéz a lelkem,

mint ki sötétben titkos útnak indul

végzetes földön, csillagok szavára,

sors elől szökve, mégis, szembe sorssal,

s finom ideggel érzi messziről

nyomán lopódzó ellenségeit.

Az ablakon túl mozdonyok zörögtek.

A sűrű füst, mint roppant denevérszárny

legyintett arccul.

Tompa borzalom fogott el, mély állati félelem.

Körülnéztem. Szerettem volna

néhány szót váltani jó, meghitt emberekkel,

de nyirkos éj volt, és hideg sötét volt....

Péter aludt, János aludt, Jakab aludt,

Máté aludt, és mind aludtak....

Kövér csöppek indultak homlokomról,

és vigicsurogtak gyűrödt arcomon....

iroda

Az ügyfél levele: "Köszönjük a munkaszerződés-tervezetet, csupán egy kérdésünk lenne a szöveggel kapcsolatban: lehetséges volna, hogy a III. fejezet 12. pontja szerint az ügyre egy 1950-es években íródott jogszabályt kelljen alkalmazni? Válaszát előre is köszönjük!"

Az ügyvéd menten megnézi, mi az az '50-es évekbeli jogszabály, amelyre a szerződés hivatkozik: 1959. évi IV. törvény.

(nem jogászoknak: ez a törvény a Polgári Törvénykönyv)

bíróság

- És a bíróságon nem idegesítettek az emberek? - kérdezi tőlem magától értetődő természetességgel. Én pedig egy pillanatra elgondolkozom, hogy most emberek alatt vajon a feleket kell-e érteni.

reggel

Jó korán kelni.

De sokáig aludni is jó.

Feloldhatatlan ellentétek feszülnek bennem reggelente éhgyomorra.

Ma láttam, hogy anyukámnak fel van írva a naptárjába, mikor van a születésnapom.

art et cancrelats: early spring

Ui: kinagyítandó!
Uui: meg lehet keresni a képen az első tavaszi legyet!

nem babonából, de eddig mégsem bírtam leírni

Szakdolgozatvédésem fejlődéstörténete álmaimban:

első verzió: Bekerülök egy Fuglinszky-Malek Miklós bizottsághoz, akik egy lesötétített szobában várnak. A szoba közepén kifeszített vászon, előtte kivetítő. Megtudom, hogy a védés azzal veszi kezdetét, hogy  lepörgetik nekem az általam már előzetesen benyújtott fényképeket, melyeket Toscanában készítettem még valamikor a nyáron. A vetítés megáll egy olajfákkal szegélyezett, homokos utat ábrázoló képnél. Malek és Fuglinszky várakozó tekintettel néznek, meg kell mondanom, a kép hol készült. Én, jobb ötletem nem lévén rávágom, hogy valahol Toscanában, tekintve, hogy másfelé nem igen jártam, így a képnek is ott kellett készülnie. Ekkor kaján vigyor jelenik meg az arcukon, és közlik, hogy ezt a képet ők csempészték bele a sorozatba, és köszönő viszonyban sincs a toszkán tájakkal. Az egész ceremónia pedig arra ment ki, hogy felmérjék, a képek valóban saját alkotások voltak-e, de a válaszom kétséget kizáróan arról árulkodik, hogy semmi közöm a sorozathoz. Ebből pedig egyenesen következik, hogy a dolgozatomat sem én írtam, így nincs is értelme a vizsga folytatásának.

második verzió: Megyek az egyetemre, amikor az ég hirtelen beborul, és elered az eső. A semmiből egy játékbolt terem mellettem, én pedig, ha már ott van, bemegyek. És ha már ott vagyok, veszek egy játékot, biztos, ami biztos. Megérkezem az egyetemre, bent ülünk védésnél, az opponensem olvassa is terjedelmes értékelését, miközben Harmathy folyamatosan csóválja a fejét, és aggodalmas pillantásokkal kérdi, hogy mégis mi vitt rá, hogy pont azt a játékot válasszam. Még ha valami mást vettem volna, talán lett volna valamicske esélyem a kettesre, de ezzel teljességgel lehetetlen, hogy átmenjek.

harmadik verzió: Az első védés, ahol már a szakdolgozat is előkerül: tanáraim sajnálkozva mutatják, hogy rosszat fűzettem le, és a dolgozat hiányzó oldalai helyett Tesco reklámújság lapok kandikálnak ki a bőrkötésből. Ezért bármennyire is fájlalják, és látják, mennyi munkám van benne, meg kell buktatniuk, mert a dolgozat ilyen formában sajnos értékelhetetlen.

negyedik verzió: Harmathy a védés előtt még behív az irodájába, és a témámról (amiről egyébként egy fia irodalom nem volt) hirtelen az asztalra emel egy polcnyi könyvet, és féltőn megjegyzi, hogy ha ezeket másnapig elolvasom, még talán ki lehet hozni valamit a helyzetből.

