az esős ablakon túl

"Ha bemész az órájára, olyan mintha kilépnél ebből a világból. Nekem a kedvencem az volt, amikor a Kecskeméti utcai esős ablakon eltűnődve kinézve azt mondta a rablás rejtelmeit fejtegetve: "Inkább délszaki tengerekhez vágyom..." A nők megvesznek az ilyen fazonokért!"

 (Ismeretlen)

nemes nagy ágnes: térden

Ne, ne ítélj meg engemet.

Szívemben mindig térdelek.

De nem letérdelek, ne hidd:

föl, föl, föltérdelek.

JÁTÉK - kultúrest vol. 4

Rendhagyó kultúrest. Egy vagy két héttel ezelőtt már volt ez a festmény. Most szeretnék mindenkit egy kis játékra inspirálni. Akinek van kedve, szánjon rá pár percet, és gondolkozzon el azon, milyen érzéseket vált ki belőle, mi jut eszébe, amikor ránéz. Nem műelemzés. Benyomás. Érzések, szavak, képek, mondatok, történetek. Rossz megoldás nincs, hiszen mindannyian mások vagyunk. Az lenne jó, ha mindenki határozottan megfogalmazna magában valamit erről a képről. Hogy miért? Aki összeszedte a gondolatait, görgessen bátran a  kép alá! Tessék hátradőlni, és élvezni, hányfélék is vagyunk! :)

Ui: a "kultúrest" a megjegyzésekben.

 (Giorgio de Chirico: Egy utca misztériuma és melankóliája)

"Egy utca misztériuma és melankóliája – sokféleképpen fordítják, maradjunk ebben, ez a legpontosabb. De Chirico képe: hosszú, hófehérre festett árkádos épület nyúlik el rajta a tér végéig, szinte érezni az árkádívek alatti hideg dohszagot és a kő relatív hűvösét, előtte augusztus közepi napperzselte térrész, kislány szalad át rajta karikával, pontosabban egy kislány van odasejtetve, és szemből egy felnőtt árnyéka érkezik, a kép előterében meg egy másik árnyékos épületrész és talán egy cirkuszos kocsi üresen; olyan meleg van a képen, hogy ha figyelmesen idézi fel az ember, és pontosan rajzolja fel a képzeletvászonra, érzi a homlokán a Földközi-tenger medencéje fölött elömlő örök verőfény melegét, ha nem szégyellnénk, azt írnánk, az Isten tenyerének melegét, amelytől arrafelé könnyebb az emberlét; és érzi az orrában a képen látható tér jobb oldalán biztosan ott lévő, bár nem látható tenger délutáni szagát; hiszen a tenger egészen más szagú hajnalban, amikor a halászok indulnak: olyankor sós-keserű, hűvös, rukkolaízű, más kora reggel, amikor a kikötőben az első kávékat főzik: olyankor egész lágy, mint a spárgakrémleves illata májusban, déltől délután négyig a legsósabb, szinte mar – ez van a képen –, este pedig megkönnyül megint, simogat valami ibolyás illattal. Sokszor volt menedékem ez a kép itt, Északon, ahol Pécs fölött már nem értik De Chiricót és azt hiszik, az Utca szomorú, valamint nem eszik a rukkolát, ahol hiába is kérnék marelicát vagy keresném a lavanderiát, hiszen De Chirico a sziesztát szublimálta itt művészetté, amely a Délnek éppenséggel nem lényege, csupán az egyik állapota, az ezernyi apró zajjal és sunyi titokkal zsúfolt békeideje, amelynek misztikuma nem sokban különbözik az éjszakáétól, mondhatnánk, megfelelnek egymásnak, mint a jinben a jang és a jangban a jin. Mondhatnánk, de ez a fajta okoskodás arrafelé csődöt mond, mert kinek kell délen ahhoz filozófia, hogy délután pihenni kell? Pontosabban: nem is pihenés ez, hanem összesimulás azzal, ami Van, a pár óráig tartó pillanat, amikor a déli ember kiegyezik a Janus-arcú Örökkévalóval, aki fájdalmat nem okozva mutatja meg arcának haláloldalát, és pisszenés sem hallatszik De Chirico utcáján, hiszen épp nincs egó, és mi is fájna a minden vagyok és a semmi se vagyok közti különbségből?  Ilyenkor lassan másznak a fénycsíkok a falon a meztelen félálomban egyedül, a szembe szomszédnál meg csatakosak a kölcsönlepedők az egymáson csúszó testek izzadságától, a szieszta alatt nincsenek csinos nők és ápolt férfiak, a szieszta alatt testek vannak, patakvíz és a néma utcára kicsattanó elfojtott sikoly; ilyenkor Az van, és Dél nem képmutató, hiszen a gyerekek is tudják, hogy Az van, ha épp nem gilisztagyilkolóst játszanak a Janus-arcú Örökkévaló felügyelete mellett a konyhai falikút alatt, akkor hát épp Azt gyakorololják, vagy a vaníliás kekszet lopják a hallból, a tálalószekrény középső polcáról, amit a nonna nyilván minden egyes háztartásban tud, különben nem pótolná hétről hétre; valószínűleg nonnaellátó boltok lehetnek Pécsett és attól délre, egészen Afrikáig, ahol a titkos vaníliáskeksz- és mazsolaadagokat beszerzik, és a címet, amikor meghalnak, a lányuknak adják.  A szieszta alatt csönd van, ezért ilyenkor nem illik lehorzsolt térddel biciklit betolni a veranda alá: ha muszáj, halkan kell kaparászni a nonna hálószobaajtaján, aki némán mered a sebre, és suttogva szid, így jegeli a kitört fogat is, és így szedi generációkból a szálkát az Utcában, amelynek melankóliája van, délután egy és négy között, ő volt a kislány a karikával, most meg ő, aki a sziesztából lecsípi az utolsó egy órát az este előtt, hogy rumba áztassa a meggyet a vacsora utáni desszerthez, hogy megfordítsa a bepácolt húst, kivarrja végre a párna szélét, mint ahogy hajnalban is lecsíp egy órát az éjszakából.  Végül az ő textilredőnyének felcsattanása alól bújik elő a késő délután és a kora este közötti sáv – de az már egy másik kép, és nem De Chirico."

