2012. március 27.
karinthy frigyes: méné, tekel...
Hallgasd meg, aztán mondd utánam ezt:
Versben mondom, hogy jobban megjegyezd.
Versben mondom, hogy jobban megjegyezd.
Szívedbevésem és füledberágom:
Rossz volt embernek lenned a világon,
Rossz volt embernek lenned a világon,
E korban, melynek mérlege hamis,
S megcsal holnap, mert megcsalt tegnap is.
S megcsal holnap, mert megcsalt tegnap is.
Délben az ember megkisértetett,
Az éjben sírtak a kisértetek.
Az éjben sírtak a kisértetek.
Siratták Krisztus gyötrelmes keresztjét,
De a gyilkost megint hősnek nevezték.
De a gyilkost megint hősnek nevezték.
A férfi vért ivott s a nő velőt,
Künt a költő bőgött a bolt előtt.
Künt a költő bőgött a bolt előtt.
Halottra adtak selymet és brokátot,
Az élő rongyos volt és vért okádott.
Az élő rongyos volt és vért okádott.
Virággal hintették a síri vermet,
Az élő künt a hó alatt didergett.
Az élő künt a hó alatt didergett.
Hangos szóval esküdtek a koporsón,
Az élő halkan jajgatott a borsón.
Az élő halkan jajgatott a borsón.
Bámult a gyermek, nagy szemét kinyitva,
Az aggok hallgatták, gyáván sunyítva,
Az aggok hallgatták, gyáván sunyítva,
De szembeköpte mesterét a hitvány
Piszkos rüpők, a szemtelen tanitvány.
Piszkos rüpők, a szemtelen tanitvány.
Hajók rohantak égő tűzveszélyben,
A ringyók cifra rongya szállt a szélben,
A ringyók cifra rongya szállt a szélben,
De a legszebb és a legékesebb
Szemétdombon rohadt el, mint az eb.
Szemétdombon rohadt el, mint az eb.
Most hát kezem tördelve, sírva kérlek,
Vigyázz, figyelj: készül a tiszta mérleg.
Vigyázz, figyelj: készül a tiszta mérleg.
Tedd most szívedbe és füledbe el -
Az értelmét majd megtudod, ha kell.
Az értelmét majd megtudod, ha kell.
MÉNÉ, TEKEL - ha érted, vagy nem érted,
Jegyezd meg jól: tenéked szól s teérted.
Jegyezd meg jól: tenéked szól s teérted.
Egykoron sötétben elmondott dalom,
Mint lángírás, világít a falon.
Mint lángírás, világít a falon.
Jegyezd meg jól: ma szürke szók ezek,
De élni fognak, hogyha én nem élek
S lesznek, ha nem leszek.
De élni fognak, hogyha én nem élek
S lesznek, ha nem leszek.
2012. március 25.
ki tudná elismételni?
"... rideg víztömböket taszigálva vánszorog mély tengerek alján, s vágyai rokkant koldusként kúsznak nehéz úton a meztelen szépség után, amely messze fut fehér hegyek között."
(Benedek István: Ideges emberek)
2012. március 24.
a kulcs
Diáknak nem adnak oda kulcsot a portán. Ez így is van rendjén. I.S.-nek sem adnak oda kulcsot a portán, ami már nem tudom, hogy így rendjén van-e. Megérkezik G.B., aki azért nem kér kulcsot a portán, mert azt hiszi, hogy az már I.S.-nél van, a sajátját pedig még korábban kölcsönadta G.Z.-nek, aki azt levitte Kecskemétre. Feltelefonálnak a tanszékre, hogy jöjjön valaki. Jön. Persze kulcs nélkül, mert őt csak arról tájékoztatták, hogy jönnie kell. Juditnak lehet, hamarabb sikerült kinyitnia a hetedik ajtót...
jog- és állambölcselet előadás
A tanár szerint, jóllehet a hallgató válaszának semmi
köze nem volt a feltett kérdéshez, a semmibe szálló gondolat annyira érdekes problémát vetett fel, hogy érdemesnek bizonyult ennek kedvéért megszakítani az előadás menetét. Mintegy tízperces, valóban érdekfeszítő eszmefuttatást követően megpróbált visszakanyarodni az elvarratlanul hagyott jog- és állambölcseleti szálhoz:
- Hol is tartottunk? Látszik, hogy elragad a hév, ha értelmes dolgokról is beszélek.
jog- és állambölcselet előadás
Ülünk az andalító péntek délutáni, nap fürösztötte előadóban, tanár még sehol. Egyszerre, mintha csak Isten szólna, a semmiből egy hang tölti be a termet:
- Jövök. (...) Már önök felé tartok, mindjárt felérek az előadóba. (...) Mikrofonpróba vége.
2012. március 22.
államvizsga-előkészítők
"Elmondom, miért nehéz a vizsga: az első nehézséget a tananyag okozza. (...) Tudjuk, hogy közkézen forognak kidolgozott tételsorok. Éppen ezért nagyon ritka, ha valaki nem úgy kezdi el a tételt, ahogy azt tíz-tizenöt éve halljuk."
(M.A.)
Megfigyelések. Ráébredtem, mi hiányzott eddigi egyetemi éveimből: a napirend. A jog- és állambölcselet az a tárgy, amit akárhányszor, akármilyen formában megtanulhatunk, mindig képes az újdonság erejével hatni. B.B. remek előadó lenne, ha nem motyogna, hadarna és lenne beszédhibás. Folt a polgári jogi tanszék szofisztikált arculatán: egy tanár, aki már-már elhitetné, hogy ez is csak egy tárgy.
Fent kezdtük a VIII. előadóban filozófiával, és fent fejezzük be a VIII. előadóban állambölcselettel. Mindent a csúcson kell abbahagyni.
"Ha lerí valamiről, hogy érvénytelen..., olyan érvénytelen, mint ez a terem..."