Ui: és néha a valóság szebb, mint az álom.:-)

A rosszul kezelt udvariasság sokszor útját állja az igazságnak.

jocó bácsi levele - találtam

Szeged, 2004. november 14.

"Kedves Reni!

Újra Szegeden vagyunk. Olvasd el, mit üzent Kossuth Lajos! Én azt üzenem, tanuld kedvvel a kémiát.

Az idézeteket megkeresni nem volt időm. Talán így kezdődnek a kérdéses eposzok:

Andra moi ennepe misa politropon hos mala polla

Planctei epei Troies hieron ptolietron eper se 

(...)

Várom, hogy találkozzunk s nyúzhassalak egy kicsit.

Szeretettel csókolunk valamennyiőtöket!"

Tavasszal még a legképtelenebb dolgoknak is értelme lesz.

mesterházi mónika: az ajtó

Hiába kopogsz. Hallod pedig,
van ott valaki. Vagy legalábbis
valamit hallasz, a suhogást.
A bezárt ajtó túloldalán
nyitva az ablak, szakad az eső.

chiho makino

 

Ui: sajnos a címeket csak néhánynál találtam meg, többnyire japánul vannak kiírva....

evellei kata: rajz

Holdfüst. Gesztenyehomlokú
éjfélfehérbe zárt sorok.
Az utcatükrön hangtalan
egy macskaárnyék átcsorog.

ami azért mindig, mindekinek jólesik...

Csipegettem a kis pénteki-böjti zöldségebédemet, mikor az egyik évfolyamtársam odajött hozzám, ránézett az ételre, utána rám, és megjegyezte, hogy én azért ettől fajsúlyosabb ebédet is megengedhetnék magamnak.

mi mindent lehet csinálni piros ruhában?

              

Berényi Róbert: Lány a pamlagon (1), Csellózó nő (2), Olvasó nő (3), Nő piros ruhában (4)

verőfényes, szeles tavaszok

Ma délután a gondolatok olyanok, mint az idő: élesek és tiszták.

szélnek feszülő vitorlák

Mintha óriás vásznakat ráznának, rángatnának. Csapdos a szél.
Mintha tömör anyag ütődne a tárgyaknak. Verdes a szél.
Mintha áttetsző üvegfalak rohannának. Süvölt a szél.
Mint a megsarkantyúzott ló. Vágtat a szél.
Mint lakatlan szobába. Bevág a szél.
Mint kivert kutya. Vinnyog a szél.
Mint éhes ordas. Lohol a szél.
Mint riadt őz. Lapul a szél.
Mint tévedt vándor.
Tekereg a szél.
Mint ........
A szél.
Szél.
zél.
él.
l.
.

kezdődik

2-0 az ő javára

gravitáció

avagy a padtársam cókmókjai


előadás
holmijai mellette egy széken


tőle függetlenül
leesik
a tolla




a telefonja





a szemüvege






az üvege






a sálja






 

előadás vége

államvizsgák és egyéb

N.M.: - Abból, ahogy bejön a hallgató meg tudom mondani, hogy átmegy-e a vizsgán. Abból, ahogy leül kidolgozni a tételt, meg tudom mondani, hányast fog kapni. Abból, hogy gondolkozik, melyik kézzel húzzon tételt, meg tudom mondani, hogy egy lúzer.

N.M.: - Mindent épít, amihez nincsen engedélye, várárkot, mint a Csipkerózsikában, bár újabban mindenki a Roxfortot akarja felépíteni Nagykovácsiban ....

N.M.: - Kíváncsi vagyok arra, melyik Balaton-parti önkormányzat fogja felvállalni, hogy nem lehet a parton bikiniben sétálni. Jó. Van, akinek tényleg nem kéne, de az már környezetvédelem....

kosztolányi dezső: francia lány

Még meg se láthattál,
még észre se vehetted,
hogy észrevettelek,
Marcelle,
pincérlány, a rövid, fekete selyemszoknyádban
s a sötét kötényeddel,
már az ajtóban azonnal tizenöt különböző kis mosoly
indult meg, habozva,
az orrodról, a homlokodról, a füledről,
a hajadról, az álladról,
a két halvány-rózsaszínre festett arcodról
a szájad, a szájad,
a szájad felé
s játszva remegtek, alig láthatóan,
türemkedve tusáztak egy darabig, majd hirtelen
egybe futottak és te összefogtad,
művészi kézzel,
egyetlen kecses, furcsa mosollyá
és mikor odaértél a helyemhez,
mint egy kertésznő,
leejtetted elébem.

frank wedekind: sikoly

Mit elkövettem, nincs mód tenni jóvá,

A vér sűrűje nem válik savóvá-

Nyugodtan várlak, vádoló öröklét

S érzem a sors pörölycsapású öklét.