(Péntek Orsolya: Egy utca misztériuma)

év végi jutalomkönyv

Gimi. Évzáró. Az utcákon kint már fülledt-felelőtlenül tombol a nyár, a tábláról a takarítók még nem mosták le a !ÓICÁKAV-t. Mindenki fekete-fehér ünneplőben, a fiúk nyakkendőben, a lányok nejlonharisnyában aszalódnak. Várjuk a jegyek felolvasását. Hőség árad be az ablakokon, de még maraszt a pad. Bizonyítványosztásig.

A kiváló eredményt elért tanulóknak az osztályfőnök jutalomkönyvet ad át. Minden évben. Mindig ugyanazokat. Az iskola még ilyenkor sem szűnik meg rendületlenül értékeket közvetíteni: ezek azok a könyvek, amiknek már a címe is tanulságos.

Jók ezek a pillanatok. A várakozás. Amikor mindenki előre tudja, hogy olyan meglepetésben részesül, aminek biztosan nem örül. Kizárt a csalódás. A várakozás tiszta érzéséért várakozunk.

Ebben az évben is elkezdődik a szertartás. Minden szokás szerint zajlik. Sorban mennek ki az emberek. A mögöttünk ülő színjeles tanulót is kihívják, szerény mosollyal az arcán, könyvvel a kezében tér vissza. Mi kíváncsi türelmetlenséggel fordulunk hátra:

- Na, te mit kaptál?

- Várjatok, még nem tudom, mindjárt nézem..... Óh......!

- ???

- Márquez: Bánatos kurváim emlékezete!

családi komédia XXXIII. felvonás

(felháborodva)

Anya: - Hatvanéves is elmúltam már, de senki nem állna fel a buszon, hogy átadja a helyét!

Én: - Nem kell negyvennek kinézni.

kancsal rím

Az étvágya hatalmas.
A tálcán hat almás.

bebek jános: jégkockákkal töltött papir-pohár bámészkodik...

jégkockákkal töltött papir-pohár bámészkodik;

a vetélkedésben elolvadnak a benyomások - 

permetező pára száll föl s alá, nyomódik

a kötéltáncos szél harangozó kezében 

kíváncsi vagyok, az eredetiségből milyen

nehéz súlyzóra futja -; a vízesés vastag

karéján kimeríthetetlennek látszik

a mélybe hulló folyamatosság - a fontos az,

hogy mit tekintünk elsődlegesnek -; a korlát vizes,

ruhánk is könnyen átnedvesedhet; a nap fehér,

hatalmas ostyaként telepszik a park hatalmas fáinak

kinyújtott nyelve hegyére, mint egy

orgona-hanggal zsúfolt tömegszentáldozáson -

mi úgy látjuk a ministráló partról, mintha

egyszerre csak gondolatainkba zuhannánk,

és egy-kettőre átérezzük a

jóvátehetetlen mozdulat utolsó perceit!

ne tedd a mustárba a képeslapot!

a robajhoz viasz-múzeum vásárisága is

társul, nem csak pattogatott kukorica;

messziről látható köd tornyosodik

a fényképezőgépek szíjján; az önmagukat

esemény nélkül elviselni nem tudó liftek

bambán kerengenek, de nekem nagyon jó itt

a padon ülni veled, és hallgatni ezt a

bekerített természeti ritkaságot dübörögni,

mert nem is tudtam, hogy a középiskolában

Ady

rád is

nagy hatással

eszembe jutogató vizsgák

G.B.: - Meg tudná mondani, ki fordította le magyarra a Radbruch-formulát?

Vizsgázó: - Nem, tanár úr.

G.B.: - Ennek a formulának a szövegét nem kisebb ember ültette át magyarra, mint én.

albérlet

Munkásotthon utca. Kedd éjszaka. Tízéves vagyok és csak én nem alszom: éberen figyelem a takaró alól az új életemet. Az ablak előtt lámpaoszlop. Elhaladó autók fénypászmája a plafonon. A szobában idegen bútorok. Kint csöndbe vesző léptek. Lent az utca. Szemben a rendőrség. Fent az Isten. Előttem valaki ugyanígy fekhetett itt az éjszaka futó árnyai között.

amikor látványosan szenvedek

Mezítláb sétálok fel-alá a kertben egy köteg törvénnyel a kezemben: 

tanulok.

Felelősséggel tartozom azért, akit remélni hagyok...

A szeméből egy ember nézett ki.

suum cuique...

A tananyagot vizsgára kell tudni, gondolja a tanár, miközben belép az utolsó szemináriumi órára. Ebben a szellemben kezdi el jókedvűen kérdezgetni a hallgatókat. Az első hallgató kifogástalan választ ad a kérdésre.

- Jeles!

A második hallgató sem marad el mögötte.

- Jeles!

A harmadik hallgató is helyesen szól.

- Jeles!