(P.I.)
lukács sándor: ismét a nappalok
estéid bekerítenek
ha szabadulsz
üres mezőben bolyong a szem
a távolodó virradat
mintha magával vinné a fényt
hogy utolérd
halálos elrugaszkodás kellene
így csak tapogatózás
ködből villanó szurokhegyek
a boltív
talán az égből szakadt le
kaputlan űrében állsz
harmatos oszlopfők között
csontjaidba költözik a tél
gránát robban erdők havában
unatkoznak a derék zsoldosok
de reggel a táj
már öszvérháton kocog
füstölnek az eloltott tüzek
s hosszabbak ismét
a nappalok
2012. március 21.
2012. március 20.
edgar allan poe: eldorádó
Valaha rég
egy drága-szép
lovag nagy útra szállott.
Ment, mendegélt,
száz útra tért,
kereste Eldorádót.
Azóta agg
a szép lovag,
szívében átok, átok.
Bármerre ment,
se fönt se lent,
nem lelte Eldorádót.
És végtire
lankadt szive,
egy árny eléje állott.
Szólt: "Áldalak,
bús árny-alak,
mutasd meg Eldorádót."
"Ott messzi túl,
a Hold kigyúl,
az Árnyak Völgye vár ott.
Vágtass el, el -
az árny felel -,
s eléred Eldorádót."
(Fordította: Kosztolányi Dezső)
2012. március 19.
saint germain: félperces
Ma Pestre szökött be a tavasz,
váratlan.
Kigombolt kabáttal
libbent a lég.
Könyvesbolt üvegén
keresztül láttam,
kilesve betűkből,
időben még.
Hagytam a klasszikust,
a nehézkes örvényt,
s e tornádó nyomába
eredtem én,
de eltűnt a sarkon,
hol ezt láttam: "Örkény",
s egy fanyarkás mosolyt
a bolt üvegén.
családi komédia XXI. felvonás
(tele van mindkét kezem, apa az én kulcscsomómmal segít kinyitni a kaput)
Apa: - Melyik a kapukulcs?
Én: - A legszebb kulcs.
(apa tanácstalanul nézegeti tovább a kulcsokat)
Anya: - Add már ide!
(anya első ránézésre rábök a legszebbikre, és nyitva a kapu)
2012. március 18.
victor hugo: a dzsinnek
alél,
halálos
az éj,
most halkabb
a halk hab
és hallgat
a szél.
Bujdosó jaj,
gyenge nesz,
éji sóhaj
lengedez,
riad és ráng,
bús lidércláng-
űzte, vészhányt
lélek ez.
A hang rikoltoz,
mint fura dob.
Fürge kobold torz
tánca, galopp.
Fut tova, mintha
lábhegyen ingna,
s szökdelli ringva
a langy habot.
A zaj ideszálldos,
ekhózza a táj,
mint klastromi, átkos
harang szava száll,
tömeg zaja, durva,
mely döngve, gurulva
lohad, de megújra
növeszti dagály.
Nagy Ég! a dzsinnek kripta-
zúgása!... - Szörnyű zaj!
Lapuljunk, elföd itt a
kanyargó grádics-alj!
Lámpám kilobban immár,
a párkány árnya himbál
s a mennyezetre ring már,
amerre fut a fal.
Itt dzsinni hadak robognak
s örvényük füttye nő.
A fák röptükre ropognak,
mint a lángoló fenyő,
ez a nyáj súlyos, de fürge,
tovaszáll a csöndes űrbe,
mint villámos méhű, szürke
ólomfelleg zúg elő.
Egész közel már! - Ámde könnyű
kacagnunk őket zár mögött.
Mily lárma forr künn! Csúnya-szörnyű
vámpírok, sárkány, ördögök!
Tört szerelem dől most a kertre,
mint fű, ha zápor mosta-verte,
s öreg kapunk, a rozsda verte,
majd sarka bomlik, úgy döbög.
Pokoli jaj! üvöltöz sírva, döngve!
E banda, melyet hajszol a vihar,
irgalmas Ég! bizton leszáll tetőnkre.
Kormos haduktól görnyedez a fal.
A ház sikolt és imbolyog botorkán,
talán tövestül tépte ki az orkán,
s fonnyadt levélként messzi elsodorván
görgeti örvénylő hullámaival.
E szennyes, esti démonoktól,
próféta! ha megment erőd,
tar homlokom, a porba bókol
oltárköved, a szent előtt!
E hű kapukról fúdd le skarlát
leheletük sziklás viharját
s ablakunk hasztalan csikarják
e körmös szárnyú vakmerők.
Elmentek! - A ronda horda
elinal, suhan s patás
lábuktól nem nyög a porta,
melyet nyűtt ezer csapás.
Zúg a lég, láncuk csörögvén
s átráng a rengeteg öblén
tűz röptüktől deli tölgy vén
sudarán a borzadás.
Szárnyuknak már joházik
vad verdesése fönn,
a síkon tétovázik
oly gyöngén, elveszőn,
mintha kis szöcske fogna
törékeny, halk dalokba,
vagy jégeső kopogna
egy vén ólomtetőn.
Foszló szavakat küld
hozzánk csak a szél:
mint messzi arab kürt,
hab bongva zenél,
fojtott dala fájón
fel-felbúg a tájon
s a gyermeki álmon
aranylik az éj.
A dzsinni népség,
síri csapat,
sürg a sötétség
sátra alatt;
mormol a méla
had zaja, néha
ily zene kél, ha
rezzen a hab.
Zaj csitul, lám
aluszik,
parti hullám
elúszik;
lágy panasz zeng,
ájtatos szent
gyászol ott fent
valakit.
Borong a
nagy éj...
Nesz hangja,
ha kél,
oly gyenge,
hogy lengve
a csendbe
alél.
(Fordította: Kardos László)
2012. március 17.
alkonyi csend
ott künn a dombon,
ott fenn a lombon
susog,
az alvó tájon,
akár az ágon,
suhog
egy égi névtelen,
egy régi védtelen
titok.
riad egy madár.
az álmodó táj
csendül.
elhal a légbe.
mélyen az éjbe
csend ül.
halkan az ágon,
akár a tájon,
leng
valami halotti,
valami amotti
csend.
családi komédia XX. felvonás
(Nézzük a Megasztárt)
Apa: - Figyelj csak, ő nem a Pitty és Pöttyben énekelt?
Én: - .....??? .... A Pa-Dö-Döre gondolsz?