A kín keményszik és puhul a dac-
Kopár vidék, hol egymagad maradsz. . .
kinek már nincs irígye, nincs barátja
S körötte ég a bosszú rőt zsarátja.

Mit nékem isten, jajgató imák!
Inkább a téboly jőjjön - enyhe mák -
Tíz ujjam közt az üdvösség kifolyt
Csörgősipkámba fojtom a sikolyt.

Nincs benne mód, daróccsuhát hogy öltsek
Dícsérd a bátrat és becsüld a bölcset
Csak ott a szívben, ott a szívbe' lent
Tudod a bűnt, a bűnt, a végtelent. . . .

 (Fordította: Karinthy Frigyes)

nemes nagy ágnes: lázár

Amint lassan felült, balválla-tájt

egy teljes élet minden izma fájt.

Halála úgy letépve, mint a géz.

Mert feltámadni épp olyan nehéz.

szakma

F.M. - (ránéz az órára) Kifutottunk a határidőből.... mármint elnézést, az időből.

F.Á. - Most államvizsga-időszak következik, tudatosítsák a családjukban, hogy igénylik a kényeztetést. Én is mindig megmondtam ezt a szüleimnek és a hatályos kedvesemnek.

Nem felfelé, lefelé nyújtózkodni.               (ilyet is csak a növények tudnak)

családi komédia XXII. felvonás

Anya: - Olyan szűkszavú vagy. Kérdezem, mi történt ma veled, és alig lehet belőled kihúzni valamit.

Én: - De mit csináljak, ha egyszer ma nem történt semmi?

Anya: - Találj ki valamit!

még töretlen a lelkesedésem

Üdvözlendő az arra irányuló törekvés, hogy az államvizsga-előkészítők során alkalmunk nyíljon megismerni a tanszék valamennyi oktatóját, egyben felkészülni az egyes vizsgáztatási stílusokra, amikkel heteken belül szemben találjuk magunkat. Ma például betekintést nyerhettünk H.E. államvizsga-felfogásába és követelményrendszerébe: értésünkre adta, hogy őt kifejezetten irritálja, amikor a vizsgázó a tankönyvekben leírtakkal hozakodik elő. Egyáltalán, nem érti, a diákok miért a tankönyvekből tanulnak, amikor számos jogtörténeti és összehasonlító jogi értekezés sokkal pregnánsabban mutat rá az egyes jogintézmények lényegére és eltéréseire.

szent-gály kata: egy beszélgetés emlékére

A fény itt jár még asztalunkon,
szivárványszínű még a füst,
és áttetsző a kék üvegpohár is,
mit ujjad s ajkad íve megjelölt, -
az összegyűrt szalvéta szirma zizzen,
a naptól nyílik széjjel, -  vagy lehet,
hogy benne hagytad nékem lelkedet?

rené magritte: a fehér lap

ránéztem, és kitaláltam a címét:-))))

karinthy frigyes: méné, tekel...

Hallgasd meg, aztán mondd utánam ezt:
Versben mondom, hogy jobban megjegyezd.

Szívedbevésem és füledberágom:
Rossz volt embernek lenned a világon,

E korban, melynek mérlege hamis,
S megcsal holnap, mert megcsalt tegnap is.

Délben az ember megkisértetett,
Az éjben sírtak a kisértetek.

Siratták Krisztus gyötrelmes keresztjét,
De a gyilkost megint hősnek nevezték.

A férfi vért ivott s a nő velőt,
Künt a költő bőgött a bolt előtt.

Halottra adtak selymet és brokátot,
Az élő rongyos volt és vért okádott.

Virággal hintették a síri vermet,
Az élő künt a hó alatt didergett.

Hangos szóval esküdtek a koporsón,
Az élő halkan jajgatott a borsón.

Bámult a gyermek, nagy szemét kinyitva,
Az aggok hallgatták, gyáván sunyítva,

De szembeköpte mesterét a hitvány
Piszkos rüpők, a szemtelen tanitvány.