Elér a negyedik hallgatóhoz. A diák mereven bámul maga elé. A tanár nem adja fel, feltesz egy másik kérdést. Hallgatás. Majd még egyet. Konok csend.

- Akkor ez most a gyengébb jeles!

Múzsának lenni, szüntelenül kifosztottnak.

a "non ius" mezsgyéjén

Vegyül abba valami kétes dicsőség és groteszk utóérzet, amikor az ember lánya az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény mellől pöcköl el egy bogarat.... De hát nem állt a személyi hatály alatt, nyugtatom magam.

Koncentrálni. Muszáj.

paula darois: narancsok kék szalvétával

Felrázzák a szódát: RAPszodikus.

nemes nagy ágnes

Az életem nem tér-zene.

Kevés dolog íszonytatóbb,

mint a fölös szó kényszere.

nyár

A szfinxek néma, időtlen mozdulatlansága a sivatagban.

percy bysshe shelley: ozymandiás

Egy messzi vándor jött, ki õs romok
Felõl regélt: A pusztán szörnyü két
Nagy csonka láb áll. Arrább lágy homok
Lep egy kõarcot. Homloka setét.
A vont ajk vén parancsszóktól konok,
S vad szenvedélye még kivésve ég
A hûs kövön, bár, mely véste, a kéz,
S a szív, hol dúlt e dölyf, temetve rég.
A talpkövön kevély igék sora:
"Király légy bár, jöjj és reszketve nézz:
Nevem Ozymandiás, urak ura."
Más semmi jel. A roppant rom körül
Határtalan szélesre s hosszura
A holt homoksík némán szétterül. 

(Fordította: Tóth Árpád)

nyár

kék ég
zöld fa
fekete árnyék

minden sárga

"... mint a napra, igyekezett nem ránézni; azonban, mint a napot, látta anélkül is, hogy ránézett volna."

(Lev Tolsztoj: Anna Karenina)

 

"lujza" mesél

"Az egyik csoportomban van egy 17 éves lányka, aki kifejtette nekem, hogy ő nem szereti a kreatív feladatokat (belenézett a házi feladatba: levélírás), mert neki egyáltalán nincs kreativitása és nem is akarja, hogy legyen, sőt igazából fantáziája sincs, mert ha olvas néha napján, akkor se tud semmit elképzelni, se egy szereplőt, se egy szobát, se semmit."

ferreira gullar

La ville est dans l’homme

presque comme l’arbre vole

dans l’oiseau qui le quitte

 

variáció egy témára

Olvasok a folyosón, Kabódi és Lőrincz arra jönnek.

Én: - Jó napot kívánok!

Kabódi: - Csókolom!

Lőrincz: - Helló!

vive la france

A hold ezüstös fénye beletúrt vörös haja kékjébe.

percy bysshe shelley: visszaemlékezés - jane-nek

Most már a sok nap véget ért:
a szép és tág napok közül
a végső, gyönyörű halott.
Emlékezet! Föl és dicsérd,
mint szoktad – sírversét a múlt
dicsőségnek már írhatod –
a föld szép arca elborult,
ránc ül az égi szem körül.

A Fenyvesek közt, óceán
partjára vitt az út,
a vihar ült sötét tanyán,
a szél fészkébe bútt.
Felhők eltűntek játszani
s alvó halk habon át
láttuk a mélybe szállani
a Mennyek mosolyát.
Ó, az az óra tán az ég
mögül hullott le ránk;
láttuk, a nap fölött hogy ég
egy édenkerti láng.

Magányos óriások között
álltunk, fenyők alatt,
mint kígyók teste gyűrűzött
sok széltől zord alak,
de rájuk minden lágy-meleg
azúr fuvallata
oly szín-összhangot hízeleg,
mely ég sugallata,
s zöld hullámon, zöld fák csúcsán
ugyanegy álom ült,
mint erdőn, mely az Óceán
mélyébe elmerült.

Az volt a csend! – Oly kötelék
tartotta kötve ott,
hogy megnőtt hallgatása még,
ha harkály kopogott.
Nem rezzent egyetlen virág,
ha béke-lehelet
szállt rajtunk át, s a némaság
csak megnövekedett.
Úgy tűnt, a kopár, messze hegy
fehérlő vonalát
s előttünk a virágot egy
bűvös kör fogta át –
borzongató hatású báj
halk szellemélete –
s egy percnyi békét élt a táj
harcos természete;
s a bűvös kör központja ott
gyönyörű, eleven
alak volt, s ott élt a halott
csönd lelke: szerelem.

Néztük az erdőmélybe bújt,
sötét tócsák vizét;
a lenti zöld világba hullt
egy-egy darab kis ég;
a barna földben remegett
egy bíbor boltozat,
az éjnél feneketlenebb
s napnál világosabb –
s az egész erdő benne ring,
ahogy csak odafenn,
itt szebb a szín és forma, mint
a tágas tereken.
S látszott a fű, és úgy sütött
a mélyzöld fák alatt
a dél, akár felhők között
csillámló virradat.
Ily képet nem terem a föld –
ilyet képzelt s kívánt
a vízi szerelem a zöld
fenyőerdő iránt.
És ott derengett mindenen
elysiumi fény:
lágyabb a napfény odalenn
s a lég a víz színén.
S mint egy imádott nő, e lét
a víznek adta át
hívebb, valódibb lényegét,
legkisebb vonalát;
míg jött egy szél s úgy fújta szét
e sok lágy vonalat,
mint lelkünk legszebb képzetét
egy hűvös gondolat.
De míg te mindig szép leszel
és zöld a fák színe,
a víz gyakrabban nyugszik el,
mint Shelley szelleme.