Ui: Azért, minden rosszmájúság nélkül, kíváncsi lennék, apukám milyen asszociációláncon keresztül jutott el a szóban forgó zsűritag látványától "Pittyig és Pöttyig"...
délután
Kint madarak csiripelnek és
virágok fürödnek a szelíd napfényben. A teraszajtó, mely a kertre
nyílik, félig ki van tárva, és lopakodó óriásokként kúsznak be a
küszöbön az árnyékok aranyló körvonalai. A délutáni szél a hófehér
függönyöket lengeti, a nap sugarai átszűrődnek az apró szöveteken,
bekúszva a parkettán a szőnyegig, mosolyban fürdetve a benti virágokat.
Beosonnak. Egészen a fotel lábáig, felkúsznak rajta és játékosan
megpihennek a nő arcán: nem fiatal, nem öreg, csak egy olyan nőé, aki már
eldöntötte hősnője sorsát. Lerakja a cigarettát. Elővesz egy tollat és
egy papírt. Mögötte leskelődik a nagy tölgyfaszekrény és a falon függő
képről a karosszékben ülő ember: mit ír? Semmit. Pillantása elkalandozik
a szőnyeg egyik rojtján, és követve a parketta vonalát, eljut egészen
az ajtóig. A macska épp ekkor mászik át lomhán az ajtó előtt, megnyalja
a lábát és lusta pillantásokkal nyújtózik el a napfényben. A fehér
függönyöket játszadozva lengeti a szél. A nő tovább fürkészi a szobát,
tekintete végül megállapodik egy virágokkal teli vázán. Mosoly fut végig
az arcán. Ír, majd leteszi a tollat és felemeli az addig már félig
leégett cigarettát. Szórakozottan maga elé bámulva nézi, ahogy az
árnyékok végigfutnak a falon. A cigaretta füstjén átvilágítanak a
napsugarak, táncoló alakjai beleolvadnak a szoba falai
alkony-vörösébe. Épp csak egy pillanat. Egy lehulló gyümölcs, vagy egy
kert fölött elvonuló madárraj? Ki tudja? De amíg erre a röpke
pillanatra elfordítja tekintetét, egy kíváncsi napsugár lopva a levélbe
olvas:
"ezt és minden boldogságomat neked köszönhetem..."
"ezt és minden boldogságomat neked köszönhetem..."
guillaume apollinaire: reconnais-toi
(Reconnais-toi
Cette adorable personne c'est toi
Sous le grand chapeau canotier
Œil
Nez
La bouche
Voici l'ovale de ta figure
Ton cou exquis
Voici enfin l'imparfaite image de ton buste adoré vu comme à travers un nuage
Un peu plus bas c'est ton coeur qui bat)
Cette adorable personne c'est toi
Sous le grand chapeau canotier
Œil
Nez
La bouche
Voici l'ovale de ta figure
Ton cou exquis
Voici enfin l'imparfaite image de ton buste adoré vu comme à travers un nuage
Un peu plus bas c'est ton coeur qui bat)
2012. március 16.
szergej jeszenyin: elviháncolt a tavaszi zápor
Elviháncolt a tavaszi zápor,
kék az ég megint.
Meguntalak istenigazából,
Szergej Jeszenyin!
Unalom! Nagy, láthatatlan szárnyak
a fejed felett.
Dalaiddal porló dédapádat
föl nem keltheted.
Szavak, igék sorvasztják el áldott
esztendőidet.
Papír nyeli el sok fényes álmod,
ásatag kötet.
Valaki, lustán kutatva verset,
néha ráakad:
tetszik kéklő tájad, piros ested -
nem kellesz magad.
Gyönyörködnek Blokban és Brjuszovban,
s másban néhanap.
De a perc, az éppen úgy kilobban,
épp úgy kél a nap.
Nem másít a föld arcán az ének,
lombot se szakit.
Megfeszítve jajgatnak a szélnek
ékes szavaid.
Nem tud már a süket ég megszánni,
Pilátus kiad...
Éli, Éli, lama sabaktáni!
Hagyd bukni fiad!
(Fordította: Rab Zsuzsa)
az ablak (vagy a kedves - kinek hogy tetszik)
Csak
nézel magad elé merengőn, az utcán lenn emberek rohannak, és a
világban talán nagy dolgok születnek. Nem érdekel. Előtted csak a
halvány kedves suhant el, s te még mindig őt keresed, csak utána nézel,
és világok dőlhetnek le, minden elpusztulhat körülötted, téged véd a
kedves, ki után kiáltasz, kit hívsz, kit keresel esztelen az ablakodban
ülve.
És
biztos lehetsz benne: ha a világ leomlik is, marad egy hely, mely
mindenek fölé magasodik. A te ablakod, melyből te keresed untalan a
kedvest, s nézel utána az utcán, melyben láttad eltűnni őt. Ott, hol
csak az ő könnyed lépteinek nyomát látod, pedig az idő vágtatott át
könyörtelenül.
iszony
Reggel óta próbálok erőt venni magamon és összeszedni a bátorságomat, hogy belenézzek a szakdolgozatomba.
Eredménytelenül.
családi komédia XIX. felvonás
Anya: - (elkeseredetten) Ez az a ház, ahol sosem lesz rend.
Apa: - (érdeklődve) Miért?
Ui: amiatt az (érdeklődve) miatt...
határ győző: dadogós
öreg baba bottal jár
hátul jár
hittel járja
ahogy a szél átaljár-
utolér
utoljára
karonfogja édes pár-
kedves kar-
hites párja
selyem sállal bagyulál-
betakar
bugyolálja
felviszi a kőbúbos
kandallós
babaólba
körülperdül hamarost
tüze-szít
huhukolja
szikra pattan fája gyúl
szene gyúl
tüze gyullad
lángzó nyelvek fáintul
nyalakod-
nyúlakodnak
karja szárnya kelepel
kőpadlós
örömházba’
holott lelket bele ver
addig ráz-
addig rázza
párás szeme üvegét
párától
talanítja
feje alá lámpást tol
s párnástul
felkattintja
öreg baba dorombol
könyvre könyv
olvasódik
sok a betűsorokból
sorra sor
elmosódik
feje táján friss piték
kürtös fánk
illatárja
tükrén látja Édesét
ajtaját
arra tárja
borsodóját felforral-
cukorral
felforralja
jóval intőn -óval tar-
szóval tar-
jóval tartja
mondókája keldegél
elregél-
elregéli
még a reggelt majd megél-
csak megél-
tán megéri
öreg mamusz elalusz-
alamusz-
ammammogja
életálmát lábkeltétől
fejnyugtáig
elcammogja
vajda jános: harminc év után
Mi hátra volt még, elkövetkezett.