Hajók rohantak égő tűzveszélyben,
A ringyók cifra rongya szállt a szélben,

De a legszebb és a legékesebb
Szemétdombon rohadt el, mint az eb.

Most hát kezem tördelve, sírva kérlek,
Vigyázz, figyelj: készül a tiszta mérleg.

Tedd most szívedbe és füledbe el -
Az értelmét majd megtudod, ha kell.

MÉNÉ, TEKEL - ha érted, vagy nem érted,
Jegyezd meg jól: tenéked szól s teérted.

Egykoron sötétben elmondott dalom,
Mint lángírás, világít a falon.

Jegyezd meg jól: ma szürke szók ezek,
De élni fognak, hogyha én nem élek
S lesznek, ha nem leszek.

ki tudná elismételni?

"... rideg víztömböket taszigálva vánszorog mély tengerek alján, s vágyai rokkant koldusként kúsznak nehéz úton a meztelen szépség után, amely messze fut fehér hegyek között."

(Benedek István: Ideges emberek)

 

mert üde

lépték

Ha akarom, olyan nagy a világ, és ha akarom, olyan kicsi.

a kulcs

Diáknak nem adnak oda kulcsot a portán. Ez így is van rendjén. I.S.-nek sem adnak oda kulcsot a portán, ami már nem tudom, hogy így rendjén van-e. Megérkezik G.B., aki azért nem kér kulcsot a portán, mert azt hiszi, hogy az már I.S.-nél van, a sajátját pedig még korábban kölcsönadta G.Z.-nek, aki azt levitte Kecskemétre. Feltelefonálnak a tanszékre, hogy jöjjön valaki. Jön. Persze kulcs nélkül, mert őt csak arról tájékoztatták, hogy jönnie kell. Juditnak lehet, hamarabb sikerült kinyitnia a hetedik ajtót...

jog- és állambölcselet előadás

A tanár szerint, jóllehet a hallgató válaszának semmi köze nem volt a feltett kérdéshez, a semmibe szálló gondolat annyira érdekes problémát vetett fel, hogy érdemesnek bizonyult ennek kedvéért megszakítani az előadás menetét. Mintegy tízperces, valóban érdekfeszítő eszmefuttatást követően megpróbált visszakanyarodni az elvarratlanul hagyott jog- és állambölcseleti szálhoz:

- Hol is tartottunk? Látszik, hogy elragad a hév, ha értelmes dolgokról is beszélek.

jog- és állambölcselet előadás

Ülünk az andalító péntek délutáni, nap fürösztötte előadóban, tanár még sehol. Egyszerre, mintha csak Isten szólna, a semmiből egy hang tölti be a termet:

- Jövök. (...) Már önök felé tartok, mindjárt felérek az előadóba. (...) Mikrofonpróba vége.

william degouve de nuncques: nocturne au parc royal de bruxelles

rippl-rónai józsef: park éjszaka

Lámpaoszlopok között tekergőznek az éjszakák.

államvizsga-előkészítők

"Elmondom, miért nehéz a vizsga: az első nehézséget a tananyag okozza. (...) Tudjuk, hogy közkézen forognak kidolgozott tételsorok. Éppen ezért nagyon ritka, ha valaki nem úgy kezdi el a tételt, ahogy azt tíz-tizenöt éve halljuk."

(M.A.)

Megfigyelések. Ráébredtem, mi hiányzott eddigi egyetemi éveimből: a napirend. A jog- és állambölcselet az a tárgy, amit akárhányszor, akármilyen formában megtanulhatunk, mindig képes az újdonság erejével hatni. B.B. remek előadó lenne, ha nem motyogna, hadarna és lenne beszédhibás. Folt a polgári jogi tanszék szofisztikált arculatán: egy tanár, aki már-már elhitetné, hogy ez is csak egy tárgy.

Fent kezdtük a VIII. előadóban filozófiával, és fent fejezzük be a VIII. előadóban állambölcselettel. Mindent a csúcson kell abbahagyni.

"Ha lerí valamiről, hogy érvénytelen..., olyan érvénytelen, mint ez a terem..."

(P.I.)

lukács sándor: ismét a nappalok

estéid bekerítenek

ha szabadulsz
üres mezőben bolyong a szem
a távolodó virradat
mintha magával vinné a fényt

hogy utolérd
halálos elrugaszkodás kellene
így csak tapogatózás
ködből villanó szurokhegyek

a boltív
talán az égből szakadt le
kaputlan űrében állsz
harmatos oszlopfők között

csontjaidba költözik a tél
gránát robban erdők havában
unatkoznak a derék zsoldosok

de reggel a táj
már öszvérháton kocog
füstölnek az eloltott tüzek
s hosszabbak ismét
a nappalok

tavasz van!

edgar allan poe: eldorádó

Valaha rég
egy drága-szép
lovag nagy útra szállott.
Ment, mendegélt,
száz útra tért,
kereste Eldorádót.