(Fordította: Vas István)

szálló nyárfavatta

Olyan a park, mint egy rendetlen varroda. Amerre csak a szem ellát, angóra fonalak pamacsai hevernek szerteszét.

hommage au boul' miche'

Elcsaholt mellettem a nyár.

:)

kabaréklub 66. rész

"Én játszottam a múltkor egy olyan Ember tragédiája feldolgozásban, amiről azt írta a kritikus, hogy szuggesztív semmitmondás és paradox disszonanciák parvenü tobzódása katalizálja a nézőben azt az emocionálisan expresszív tudatállapotot, ami a színészi attribútumok teljes vertikumában - mint Gödelnél a rekurzív lépcsőzetességben - jeleníti meg a lét értelmének de facto kváziságát."

dél

Beragyog a nap a konyhába. Az utcákon a dél lomha nyugalma sétál, a szomszéd ház riasztója tapintatból  kikapcsol egy órára. A pergolán madarak csiripelnek, és a szél bele-belefésül a fák üde lombjába. Szótlanul kanalazzuk a levest, a bekapcsolva felejtett rádió duruzsolva szól a háttérben:

"Óh, Steve, a sors oly csúful bánt veled:

nem vagy nő,

én meg nem vagyok meleg."

nemes nagy ágnes: az üres ég

Az üres ég. Az üres ég.

Én nem tudom, mit is szeretnék.

Talán más nem is kellene,

mint ablakomra egy keresztléc.

családi komédia XXXII. felvonás

Én: - Én már elég önálló vagyok!
(ölelés)

félig nyitott ablak

Aranyló, tavaszi alkony, a félig nyitott ablak előtt darázs zümmög, a környéken valahol Family Frost jár, a szomszéd kislányok odaát bújócskáznak:

- Kincső, mondd meg, hova fogsz bújni! Nem foglak megtalálni, ígérem!

állatorvoséknál

(ismerősömék)

-Drágám, vedd ki a hűtőből a pörköltet, ott van a felső polcon!
-Balra a fagyisdobozban?
-Nem, az a teknős!
-Jobbra a kajásdobozban?
-Nem, nem, azok a vércsövek!
-Van itt egy tégely...
-Az egy emlődaganat, hagyjad, jövök már, kiveszem...

hétköznapi viszonylagosságok

A "nincsen időm" rendszerint pusztán annyit kíván tolmácsolni mások felé, hogy valaki adott körülmények között bizonyos dolgokra tud koncentrálni, másokra nem. Ugyanígy, ha az asztalnál elhangzik, hogy "egy falatot sem bírok már", még korántsem jelenti, hogy az illető ne kérne desszertet.

charles baudelaire: az óra

A kínaiak látják az időt a macskák szemében.

Egy nap egy misszionárius Nankin külvárosában sétálva észrevette, hogy otthon felejtette az óráját, ezért leszólított egy kissrácot, hogy megkérdezze tőle, mennyi az idő.

Az Égi Birodalom gyermeke egy pillanatig habozott, majd felcsillant a szeme:

- Mindjárt megmondom.

Pár perc múlva egy jó kövér macskával a karján tért vissza, és mélyen az állat szemébe nézve határozottan jelentette ki:

- Még nincs pontosan dél.

Igaz volt.

Én, amikor a gyönyörű Féline-hez hajlok, a szeretetthez, aki nemének büszkesége, szívem fényessége, lelkem illata, legyen éjjel, vagy akár nappal, ragyogó fényesség vagy tömör sötét, drága szemei mélyén mindig pontosan látom az időt. Mindig ugyanazt az időt, egy hatalmas, ünnepélyes időt, ami végtelen, mint a tér, amiben összefolynak a percekkel a másodpercek, - egy mozdulatlan időt, amit nem mutatnak az órák, de amely mégis könnyű, mint egy sóhaj, gyors, mint a szemvillanás.

És ha egy illetéktelen zavarna meg, miközben ezen isteni számlapon pihentetem tekintetem, ha egy becstelen, türelmetlen Démon tolakodna oda és kérdené:

- Mit nézel bennük ilyen gonddal? Mit keresel te ennek a lénynek a szemében? Az időt látod tán, tékozló, semmirekellő halandó?

Én tétovázás nélkül válaszolnám:

- Igen, az időt látom. Örökkévalóság van.

(...)

Szembejött vele az idő.

Ott volt a villája hegyén egy falat végtelen.

cseregdi bandi párizsban, 1910-ben

"- Menj ki, láss világot, ismerd meg az embereket. Sajátítsd el a francia nyelvet. Egy év alatt "perfekt francia" lehetsz.

Fölkelt, kotorászni kezdett az alacsony, porlepte polcon (...) kihalászott egy nyelvkönyvet - Manuel de la conversation -, melynek megzöldült bőrkötése már rongyokban fityegett.

- Itt ez a könyv - mondotta. - Ebből tanultam én is meg az apám is. Isten vezéreljen, Bandi (...).

(...)

A franciák - a kalauz s a két utas - furcsán mosolyogtak. El is kacagták magukat, amikor ő pirulva, megalázottan a másik fülkébe kullogott.

Ott eszébe jutott, hogy mégis jó volna átnézni azt a nyelvkönyvet, melyet nagybátyjától kapott.

Ebben a szerző - az élet legkülönfélébb eshetőségére gondolva - közvetlen párbeszédeket közölt a kárpitossal, az illatszerésszel, az állatorvossal, stb.