E földi létben gyász sorunk betölt.
Találkozunk - irgalmas végezet! -
Utolszor, egyszer még, a - sír előtt.
Hittem, hogy lesz idő, midőn megösmersz
S helyet cserél bennünk a fájdalom;
És folyni látom, majd ha már késő lesz,
A megbánásnak könnyét arcodon.
E földi létben gyász sorunk betölt.
Találkozunk - irgalmas végezet! -
Utolszor, egyszer még, a - sír előtt.
Hittem, hogy lesz idő, midőn megösmersz
S helyet cserél bennünk a fájdalom;
És folyni látom, majd ha már késő lesz,
A megbánásnak könnyét arcodon.
Mert amit én vesztettem, óriás,
Hozzá az ég adott erőt nekem.
Én látok itt olyant, mit senki más;
Csodákat mível emlékezetem.
A multból fölmerül egy pillanat,
Mint oceánból elsülyedt sziget;
És látom újra ifjú arcodat,
Mikor még másért nem dobbant szived.
Hozzá az ég adott erőt nekem.
Én látok itt olyant, mit senki más;
Csodákat mível emlékezetem.
A multból fölmerül egy pillanat,
Mint oceánból elsülyedt sziget;
És látom újra ifjú arcodat,
Mikor még másért nem dobbant szived.
És e varázslat rád is visszahat.
E lélek a te Veszta-templomod.
Oltára képében látod magad;
Mi vagyok én neked, most már tudod:
Ha majd a földi élettől megváltam,
Imába, dalba foglalt szerelem
Örökkévalósága a halálban...
Az ég, ládd, mégis eljegyzett velem!
E lélek a te Veszta-templomod.
Oltára képében látod magad;
Mi vagyok én neked, most már tudod:
Ha majd a földi élettől megváltam,
Imába, dalba foglalt szerelem
Örökkévalósága a halálban...
Az ég, ládd, mégis eljegyzett velem!
Ki bájaidból méltatlan vadakra
Pazaroltál nem értett kincseket;
Én, a hideg bálvány vezeklő rabja
Ki minden kéjt szivébe temetett:
Most itt ülünk siralomházi lelkek,
És nézzük egymást hosszan, szótalan...
Tekintetünkben hajh! nem az elvesztett,
Az el nem nyert éden fájdalma van.
Pazaroltál nem értett kincseket;
Én, a hideg bálvány vezeklő rabja
Ki minden kéjt szivébe temetett:
Most itt ülünk siralomházi lelkek,
És nézzük egymást hosszan, szótalan...
Tekintetünkben hajh! nem az elvesztett,
Az el nem nyert éden fájdalma van.
Igy űl a hold ádáz vihar után
Elcsöndesült nagy, tornyos fellegen,
És néz alá a méla éjszakán,
Bánatosan, de szenvedélytelen,
Hallgatva a sírbolti csöndességet
A rémteli sötét erdő alatt,
Amig a fákról nagy, nehéz könnycseppek
Hervadt levélre halkan hullanak...
Elcsöndesült nagy, tornyos fellegen,
És néz alá a méla éjszakán,
Bánatosan, de szenvedélytelen,
Hallgatva a sírbolti csöndességet
A rémteli sötét erdő alatt,
Amig a fákról nagy, nehéz könnycseppek
Hervadt levélre halkan hullanak...
családi komédia XVIII. felvonás
Anya: - (apának) Az a baj, hogy túl sok gondolat van a fejedben, és ebből nem tudod, mi az, amit ki is mondtál, és mi az, amit nem, és azt sem tudod, hogy ebből mik a te saját gondolataid, és mik azok, amiket az enyémeknek gondolsz, illetve, hogy ezeket a te általad gondolt gondolataimat én kimondtam-e vagy csak gondoltam.
2012. március 15.
2012. március 14.
nosztalgia avagy az átélés művészete 10 évesen
Általános iskola alsó tagozatában egyszer Mátyás király és egy alattvalója közti jelenetet kellett improvizálni. Laci is és Balázs is őszinte igyekezettel és lelkesedéssel állt a feladathoz, ki-ki próbálta a maga módján a legtöbbet kihozni a jelenetből:
Paraszt: - Jó napot kívánok, Felséges Királyom, életem, halálom kezedbe ajánlom!
Király: - Helló!
családi komédia XVII. felvonás
Én: - Megyek tanulni.
Anya: - Nincs is nálad könyv.
Én: - Törvényből tanulok.
Anya: - Azokból a kis füzetkékből?
2012. március 11.
2012. március 10.
"- Maga szerint miért házasodnak az emberek?
- Szerelemből!
- Nem.
- (...) Akkor miért?
- Szerelemből!
- Nem.
- (...) Akkor miért?
- Kell hogy legyen szemtanúja az életünknek. Egy milliárd ember él ezen a
bolygón. Ugyan mit számít egyetlen élet? De a házasságban ígéretet
teszünk, hogy mindenre odafigyelünk: a jóra, a rosszra, a
szörnyűségekre, a csip-csup dolgokra. Mindenre, mindig, mindenhol. Azt
mondjuk: az életed nem marad észrevétlen, mert én észreveszem. Az életed
nem marad titokban, mert én tanúja leszek."
(Hölgyválasz)
2012. március 9.
családi komédia XVI. felvonás
(Kapcsolgatunk a csatornák között)
Anya: - Ebben a kovácsműhelyben micsoda pedáns rend van, ti is példát vehetnétek erről! (...) Ja, ez egy múzeum!
ismeretlen spanyol költő: a megfeszített krisztushoz
Ó, Istenem, sóvárogni utánad
nem ösztökél, hogy az eget ígérted,
nem is pokol rettegés késztet
életem megbánni, hogyha bántlak.