Azóta agg
a szép lovag,
szívében átok, átok.
Bármerre ment,
se fönt se lent,
nem lelte Eldorádót.

És végtire
lankadt szive,
egy árny eléje állott.
Szólt: "Áldalak,
bús árny-alak,
mutasd meg Eldorádót."

"Ott messzi túl,
a Hold kigyúl,
az Árnyak Völgye vár ott.
Vágtass el, el -
az árny felel -,
s eléred Eldorádót."

(Fordította: Kosztolányi Dezső)

 

elnézést

saint germain: félperces

Ma Pestre szökött be a tavasz,
váratlan.
Kigombolt kabáttal
libbent a lég.
Könyvesbolt üvegén
keresztül láttam,
kilesve betűkből,
időben még.

Hagytam a klasszikust,
a nehézkes örvényt,
s e tornádó nyomába
eredtem én,
de eltűnt a sarkon,
hol ezt láttam: "Örkény",
s egy fanyarkás mosolyt
a bolt üvegén.

családi komédia XXI. felvonás

(tele van mindkét kezem, apa az én kulcscsomómmal segít kinyitni a kaput)
Apa: - Melyik a kapukulcs?
Én: - A legszebb kulcs.
(apa tanácstalanul nézegeti tovább a kulcsokat)
Anya: - Add már ide!
(anya első ránézésre rábök a legszebbikre, és nyitva a kapu)

victor hugo: a dzsinnek

Part, város
alél,
halálos
az éj,
most halkabb
a halk hab
és hallgat
a szél.

Bujdosó jaj,
gyenge nesz,
éji sóhaj
lengedez,
riad és ráng,
bús lidércláng-
űzte, vészhányt
lélek ez.

A hang rikoltoz,
mint fura dob.
Fürge kobold torz
tánca, galopp.
Fut tova, mintha
lábhegyen ingna,
s szökdelli ringva
a langy habot.

A zaj ideszálldos,
ekhózza a táj,
mint klastromi, átkos
harang szava száll,
tömeg zaja, durva,
mely döngve, gurulva
lohad, de megújra
növeszti dagály.

Nagy Ég! a dzsinnek kripta-
zúgása!... - Szörnyű zaj!
Lapuljunk, elföd itt a
kanyargó grádics-alj!
Lámpám kilobban immár,
a párkány árnya himbál
s a mennyezetre ring már,
amerre fut a fal.

Itt dzsinni hadak robognak
s örvényük füttye nő.
A fák röptükre ropognak,
mint a lángoló fenyő,
ez a nyáj súlyos, de fürge,
tovaszáll a csöndes űrbe,
mint villámos méhű, szürke
ólomfelleg zúg elő.

Egész közel már! - Ámde könnyű
kacagnunk őket zár mögött.
Mily lárma forr künn! Csúnya-szörnyű
vámpírok, sárkány, ördögök!
Tört szerelem dől most a kertre,
mint fű, ha zápor mosta-verte,
s öreg kapunk, a rozsda verte,
majd sarka bomlik, úgy döbög.

Pokoli jaj! üvöltöz sírva, döngve!
E banda, melyet hajszol a vihar,
irgalmas Ég! bizton leszáll tetőnkre.
Kormos haduktól görnyedez a fal.
A ház sikolt és imbolyog botorkán,
talán tövestül tépte ki az orkán,
s fonnyadt levélként messzi elsodorván
görgeti örvénylő hullámaival.

E szennyes, esti démonoktól,
próféta! ha megment erőd,
tar homlokom, a porba bókol
oltárköved, a szent előtt!
E hű kapukról fúdd le skarlát
leheletük sziklás viharját
s ablakunk hasztalan csikarják
e körmös szárnyú vakmerők.

Elmentek! - A ronda horda
elinal, suhan s patás
lábuktól nem nyög a porta,
melyet nyűtt ezer csapás.
Zúg a lég, láncuk csörögvén
s átráng a rengeteg öblén
tűz röptüktől deli tölgy vén
sudarán a borzadás.

Szárnyuknak már joházik
vad verdesése fönn,
a síkon tétovázik
oly gyöngén, elveszőn,
mintha kis szöcske fogna
törékeny, halk dalokba,
vagy jégeső kopogna
egy vén ólomtetőn.