Betűzgette a szöveget, melyet többnyire a mellette levő német magyarázatból értett meg. Ilyesmiket olvasott:

Jó estét, őrgróf úr!

Ah, jó estét, hercegnő! Valóban vigasztalhatatlan vagyok, hogy legutóbbi, bizonyára fényes estélyén nem jelenhettem meg.

Különben hogy érzi magát, őrgróf úr?

Igen jól, hercegnő.

- Trés bien, princesse - ismételgette magában álmosan. De inkább arra lett volna kíváncsi, mit is jelent, hogy Magyarország teljesen önálló, s a hadügyön kívül semmi köze sincs Ausztriához, meg arra, hogy mit jelent: kalauz, vámtiszt, jegy stb.

Föllapozta az utazásról szóló fejezetet. Ott ezt találta:

Kegyeskedjék beszállni, gróf úr, postakocsink azonnal indul.

Hogyan, barátom, kürtöltek már?

Ó igen, gróf úr. Fürge postakocsisunk imént pattant nyeregbe.

Nos, adja ide lábmelegítőmet. Marseille-ben majd rakja át málháimat a vitorlás hajóra. Ha kedvező déli szelet kapunk, remélem, néhány nap múlva már Bordeaux-ban vethetünk horgonyt. Ugyebár?

Bandi tág szemet meresztett. Most támadt az az életre való ötlete, hogy előrelapoz, s megtekinti a címlapot. Onnan értesült, hogy ezt az egykor bizonyára igen használható munkát a gőzvasút és gőzhajó föltalálása előtt adták ki."

 (Kosztolányi Dezső: Esti Kornél kalandjai)

ilyen az ember. egyedüli példány

"... nem azok szeretnek bennünket, akikkel jót teszünk, hanem mi szeretjük azokat, akikkel jót tettünk, mindig jobban és jobban, a saját áldozatkészségünk tudatát szeretjük bennük, amire visszaemlékezni kellemes, vagy helyesebben a hatalmunk, leereszkedésünk emlékét, amint ők is az ezáltal előidézett megaláztatást gyűlölik bennünk..."

(Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő)

nosztalgia

Egyik barátnőm, vizsga előtti nap:

- Van negyven darab tétel. Ebből tudok egyet. Ha azt húzom, ötöst kapok, ha a másik harminckilencet, megbukom.

családi komédia XXXI. felvonás

Anya: - (...) Te meg egyél, mert megfázol!

az etr összetartó ereje

A kurzusfórumon bárki anonim felszabadíthatja eddig elfojtott altruizmusát. 

családi komédia XXX. felvonás

Apa: - Melyik Magyarország legmagasabb vízesése?

Én: - Vagy a lillafüredi vagy amelyik a Westendben van, nem tudom.

Belsővé tenni a külsőt: élmény
Külsővé tenni a belsőt: művészet.

ez így igaz

"Egy olyan névvel, mint a tied, az embernek szinte bármilyen alakja lehet."

(Lewis Carroll: Alice Tükörországban)

tárgyilagos megállapítás

"-Tudsz összeadni? - kérdezte a Fehér Királynő. - Mennyi egy meg egy meg egy meg egy meg egy meg egy meg egy meg egy meg egy meg egy?

- Nem tudom - felelte Alice. - Nem tudtam követni.

- Összeadni nem tud - jelentette ki a Fehér Királynő."

(Lewis Carroll: Alice Tükörországban)

Kicsi az ember: sokat hisz a másikról.

A drámához kell értékrend is.

útravaló

"Ha angolul nem jut eszedbe valami, beszélj franciául, járás közben kifelé fordítsd a lábad, és ne felejtsd el, ki vagy!"

(Lewis Carroll: Alice Tükörországban)

differentia specifica

Alighierit az utókor félvállról csak dantézza, ellenben Petőfit lesándorozni? Hát... Nekem személy szerint például a József név említésére még szigorúan irodalmi kontextusban sem József Attila képe villan be. De így van ez a tanároknál is: mindenkit az egyedibb nevén hívnak, mert Kisek és Nagyok közül mégsem kerülhetnek ki legendák. Ha pedig végképp reménytelen az eset*, akkor jönnek a "Tóthárpád"-ok és "Nagylászló"-k. A felzárkózó nemzedék azért mindig gondoskodik arról, hogy végül, ha megfeszül is, kihozzon egy nomen est oment a delikvensből.

*az eset szülei

johann wolfgang goethe:

titkom

Hogy életemnek mi a "plussz"-a,

nagyjából ide írom:

részegségét más átalussza,

én átélem - papíron.

alázat

"Mért bánt a dölyf vad láza, nos?

Mért rontasz úgy neki a nagynak?"

Hisz lennék én alázatos,

de hát sohase hagynak.

(Fordította: Kosztolányi Dezső)

personne

"- Látsz valakit?

- Senkit - mondta Alice.

- Bárcsak nekem volna ilyen szemem - sóhajtott fel a Király fájdalmasan. - Még Senkit is meglátja."

(Lewis Carroll: Alice Tükörországban)

- Ki tudja, ki volt Kordé Sára? - hangzott el a klasszikus kérdés.
Mi tét nélkül, mintegy a rend kedvéért tettük fel a kezünket, tisztában lévén azzal, hogy kinőttünk ebből a játékból. Végigfuttatta tekintetét  a hallgatókon, majd ránk nézett:
- Tehát senki - erősített meg bennünket abban a hitben, hogy már valóban nem vagyunk játékosai a körnek.