Te ösztökélsz, Uram, és az, ha látlak
kereszten megcsúfolva függni téged,
és az, hogy megsebzett testedre nézek,
s hogy prédája vagy kínnak és halálnak.
Végül szeretni ösztökél szerelmed,
még ha az ég nem is vár ott a végén,
s ha nincs is pokol, szívem félni gerjed.
Adnod se kell, anélkül is szeretlek,
mert hogyha, mit remélek, nem remélném,
úgy keresnélek, ahogy most kereslek.
peter altenberg: nem fáj
Kedvelek valakit-
Most nincsen itt.
Nem baj.
Síromra ez jön, más semmi:
Szerettelek.
Hogy kit, nem tudja senki-
Nem fáj.
(Fordította: Karinthy Frigyes)
Verőfényes, új tavaszok
„Verőfény”!?
„Ólomszürke” mindenség.
Nehéz,
Mozdíthatatlan,
Ciklikus
vergődés.
Értelmetlen késztetések halmaza.
Listák,
Pontok,
Ixek és Pipák.
Tömör rettegettség.
Kifelé menekülnél, de befelé zuhansz egyre mélyebbre, szilárd beltengered fenekére.
Kőkemény félelmek.
Halomnyi hibád szálaiba fulladnál még leginkább – jogosan, megérdemelten.
Felzubogó vágyak.
Kiszáradt szavak.
Szerelmes fekvés-sírás az ágyban; éjjelente, éberen, titokban.
Űzöttség.
Szűkölés.
Félreidegzett agy.
Félreidegzett agy.
Elprogramozott vezéreltség.
Téves teremtés.
Sok kis csalás.
Apró be nem vallások.
(Nagy be nem vállalások.)
A kudarcig sem jutok el.
Látványtalanság.
Öngerjesztett nincstelenség.
Szándékolt levegőhiány.
Égetően hiányzó szükségletek.
A bűnöm:
Életképtelenség.
A vád:
Élni nem akarás.
(Hamis vád.)
(Nemtudomki)
2012. március 8.
2012. március 6.
ebédlőnk: mint az utca lomtalanításkor
Anyukám szobát rendez. Anyukám legalább háromévente szobát rendez. A szóban forgó szoba alapterülete úgy hat négyzetméter. A hat négyzetméterből négyet a bútorok foglalnak el, egyet a bent tartózkodó személy, egyet pedig az ajtó (ahogy nyílik). A játéktér nem túl nagy. A fantázia tere annál tágasabb.
családi komédia XV. felvonás
(jövök ki a szobámból)
Apa: - Megéheztél?
Én: - Igen... Szeretetre.
(ölelés)
elsőmoziélmény
A Final cut - Hölgyeim és uraim című film zártkörű vetítésén való részvétel belépőjeként az érdeklődőknek első moziélményük leírását kellett beküldeniük. A kiírásról sajnos csak a vetítés utáni napon szereztem tudomást... Tét nélkül rohanok tehát végig moziélményeimen.
Először is, ha jobban belegondolok, nekem nem egy, hanem három "elsőmoziélményem" volt.
Az első elsőmoziélmény az óvodában talált meg. Szokásos délután, tipegek ki a kapun, anyu halvány rózsaszín tavaszi kabátjában (akkor még nem tudtam mi az, hogy: titokzatosan) mosolyog a lépcső lábánál, megfogja a kezem, "ma nem haza, moziba megyünk". Nem tudom, mi az a mozi, nem tudom, mi az A szépség és a szörnyeteg, csak annyit, hogy anyu örül, hogy nekem örömet szerez, és ezért örülök. Azt gondolom, a mozi egy veszélyes hely, mert nagy és ismeretlen és sötét, ahova szülő nélkül nem mehet az ember, mert ki tudja, mi történik vele. Úgy sejtem, a szörnyetegnek is köze van ahhoz, hogy anyunak is velem kell lennie. Itt tudom meg mi az a (rajz)film és a mi az a filmzene.
Kis híján nyolc év moziszünet.
Tizenkét évesek vagyunk, élelmesek vagyunk, osztálypénz-túlfizetésünk, egyhuzamban három lyukasóránk és egy tapasztalatlan osztályfőnökünk van: megy az osztály moziba. Mit nézünk? Az időpont kötött, az osztály bezuhan bármilyen filmre, amit ebben az idősávban vetítenek. Még pont elérjük Az Álmosvölgy legendáját! "Mi az?" "Jó film." "Nektek való?" "Persze, Orsi néni." Párosával, kézen fogva megyünk a Corvinba, már megkezdődött, gyorsan-gyorsan a harminc jeggyel, csöndben menjetek be, mindegy, hova ültök, csak ne zavarjatok másokat. A filmről annyit, hogy egy fej nélküli lovasról szól, aki időről időre kikel a sírjából, hogy nyílt színen csapja le áldozatai fejét, akiknek megcsonkított teste erőtlenül zuhan a porba, míg a fejük játékosan gurul az álmosvölgyi éjszakában. "... milyen király volt az a jelent..." "...igen, amikor levágta a fejét!" "...meg amikor kidőlt a koporsóból..." Orsi néni falfehér. "Mindenki jól van? Senkit nem rázott meg a film?"
Egy év alatt bepótolom a nyolc év kihagyást. Szinte minden héten moziban ülünk.
Moulin Rouge. Jó film? Állítólag igen. Megnézzük? Megnézzük. Első félórában kimegy a mozi fele, mi becsületből bent maradunk, mert még kicsik vagyunk és a jegy sokba került. Esszük a popcornt és isszuk a kólát. Aztán egy idő után nem esszük a popcornt és nem isszuk a kólát. "A színen új hős, és újabb szörnyű tett, a játék megöl, a függöny eltemet. Játszunk még, bár sose tudtuk, miért. Nem értjük szerepünk. A mosoly: festék. Az öröm: színlelés. Eltakart bánat, eltitkolt szenvedés. Játszunk még, bár sose tudtuk miért, de játszunk tovább, mi játszunk tovább." Csönd. Érzem a másik embert. Érzem, hogy ott ül mellettünk, hogy meghatódott, hogy a könnyeivel küszködik. Eszembe jut, hogy a színházban felállnak, és megtapsolják a színészeket. Én is szeretnék felállni és tapsolni. Sírok. Mire a feliratok lemennek össze kell szednem magam. Megyünk ki, könnyű a lelkem, könnyű a testem.... olyannyira, hogy teljesen megfeledkezem a fél liter kóláról, ami a kezemben van, elejtem, és a gyöngyöző barna lé szétömlik a mozi padlószőnyegén.