Foszló szavakat küld
hozzánk csak a szél:
mint messzi arab kürt,
hab bongva zenél,
fojtott dala fájón
fel-felbúg a tájon
s a gyermeki álmon
aranylik az éj.

A dzsinni népség,
síri csapat,
sürg a sötétség
sátra alatt;
mormol a méla
had zaja, néha
ily zene kél, ha
rezzen a hab.

Zaj csitul, lám
aluszik,
parti hullám
elúszik;
lágy panasz zeng,
ájtatos szent
gyászol ott fent
valakit.

Borong a
nagy éj...
Nesz hangja,
ha kél,
oly gyenge,
hogy lengve
a csendbe
alél.

(Fordította: Kardos László)

  

alkonyi csend

ott künn a dombon,
ott fenn a lombon
susog,
az alvó tájon,
akár az ágon,
suhog
egy égi névtelen,
egy régi védtelen
titok.
riad egy madár.
az álmodó táj

csendül.





elhal a légbe.
mélyen az éjbe
csend ül.
halkan az ágon,
akár a tájon,
leng
valami halotti,
valami amotti
csend.

családi komédia XX. felvonás

(Nézzük a Megasztárt)

Apa: - Figyelj csak, ő nem a Pitty és Pöttyben énekelt?

Én: -  .....??? .... A Pa-Dö-Döre gondolsz?

Ui: Azért, minden rosszmájúság nélkül, kíváncsi lennék, apukám milyen asszociációláncon keresztül jutott el a szóban forgó zsűritag látványától "Pittyig és Pöttyig"...

délután

Kint madarak csiripelnek és virágok fürödnek a szelíd napfényben. A teraszajtó, mely a kertre nyílik, félig ki van tárva, és lopakodó óriásokként kúsznak be a küszöbön az árnyékok aranyló körvonalai. A délutáni szél a hófehér függönyöket lengeti, a nap sugarai átszűrődnek az apró szöveteken, bekúszva a parkettán a szőnyegig, mosolyban fürdetve a benti virágokat. Beosonnak. Egészen a fotel lábáig, felkúsznak rajta és játékosan megpihennek a nő arcán: nem fiatal, nem öreg, csak egy olyan nőé, aki már eldöntötte hősnője sorsát. Lerakja a cigarettát. Elővesz egy tollat és egy papírt. Mögötte leskelődik a nagy tölgyfaszekrény és a falon függő képről a karosszékben ülő ember: mit ír? Semmit. Pillantása elkalandozik a szőnyeg egyik rojtján, és követve a parketta vonalát, eljut egészen az ajtóig. A macska épp ekkor mászik át lomhán az ajtó előtt, megnyalja a lábát és lusta pillantásokkal nyújtózik el a napfényben. A fehér függönyöket játszadozva lengeti a szél. A nő tovább fürkészi a szobát, tekintete végül megállapodik egy virágokkal teli vázán. Mosoly fut végig az arcán. Ír, majd leteszi a tollat és felemeli az addig már félig leégett cigarettát. Szórakozottan maga elé bámulva nézi, ahogy az árnyékok végigfutnak a falon. A cigaretta füstjén átvilágítanak a napsugarak, táncoló alakjai beleolvadnak a szoba falai alkony-vörösébe. Épp csak egy pillanat. Egy lehulló gyümölcs, vagy egy kert fölött elvonuló madárraj? Ki tudja? De amíg erre a röpke pillanatra elfordítja tekintetét, egy kíváncsi napsugár lopva a levélbe olvas:
"ezt és minden boldogságomat neked köszönhetem..."

guillaume apollinaire: reconnais-toi

(Reconnais-toi
Cette adorable personne c'est toi
Sous le grand chapeau canotier
Œil
Nez
La bouche
Voici l'ovale de ta figure
Ton cou exquis
Voici enfin l'imparfaite image de ton buste adoré  vu comme à travers un nuage
Un peu plus bas c'est ton coeur qui bat)

guillaume apollinaire: il pleut

A zsenik valahol mind Midászok. Bármi, amihez nyúlnak, arannyá válik a kezük alatt, de végül szép lassan egyedül maradnak.

kel a vándor

lelke vándor-

ol a réten

lába mélyen

a fűbe gázol

fázol

lyonel feininger: church of the minorities II.

lyonel feininger: vitorlások

szergej jeszenyin: elviháncolt a tavaszi zápor

Elviháncolt a tavaszi zápor,

kék az ég megint.

Meguntalak istenigazából,

Szergej Jeszenyin!

Unalom! Nagy, láthatatlan szárnyak

a fejed felett.