önkéntelen felujjongás

A kicsi, fehér, szél sodorta dolgok látványa megmagyarázhatatlan derűvel tölti el a lelket, legyen szó hópihékről, szirmokról, pitypangmagról vagy épp pillangóról.

záróvizsga-időszak

tóth árpád: körúti hajnal (tudom-tudom, hogy mindekinek a könyökén jön ki, de nekem még nem)

Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még
Üveges szemmel aludtak a boltok,
S lomhán söpörtek a vad kővidék
Felvert porában az álmos vicék,
Mint lassú dsinnek, rosszkedvű koboldok.

Egyszerre két tűzfal között kigyúlt
A keleti ég váratlan zsarátja:
Minden üvegre száz napocska hullt,
S az aszfalt szennyén szerteszét gurult
A Végtelen Fény milliom karátja.

Bűvölten állt az utca. Egy sovány
Akác részegen szítta be a drága
Napfényt, és zöld kontyában tétován
Rezdült meg csüggeteg és halovány
Tavaszi kincse: egy-két fürt virága.

A Fénynek földi hang még nem felelt,
Csak a szinek víg pacsirtái zengtek:
Egy kirakatban lila dalra kelt
Egy nyakkendő; de aztán tompa, telt
Hangon a harangok is felmerengtek.

Bús gyársziréna búgott, majd kopott
Sínjén villamos jajdult ki a térre:
Nappal lett, indult a józan robot,
S már nem látták, a Nap még mint dobott
Arany csókot egy munkáslány kezére...

családi komédia XXIX. felvonás

Apa: - Úgy állsz ott a lépcső lábánál, mint Szent Johanna: kibontott haj, ártatlan arc.

Én: - Tessék?!

Ott látom magam a szemében,
de vágyom rá, hogy többet tudjak!
Sírásom ott cseng a fülében,
s értelmem lassan elszunnyad.

 

Hogy lehet ily hamar szeretni?
A szerelem nem vár - feleli.
Érintése mágikus hullámot kavar,
s ezt tagadni senki sem meri!

 (A velencei kurtizán)

szemléletMODE

Chantal Longeon: Le défilé

Csató József: Divatbemutató

Françoise Grellier: Défilé haute couture

?:?

Nicole Biles: Défilé de mode

Pascal Dugourd: Haute couture

Pascal Dugourd: Haute couture

a város embere

hogy is lehetne jó a város embere, amikor minden nap a szenvtelenség merev álarcát magára öltve halad végig a hajléktalanok során? végigkoptatja köztük a szívét.

jacques prévert: gondolat

nem én vagyok ki dalol

csak egy virág amit láttam

nem én vagyok ki nevet

csak az a bor amit ittam

nem én vagyok aki sír

szerelem mit elhagytam

mellékszereplője vagyok az életemnek.

színek, formák, vonalak

Jár művészettörténet szakra egy vak hallgató. Az esélyegyenlőség jegyében.

Emberlelkű földeken
sétál gyöngytekintetem.
Titkos madárral
sűrűbe száll.

Ha érthetnélek süllyedő,
ólomszívű múltidő,
elmondanád, hogy
van hazám!

Az alvó hóval álmodom,
a téllel nem barátkozom.
Ingyen kabátom,
lélek-ruhám.

A városlátó ablakon
a holnap csendben átoson,
felhővilágban
sincs hazám.

Felhővilágban
sincs hazám.

Ágyam: bánat, alszom félelemmel.
Összebújok szajha-bűnömmel megint.
Látlak tiszta fátyol képzeletben.
Nem talállak átkozott törvény szerint.

A megváltás ha útra kél,
szívünk városába ér
békés hajókon,
széles Dunán.

Ha bánat-földről fúj a szél,
sétálunk csak könnyedén.
Ember világban
légy hazám.

Emberlelkű földeken...

 (Republic: Emberlelkű földeken)

csemege

Volt egy remek, egyben szórakoztató és meglehetősen tanulságos óránk, amin az elmúlt húsz év jogalkotási bakijait és nonszenszeit vettük górcső alá a teljesség igénye nélkül. Másképp: amihez már nem elég a jogi diploma.

"E rendelet alkalmazásában

1. tej: az olyan tej, amelyet nem forraltak fel,

2. tejgazdaság (TG): olyan üzem, amely tejet állít elő és dolgoz fel." (csak halkan: a tejet a tehén állítja elő)

"15. § Ez a törvény a kihirdetést követő 15 napon belül lép hatályba.

22. § Ez a rendelet a kihirdetést követő négy hónap elteltével lép hatályba."

"Ahol jogszabály Országos Vízügyi Hivatalt említ, ott Országos Vízügyi Főfelügyelőséget kell érteni."

"E törvény 30-82. §-a és 86-87. §-a  2003. július 1. napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg az 1998. évi XIX. törvény (Be.) 16. §-a (1) bekezdésének d) pontjából az "újszülött megölése (Btk. 166/A. §)," szövegrész, a Be. 36. §-ának (4) bekezdése, 46. §-ának a) pontjából "az őrizetbe vételt kivéve," szövegrész, valamint a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról rendelkező 2002. évi I.  törvény 308. §-ának (2) bekezdésében a "369. §-a és alcíme," valamint az "és 596. §-a" szövegrész, továbbá a 308. § (3) bekezdése érvényét veszti és nem lép hatályba."

"1. § A rendelet hatálya kiterjed minden munkáltatóra és velük munkaviszonyban álló munkavállalóra, illetve közalkalmazotti jogviszonyban álló közalkalmazottra (a továbbiakban együtt: munkavállaló)."