2012. március 5.
családi komédia XIV. felvonás
Apa: - Hányra mész?
Én: - Tízre.
Apa: - Akkor még lazán odaérsz, ha sietsz.
2012. március 4.
családi komédia XIII. felvonás
Én: - Majd én elmosogatok.
Anya: - Van neked erre időd?
Én: - Egy mosogatásra mindig.
mögött
Sosem látjuk a dolgok egészét. Sosem tudjuk, mi van az ajtó mögött, az asztal alatt, a levél másik oldalán. Lehet, hogy minden csak akkor változik olyanná, amilyen, ha épp ránézünk. Sejtések.
2012. március 3.
"A kapu előtt egy izzadt, köpcös férfi kereket cserélt a kocsiján, és közben félhangosan káromkodott, mert négy kisgyerek állta körül, és bámulta vihogva erőlködését.
- Az apu már régen átszerelte volna - mondta a legnagyobb, olyan ötéves forma.
- Már régen - helyeselt selypesen egy kislány. - Mert az apu a legügyesebb."
(Szilvási Lajos: Ködlámpa)
családi komédia XII. felvonás
Amikor még rutin híján csak az oktató instrukciói csengnek vissza: ha valami váratlan dolog történik, mindig azonnal lassítani kell.
Megyünk az úton, egyszerre kirohan egy ember az úttestre, én érzékelem a problémát, villám gyorsasággal felmérem a helyzetet és lassítok.
Apa: - Most sikerült jól feltartóztatnod. Azt se tudta, melyik oldalról kerülje meg a kocsit.
családi komédia XI. felvonás
2012. március 2.
egy illetlen bejegyzés
Osztálytalálkozó, ülünk körben a nappaliban, ott van Orsi néni, a férje,
mindenki próbálja választékosan elmondani, mi történt vele az elmúlt
időben. János is próbálkozott:
János: - ... és voltak kurva jó tanárok.... elnézést: előadók.
János: - ... és voltak kurva jó tanárok.... elnézést: előadók.
Ismerősöméknek három, egy-, kettő- és hároméves kislányuk van, szöszke, szófogadó angyalkák. Egyik reggel még éppen hogy belestek a szobába a napsugarak, a szülők álmosan nyújtózkodtak az ágyon, a kis Sárika pizsamában, de már a Noé bárkája című könyvvel a kezében fut oda anyukájához:
Sárika: - Nézd, anyu, milyen kurva jó ez a kép!
2012. március 1.
2012. február 28.
2012. február 27.
udvariasság - egy dolog azok közül, amik az embert szerethetővé teszik
Két héttel ezelőtt kezdődött meg hivatalosan a tavaszi szemeszter. Az első hetet általában csendes átmenet jellemzi a vizsgaidőszakból a szorgalmiba, van is tanítás, meg nincs is, ami a gyakorlat nyelvére lefordítva annyit tesz, hogy a tanárok már bejárnak órára, a hallgatók még nem.
Így történt, hogy az első hét hétfőjén egymagam álldogáltam a harmadik emeleti folyosón a Doktori képzés feliratú, a tanrendben PhD-szobának nevezett, egyébként istentudja hányas számú terem előtt. Egy idő után megjelent Harmathy. Miután nyugtázta, hogy én vagyok az egyetlen jelenlevő látogatója a kurzusnak, aki egyébként hivatalosan nem is szerepel a hallgatók névsorában, kinyitotta a termet, beengedett, előkészítette az aznapra betervezett anyagot, majd közölte abbéli szándékát, hogy megtartaná nekem az órát. "Persze, csak, ha nem tartom fel."
2012. február 26.
szakma
eaton darr: tünemény
Egy ügyvéd ült itt. Hószín szárnya nőtt
és elrepült. Nem látja többet őt
e kávéház. Szivarja itt maradt,
törvény burjánzik füstös ég alatt.
S mert törvény egymagában nem lehet,
burjánzott mellé sok kis rendelet.
S kertészük nincs. Az ügyvéd elrepült.
Lúdtalpon élt. Most ajkán égi kürt.
(fordította: Radnóti Miklós)
családi komédia X. felvonás
avagy fizika haladóknak
Reggel a konyha csempéjén hatalmas víztócsa fogadott minket. Ilyenkor az ember első gondolata: csőtörés. A tócsa sima tükrét ütemesen jelentkező vízgyűrűk borzolták: csőtörés az emeleten. A plafon száraz. Honnan csepeg a víz: a konyhapultról. Mi van a konyhapulton: vizeskancsó. És igen: a kancsó két centi vastag fala az éj leple alatt kettéhasadt.
Apa: - A kancsó a belső feszültségtől repedt szét. Amikor a kancsókat formázzák, az üvegre nyomást gyakorolnak, ami a rá ható erőnek ellenáll. Minden tárgyban, ami nem természetes alakjában van jelen környezetünkben, belső feszültség uralkodik. Nézd például ezt a karórát! Gumiból van a szára, és ahhoz, hogy a csuklódra csatold, be kell hajlítanod, mert ezt a formát magától nem venné fel.
Én: - És ettől van, hogy egy idő után a hajlítás mentén repedezni kezd. Értem. Tehát a kancsó nem akart kancsó lenni.
Apa: - .... Lényegében igen. Látod, érted te ezt a magad módján.
2012. február 25.
családi komédia IX. felvonás
Anya: - Most meginnék egy kis vörösbort.
Apa: - Csináljak neked egy kávét?