Dalaiddal porló dédapádat

föl nem keltheted.

Szavak, igék sorvasztják el áldott

esztendőidet.

Papír nyeli el sok fényes álmod,

ásatag kötet.

Valaki, lustán kutatva verset,

néha ráakad:

tetszik kéklő tájad, piros ested -

nem kellesz magad.

Gyönyörködnek Blokban és Brjuszovban,

s másban néhanap.

De a perc, az éppen úgy kilobban,

épp úgy kél a nap.

Nem másít a föld arcán az ének,

lombot se szakit.

Megfeszítve jajgatnak a szélnek

ékes szavaid.

Nem tud már a süket ég megszánni,

Pilátus kiad...

Éli, Éli, lama sabaktáni!

Hagyd bukni fiad!

 (Fordította: Rab Zsuzsa)

az ablak (vagy a kedves - kinek hogy tetszik)

Csak nézel magad elé merengőn, az utcán lenn emberek rohannak, és a világban talán nagy dolgok születnek. Nem érdekel. Előtted csak a halvány kedves suhant el, s te még mindig őt keresed, csak utána nézel, és világok dőlhetnek le, minden elpusztulhat körülötted, téged véd a kedves, ki után kiáltasz, kit hívsz, kit keresel esztelen az ablakodban ülve.

És biztos lehetsz benne: ha a világ leomlik is, marad egy hely, mely mindenek fölé magasodik. A te ablakod, melyből te keresed untalan a kedvest, s nézel utána az utcán, melyben láttad eltűnni őt. Ott, hol csak az ő könnyed lépteinek nyomát látod, pedig az idő vágtatott át könyörtelenül.

iszony

Reggel óta próbálok erőt venni magamon és összeszedni a bátorságomat, hogy belenézzek a szakdolgozatomba. 

Eredménytelenül.

Ember megismerhet valaha embert?
És ha megismerheti minden titkával együtt, képes még ezek után szeretni?

Ebben áll Isten kegyelme.

családi komédia XIX. felvonás

Anya: - (elkeseredetten) Ez az a ház, ahol sosem lesz rend.
Apa: - (érdeklődve) Miért?



Ui: amiatt az (érdeklődve) miatt...

kalocsai (igen, az ott nicole kidman)

forrás: http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/kalocsaiban-nicole-kidman//

kedvet kaptam a biciklizéshez

A sün lehet libabőrös?

a legsejtelmesebb szó

HIÚZ

 

határ győző: dadogós

öreg baba bottal jár
hátul jár
hittel járja

ahogy a szél átaljár-
utolér
utoljára

karonfogja édes pár-
kedves kar-
hites párja

selyem sállal bagyulál-
betakar
bugyolálja

felviszi a kőbúbos
kandallós
babaólba

körülperdül hamarost
tüze-szít
huhukolja

szikra pattan fája gyúl
szene gyúl
tüze gyullad

lángzó nyelvek fáintul
nyalakod-
nyúlakodnak

karja szárnya kelepel
kőpadlós
örömházba’

holott lelket bele ver
addig ráz-
addig rázza

párás szeme üvegét
párától
talanítja

feje alá lámpást tol
s párnástul
felkattintja

öreg baba dorombol
könyvre könyv
olvasódik

sok a betűsorokból
sorra sor
elmosódik

feje táján friss piték
kürtös fánk
illatárja

tükrén látja Édesét
ajtaját
arra tárja

borsodóját felforral-
cukorral
felforralja

jóval intőn -óval tar-
szóval tar-
jóval tartja

mondókája keldegél
elregél-
elregéli

még a reggelt majd megél-
csak megél-
tán megéri

öreg mamusz elalusz-
alamusz-
ammammogja

életálmát lábkeltétől
fejnyugtáig
elcammogja

vajda jános: harminc év után

Mi hátra volt még, elkövetkezett.
E földi létben gyász sorunk betölt.
Találkozunk - irgalmas végezet! -
Utolszor, egyszer még, a - sír előtt.
Hittem, hogy lesz idő, midőn megösmersz
S helyet cserél bennünk a fájdalom;
És folyni látom, majd ha már késő lesz,
A megbánásnak könnyét arcodon.

Mert amit én vesztettem, óriás,
Hozzá az ég adott erőt nekem.
Én látok itt olyant, mit senki más;
Csodákat mível emlékezetem.
A multból fölmerül egy pillanat,
Mint oceánból elsülyedt sziget;
És látom újra ifjú arcodat,
Mikor még másért nem dobbant szived.