És végül amiből biztosan soha nem lesz végrehajtási jogszabály:

"A rendelet végrehajtásáról a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter, a népjóléti miniszter, az érdekelt miniszterek és országos hatáskörű szervek vezetői, valamint az önkormányzatok és szerveik összehangoltan gondoskodnak."

kosztolányi dezső:

tout comprendre c'est tout pardonner

Ne ámulj a kokainistán.

Gondolkozz az okain is tán -

s megérted.

comprendre c'est tout pardonner

Csodálkozol a kokainistán
s nem érted?
Gondolkozz az okain is tán -
s megérted!


cc

Miért a kokain?

Megvannak okaim.

Eddig csak kabala voltam. Ma kvázi témavezetővé avanzsáltam.

máskor, máshol, ugyanúgy

1998, Károli, jog- és állambölcselet államvizsga, hallgató tudása a nulla szintjét súrolja.
- Mi az a "sein" meg a "sollen"? - kérdi a tanár elkeseredetten.
- .....
- Tud maga németül?
A hallgató szeme felcsillan:
- Ja. Zwei Kalorien pro einen Tic-Tac!

Önfegyelem.

Ott állt előttem, én pedig csak azért imádkoztam, hogy Istenem, ki ne mondja, hogy megvalósítja az álmomat, mert meggyűlölöm.

antizene - az első perc után csak ínyenceknek

falcsik mari: feminin

nő vagyok: gondolkodom de nem abból tudom hogy élek
azt abból tudom hogy szenvedek
abból hogy mint valami tartály telik bennem a lélek
felgyűlve benne rengeteg
olajos vastag fájdalom
és ez korántsem érdem
nem azért érzek mert jó vagyok
csak mert bennem így mozog a sűrű vér az érben
évekig hordozódik benne az a sok
alvadhatatlan érzelem
nekem sem az: neked miért is lenne könnyű énvelem

téves címzés, avagy visszajelzés a vizsgáról

Teljesen feldobja a napot egy olyan levél, amit rólam írnak, és véletlenül nekem küldenek el:

Gratulálok, amúgy jó volt a csaj!

dream team

Egyesek szerint az államvizsgák mások, mint a vizsgák általában. Ez nem így van. Ugyanúgy előfordulhat, hogy jog- és állambölcseletből a vizsga napján hajnali két órakor még az utolsó húsz tétel hátra van. :-)))

És az is megeshet, hogy amikor abban a szilárd meggyőződésben megyek fel vizsgázni, hogy nincs, aki nálam rosszabbul gazdálkodott volna a készülési idejével, megszólítanak:

- Mondj valamit Kantról, akár csak egy szót is, te vagy az utolsó reményem!

megfejtés

Dante Gabriel Rossetti: Lady Lilith 1868 - modell: Alexa Wilding (múzsa)

És egy korábbi változat, pontosabban az eredeti....

Daniel Gabriel Rossetti: Lady Lilith 1867 - modell: Fanny Cornthforth (szerető)

kosztolányi dezső: holnap összedől e bús világ

Atlasz:

hanyatlasz!

kosztolányi dezső: endresz

Támadnak népek és elülnek,

de, Hős, te akkor is leendesz,

vad óceánok megvívója,

Endresz.

Győztes szelek szárnyán lobogjon

a testeden a könnyű len-dresz

s kiálts oda a csüggedőknek:

rend lesz.

családi komédia XXVIII. felvonás

Anya: - Ki telefonált?
Apa: - Tibor.
Anya: - Az meg ki?
Apa: - Aki udvarolt neked a Margitszigeten.

családi komédia XXVII. felvonás

Anya: - Nincs őrölt bors, csak egész.
Apa: - Nem baj, akkor majd ötkanalanként eszem egyet.

catullus: lesbia folyton szid...

Lesbia folyton szid, sose hallgat Lesbia, folyton
a nevem emlegeti - ég a tanúm, hogy imád.
A bizonyíték rá? A saját szívem: az meg örökké
őt átkozza - pedig ég a tanúm, szeretem.

(Fordította: Szabó Lőrinc)

 

családi komédia XXVI. felvonás

Gábor: - Túl nagy a falat, nem fér be a kis számba.
Zsolti: - A te kis szád....

folyt.

Látom, senki sem akar tippelni. :) Egy kis (nagy?) segítség a továbblépéshez.

akinek inge, vegye magára :)

Akinek nem, az is! Jó szórakozást!
Ki a festő, mi a kép(részlet) címe?

bizarr

Álmomban a jog ontológiai és gnoszeológiai kérdéseiről értekeztem Szilágyival a 173E buszon.

a költészet napjára

József Attila: József Attila

József Attila, hidd el, hogy nagyon szeretlek, ezt még

anyámtól örököltem, áldott jó asszony volt, látod, a világra hozott

Az életet hiába hasonlítjuk cipőhöz vagy vegytisztító

intézethez, mégiscsak másért örülünk neki

Naponta háromszor megváltják a világot, de nem tudnak

gyufát se gyujtani, ha igy megy tovább, nem törődöm vélük

Jó volna jegyet szerezni és elutazni Önmagunkhoz, hogy

bennetek lakik, az bizonyos

Minden reggel hideg vizben fürdetem gondolataimat, igy

lesznek frissek és épek

A gyémántból jó, meleg dalok nőnek, ha elültetjük a szívünk alá

Akadnak olyanok, akik lovon, autón és repülőgépen is

gyalog vannak, én a pacsirták hajnali énekében heverészek,

mégis túljutottam a szakadékon

Igazi lelkünket, akárcsak az ünneplő ruhákat gondosan

őrizzük meg, hogy tiszta legyen majd az ünnepekre.