2012. február 24.
azoknak, akik (nem) tudnak franciául
jacques prévert: déjeuner du matin
Il a mis le café
Dans la tasse
Il a mis le lait
Dans la tasse de café
Il a mis le sucre
Dans le café au lait
Avec la petite cuiller
Il a tourné
Il a bu le café au lait
Et il a reposé la tasse
Sans me parler
Il a allumé
Une cigarette
Il a fait des ronds
Avec la fumée
Il a mis les cendres
Dans le cendrier
Sans me parler
Sans me regarder
Il s'est levé
Il a mis
Son chapeau sur sa tête
Il a mis son manteau de pluie
Parce qu'il pleuvait
Et il est parti
Sous la pluie
Sans une parole
Sans me regarder
Et moi j'ai pris
Ma tête dans ma main
Et j'ai pleuré
eszembe jutott
Rita: - Holnaptól vakáció. Ti mentek valahova nyaralni?
Én: - Én még nem tudok róla, de biztos. Ez nálunk mindig utolsó pillanatban dől el.
Rita: - De jó, hogy ennyire spontánok vagytok!
Én: - ... Én ezt eddig szervezetlennek hívtam...
eszembe jutott
Egy osztálytársam három év után egy reggel azért nem ismert meg, mert új cipő volt rajtam.
elnézést a bölcsészektől, ez nembölcsészhumor
- Szia! Te is bölcsész vagy?
- Ja, nem, csak elbambultam.
2012. február 23.
elnézést a természettudományi érdeklődésűektől, ez bölcsészhumor
TTK Biológiai Intézet
Gombatanfolyam indul
A gombatanfolyamra 2012. március 3-án, szombaton 9 h-kor lehet beiratkozni a C. épület földszint Fejér Lipót teremben.
(forrás: etr.elte.hu)
ardengo soffici: reggel
Legkényesebb virágokból kötött csokor a
fény;
arany és zöld legyek zümmögése az
égbolt.
Párizsi zakó nélkül is táncolhat az
ember;
minden teraszon zene szól, mint a
Paradicsomban.
Egy hölgy, ki a hazafias nyomatok
Itáliájának színeibe öltözött,
kelet felé menekül.
Jamais je ne voudrais être son chien!
Sírnék a meghatottságtól legszívesebben
a nép csodatételén, mely újjászületik
naponta
az egyetemes rejtélyben, mit naptárnak
tekint
és tűr;
és tűr a barmok békességével.
Jaj, meghalunk, mert nagyon is imádtunk
minden kacatot!
Kékítőben ázó ingként fürdöm az
anilinkék levegőben.
Látok mindent:
a tőkehalat a kék áztató-tálban, amint
paradicsomokkal
ékes nirvánát ízleli;
az ereszek árnyékát, mely a
zsalugáterek tengerzöld
szemére hull;
emberi árnyékokat elmerülni
az áttetsző talajban.
S egyszerre megértem a sarkigazságot:
Minden új
civilizáció a gyermekek nevetéséből
születik.
A nap dobverői a fodrász tükrén
dobolnak,
hogy megmosolyogtassanak;
de másra nincs mód, csak követni a
csendben az órák hancúrozását.
(Hajszálaim baljóslatúak!)
(Kálnoky László)
2012. február 22.
2012. február 21.
Apa mesél
Apa: - Láttam, hogy már 3-400 $-ért lehet utazni Mexikóba. Te voltál Mexikóban, nem?
Ismerős: - Ó, igen! Életem legnagyszerűbb vakációját töltöttem ott!
Apa: - És mennyibe került?
Ismerős: - Hát, egy olyan 4-5000 $-nál nem lehetett több.
Apa: - 4-5000 $??? De hát mi került ott annyiba?
Ismerős: - Tudod, először is, béreltem egy kocsit... egy jobb kocsit.... sofőrrel.... egyenruhással .... aki egyben idegenvezető is volt .... diplomás .... napi 24 órára .... ugyanott szállt meg, mint én .... a szállását természetesen én fizettem .... mondtam, hogy írják a többihez...
2012. február 20.
2012. február 18.
téma egy variációra
Weöres Sándor:
A négy évszak
Tavasz
Noha cseles, noha csélcsap,
mégis csodás ez az évszak,
túltesz miden vágyon, álmon,
különb, mint a többi három.
mégis csodás ez az évszak,
túltesz miden vágyon, álmon,
különb, mint a többi három.
Nyár
Noha cseles, noha csélcsap,
mégis csodás ez az évszak,
túltesz miden vágyon, álmon,
különb, mint a többi három.
mégis csodás ez az évszak,
túltesz miden vágyon, álmon,
különb, mint a többi három.
Ősz
Noha cseles, noha csélcsap,
mégis csodás ez az évszak,
túltesz miden vágyon, álmon,
különb, mint a többi három.
mégis csodás ez az évszak,
túltesz miden vágyon, álmon,
különb, mint a többi három.
Tél
Noha cseles, noha csélcsap,
mégis csodás ez az évszak,
túltesz miden vágyon, álmon,
különb, mint a többi három.
mégis csodás ez az évszak,
túltesz miden vágyon, álmon,
különb, mint a többi három.
2012. február 17.
2012. február 15.
dsida jenő: az utolsó miatyánk
Parányi pirula.
Itt a lámpaoltás.
Miatyánk ki vagy a mennyekben!
Megint egy sikoltás.
Aludni, aludni,
csend, nyugalom, béke.
Szenteltessék meg a Te neved!
Lesz-e ennek vége?
Magas bácsi sóhajt,
aki meghal, jól jár.
Jöjjön el a Te országod!
Hat az altató már.
Csillagok villognak.
Hunyorogva int egy.
Legyen meg a Te akaratod!
Nekem minden mindegy.
Itt a lámpaoltás.
Miatyánk ki vagy a mennyekben!
Megint egy sikoltás.
Aludni, aludni,
csend, nyugalom, béke.
Szenteltessék meg a Te neved!
Lesz-e ennek vége?
Magas bácsi sóhajt,
aki meghal, jól jár.
Jöjjön el a Te országod!
Hat az altató már.
Csillagok villognak.
Hunyorogva int egy.
Legyen meg a Te akaratod!
Nekem minden mindegy.
2012. február 14.
családi komédia VIII. felvonás
TV-ben: - Hatalmas blouse-rajongó vagyok...