És e varázslat rád is visszahat.
E lélek a te Veszta-templomod.
Oltára képében látod magad;
Mi vagyok én neked, most már tudod:
Ha majd a földi élettől megváltam,
Imába, dalba foglalt szerelem
Örökkévalósága a halálban...
Az ég, ládd, mégis eljegyzett velem!

Ki bájaidból méltatlan vadakra
Pazaroltál nem értett kincseket;
Én, a hideg bálvány vezeklő rabja
Ki minden kéjt szivébe temetett:
Most itt ülünk siralomházi lelkek,
És nézzük egymást hosszan, szótalan...
Tekintetünkben hajh! nem az elvesztett,
Az el nem nyert éden fájdalma van.

Igy űl a hold ádáz vihar után
Elcsöndesült nagy, tornyos fellegen,
És néz alá a méla éjszakán,
Bánatosan, de szenvedélytelen,
Hallgatva a sírbolti csöndességet
A rémteli sötét erdő alatt,
Amig a fákról nagy, nehéz könnycseppek
Hervadt levélre halkan hullanak...

családi komédia XVIII. felvonás

Anya: - (apának) Az a baj, hogy túl sok gondolat van a fejedben, és ebből nem tudod, mi az, amit ki is mondtál, és mi az, amit nem, és azt sem tudod, hogy ebből mik a te saját gondolataid, és mik azok, amiket az enyémeknek gondolsz, illetve, hogy ezeket a te általad gondolt gondolataimat én kimondtam-e vagy csak gondoltam.

"Három költő árulta a frottírtörülközőket a Marx téri aluljáróban: egy vallomásos-alanyi, egy konceptuális-avantgárdista és egy új-szenzibilis."

(Bodor Béla: Városablak)

nosztalgia avagy az átélés művészete 10 évesen

Általános iskola alsó tagozatában egyszer Mátyás király és egy alattvalója közti jelenetet kellett improvizálni. Laci is és Balázs is őszinte igyekezettel és lelkesedéssel állt a feladathoz, ki-ki próbálta a maga módján a legtöbbet kihozni a jelenetből:

Paraszt: - Jó napot kívánok, Felséges Királyom, életem, halálom kezedbe ajánlom!

Király: - Helló!

családi komédia XVII. felvonás

Én: - Megyek tanulni.
Anya: - Nincs is nálad könyv.
Én: - Törvényből tanulok.
Anya: - Azokból a kis füzetkékből?

szeretném

Szeretném végigutazni az életemet egy villamoson.

Szeretnék mezítláb sétálni egy íriszekkel nyíló mezőn.

Szeretnék egyszer úgy találkozni önmagammal, hogy ne ismerjük meg egymást.

"- Maga szerint miért házasodnak az emberek?
- Szerelemből!
- Nem.
- (...) Akkor miért?

- Kell hogy legyen szemtanúja az életünknek. Egy milliárd ember él ezen a bolygón. Ugyan mit számít egyetlen élet? De a házasságban ígéretet teszünk, hogy mindenre odafigyelünk: a jóra, a rosszra, a szörnyűségekre, a csip-csup dolgokra. Mindenre, mindig, mindenhol. Azt mondjuk: az életed nem marad észrevétlen, mert én észreveszem. Az életed nem marad titokban, mert én tanúja leszek."

(Hölgyválasz)

 

"Komolyan mondom, néhány emberből kellene, hogy legyen plüssfigura."

(Kata)

családi komédia XVI. felvonás

(Kapcsolgatunk a csatornák között)

Anya: - Ebben a kovácsműhelyben micsoda pedáns rend van, ti is példát vehetnétek erről! (...) Ja, ez egy múzeum!

ismeretlen spanyol költő: a megfeszített krisztushoz

Ó, Istenem, sóvárogni utánad

nem ösztökél, hogy az eget ígérted,

nem is pokol rettegés késztet

életem megbánni, hogyha bántlak.

Te ösztökélsz, Uram, és az, ha látlak

kereszten megcsúfolva függni téged,

és az, hogy megsebzett testedre nézek,

s hogy prédája vagy kínnak és halálnak.

Végül szeretni ösztökél szerelmed,

még ha az ég nem is vár ott a végén,

s ha nincs is pokol, szívem félni gerjed.

Adnod se kell, anélkül is szeretlek,

mert hogyha, mit remélek, nem remélném,

úgy keresnélek, ahogy most kereslek.

peter altenberg: nem fáj

Kedvelek valakit-

Most nincsen itt.

Nem baj.

Síromra ez jön, más semmi:

Szerettelek.

Hogy kit, nem tudja senki-

Nem fáj.

(Fordította: Karinthy Frigyes)