Anya: - Akkor miért pulóver van rajta?
egy kedves ismerős emlékére
Amikor mi, a "Németes Lányok" elhatároztuk, hogy egy szigorúan tanulmányi
kirándulás keretében egy napra kiruccanunk Bécsbe, nagyon sokmindenre gondoltam,
hogy fogjuk mi ott öten eltölteni az időt, csak a következő Aliga-levélre
nem:
"Lányok! Mit szólnátok, ha a bécsi kirándulásunkhoz Anyám is
csatlakozna? Annyit meséltem Neki rólatok, hogy nagyon kíváncsi lett rátok,
és szeretne megismerni titeket."
Hát most mit lehet egy ilyen levélre válaszolni? Persze, jöjjön ő is. Én
személy szerint nem voltam elragadtatva az ötlettől. Amikor az ember 22 éves és a barátaival
megy kirándulni, nem feltétlenül ábrándozik szülői felügyeletről.
Aztán elérkezett a kirándulás napja, és ahogy a hideg, őszi hajnalban ott
dideregtünk a Keleti csarnokában egyszerre elmosolyodtam:
- Enikő, az ott nem Anyukád?
A megállapításra, miszerint Enikő teljesen az Anyukájára ütött, azt a
választ kaptam, hogy ha az Apukája jött volna el, ugyanezt mondtam volna.
A kezdés jó volt. Aztán jöttek az újabb felismerések: Enikő anyukája
kedves. Enikő Anyukája kommunikatív. Enikő Anyukája humoros. Enikő Anyukája
gondoskodó (itt konkrétan arra a láda nagyon finom süteményre gondolok, amit
direkt nekünk sütött az útra).
Amikor pedig este, élményekkel telve jöttünk hazafelé a vonaton, hirtelen
megcsapott egy gondolat: Enikő Anyukája annyi idős, mint mi.
2012. február 12.
a mozi
"Hirtelen megpillantotta egy mozi bejáratát. Egy moziét, ahol elrejtőzhetett. Bent a vetítés még nem kezdődött meg. Joseph nem volt a moziban. Senki sem volt a moziban. Még Monsieur Jo sem.
A zongorán megszólalt egy dallam. A fények kialudtak. Egyszeriben láthatatlannak és sérthetetlennek érezte magát, és a váratlanul rátörő boldogságtól sírva fakadt. Oázis volt ez, a délutánok fekete terme, a magányosok éjszakája, egy mesterséges, demokratikus éjszaka, a mozi nagy egyenlőségéjszakája, valódibb a valódi éjszakáknál, csodálatosabb, vigasztalóbb minden éjszakánál, egy éjszaka, ami akkor jön el, amikor mi akarjuk, egy mindenki számára nyitva álló, mindenki számára felkínált éjszaka, adakozóbb, önzetlenebb minden jótékonysági intézménynél és egyháznál, az éjszaka, ami megszabadít a szégyentől és tovaűzi a kétségbeesést. (...) Azóta biztosabban érezte, hogy mindegyikükkel a moziban találkozott, a mozi termékeny sötétjében. (...) Csak ott, a filmvászon előtt volt egyszerű minden. Együtt lenni egy idegennel ugyanaz előtt a kép előtt, kedvet kapni az ismeretlenhez."
(Marguerite Duras: Un barrage contre le Pacifique)
2012. február 8.
"- Hány szobátok van?
- Nem tudom.
- Hogyhogy nem tudod?
- Még sohasem számoltam meg.
- De hát nagy a lakásotok vagy kicsi?
- Hát úgy...
- Vagyis?
- Közepes.
- No hát írd le.
- Olyan, mint más lakás, nincs mit leírni rajta.
- De hát csak nem üres a lakásotok? Biztosan vannak benne bútorok.
- Igen, a szokásos bútorok vannak benne, ágyak, karosszékek, szekrények.
- Milyenek a bútoraitok?
- Hát, tudom is én, olyanok, mint a többi bútor.
- Vegyük például a szalont. Van szalonotok?
- Igen.
- Milyen bútorok vannak benne?
- A szokásos bútorok: székek, kis asztalok, karosszékek, díványok, mint minden szalonban.
- És milyen stílusúak?
- Nem tudom.
- Hát végül is milyen színűek?
- Nincs színük."
(Alberto Moravia: Az unalom)
kultúrest vol. 3.
Minden csillogásnak van kulisszája és személyzete, és mindig van valaki, aki hiába öltözik ki. A mozivászon és a festővászon közötti legnagyobb művészet az ember. A közös érzésből kirekesztődik, aki nem részese az élménynek. Gondolatvásznak: a filmvászon és a koponya csontvászona. Két vásznon peregnek az ember fantáziájának szüleményei, és a gondolatok kiválva a testből, fel-felosonnak azon a lépcsőn, ahol ember nem jár. Egyirányú lépcső: nem fel-, csak lefelé vezet.
A film végeztével lassan pislákolni kezdenek a lámpák. Mindenki kénytelen újra felvenni kabátját, kalapját. A némaság oldódik. Egy halk viszontlátásra. A megvilágított lépcsőház apránként engedi be a fényt. Ahogy a test elindul felfelé, útközben találkozik a lélekkel, és mire kiérnek az utcára, már újra eggyé váltak, mintha ott lenn, a sötétben nem történt volna semmi. De az ember még tétován emlékszik, érzi, hogy más ment be és jött ki a kapun. Mindenki egy ilyen titokkal érkezik ki az utcára, aki részese volt ennek az elnyújtott katarzisélménynek, vagy megállt annak holdudvarában. Ez a jótékony, minden fájdalmat és gondot feledtető félhomály: a mozi.
Aztán egy pár útkereszteződés után az ember teljesen visszanyeri lélekjelenlétét.
(Edward Hopper: New York Movie)
vizsga
Diák: - Az előadáson elhangzott svéd jogeset szerint...
Gellér: - Meg tudná mondani, mi volt ennek a jogesetnek a címe?
Diák: - ... Ez nem hangzott el előadáson.
Gellér: - Úgy van.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



