 

a költészet napjára

"Nem az énekes szüli a dalt:
a dal szüli énekesét."

(Babits Mihály: Mint forró csontok a máglyán...) 

húsvét hétfői gondolat

Ahogy ott állt előttem apukám ősz hajával, orrán szemüveg, kezében a vagy harmincéves Krasznaja Moszkva kölni*, és kihúzva magát elkezdte szavalni az "Én kis kertész legény vagyok"-ot, figuráját egyszeriben kisfiús báj lengte körül. Egy pillanatra olyan volt, mint azok a kis hétpróbás gazemberek, akikre ünnepekkor csak ráimádkozza anyukájuk az öltönykét és nyakkendőt, ők pedig büszkén húzzák ki magukat, mert ha más nem, a ruha mégiscsak kötelez. És ez a kisfiús fény csillant fel a szemében akkor is, amikor előhalásztam a táskámból a locsolásért bekészített csokinyulat.

*amit - hál' Istennek - gondosan tartalékol, hogy lehetőleg élete összes húsvét hétfőjére fusson belőle, mert szerinte ezzel csempész humort a locsolásba...

családi komédia XXV. felvonás

Anya: - Hatvanadik születésnapodra olyan ajándékot kapsz, ami szellemi igényeidet kielégíti.

Gábor: - Csokit?

cseresznyefák

Hószirmok. 

Fehér virágpamacsok csüngnek alá hintázva a szélben.

michael sowa: bread with butter

nemes nagy ágnes: hamutartó

Egy nagy üveghamutartót láttam az asztalon este,
fénylett súlyos, arányos teste a sík politúron,
s formás öble fölött emlékként szállt a dohányfüst.
– S távoli emlékként bomlott ki a kép: igen, egyszer
férfi lehettem, férfi. Szobámban sok hamutartó.
Nagy bútordarabok barnán terpedtek a falnál,
bronzkaru lámpa alatt vázában holt tuja-ágak,
zöldelltek, s a dohányszínű bőrfotelekben a párnák.
Reggel nem borzongtam a friss, kora szélbe kilépni,
izmos, barna kezem jól fogta a horgot, a gyeplőt,
s mint faliszőnyegeken, agarakkal szálltam a vadra.
Fényes barna lovam volt, friss vadgesztenye-színű,
ívelt csípőjén ritmusra feszültek az izmok,
dús, eleven, finom érháló remegett puha orrán,
s hűvös hajnalokon, mint lelket fújta a párát.
Rajta rohantam a hajnali ködben a rétre, kifúlva,
ködbeveszett ebeim kongó csaholása nyomában:
nyirkos dér, tapadó kesztyűk, lihegés, sürü földszag.
S délben nagy pihenés. Tunya, édes. Érzem, amint lágy,
vaddisznóbőrös heverőn elnyúlva henyélek,
s lógó lábam alatt csizmától koppan a semmi,
s estefelé mélán elnézem a kései napfény
messzirenyúlt, violás árnyát a narancsszínű padlón.
– Így, hamutartó, hűvös, füstszagu kripta, koporsó,
régholt hamvaimat tartod te törékeny öledben.

 

családi komédia XXIV. felvonás

(Apa gyengéden megfogja anya kezét)
Anya: - Most miért fogod a kezem, félsz?

családi komédia XXIII. felvonás

Apa: - Nem is észrevételezed az új pulóveremet?

Én: - De, feltűnt ám, csak nem tudtam eldönteni, hogy új-e, aztán úgy gondoltam, bölcsebb, ha meg se szólalok, nehogy végül kellemetlenül jöjjek ki a dologból. Szép. Mikor vetted?

Apa: - Úgy húsz évvel ezelőtt, csak most vágtam le róla a címkét.

meghitt családi délelőtt

Amikor egy negyedórára megáll a nap. Ülünk a konyhaasztalnál. Fény játszik a csempén. Anya, apa iszogatja a kávéját, én a Neo Citranomat. Ilyenkor észrevétlenül suhan el az idő.

nem reklám, csak tetszik

:-)

Ma körülbelül mindenki felköszöntött a (tágabb értelemben vett) családomat kivéve.

a záróvizsga-időszak mottója

Ha már egyszer jog- és állambölcselettel kezdek, kezdjek stílusosan. Egy már-már klasszikus tanulásom első napjára:

„… a dolgok jelenségek azért alakultak úgy ahogy, mert ilyen a természetük, ami viszont abból következik, hogy rendszerint úgy alakultak, ahogy.”

(Szilágyi Péter: Jogi alaptan)

Apukám kocsit mos az udvaron. A szomszédék kislánya a rácskerítésen keresztül némán, némi tartózkodással, de lankadatlan figyelemmel kíséri minden mozdulatát. Egy idő után felbátorodik, és odadugja orrát a kerítéshez:

- Szia! - köszön át apukámnak.

Apukám feltápászkodik a kocsi mellől, visszaköszön.

- Hoztam neked valamit - a kislány egy fémpapírba csomagolt cukorkát nyújt át a gyermeki lét minden bájával a rácson keresztül apukámnak.

Apukám meglepetve, szíve mélyéig elérzékenyülten veszi el a cukrot a felé nyújtott csöppnyi kézből. A kislány vár egy kicsit, majd megkérdi:

- És te mit hoztál nekem?

Szomszédék épp indulnak otthonról, amikor anyukám hazaérkezik. A kislány fülig vigyorral rohan oda hozzá:

- Holnap leszek ötéves! - újságolja, és széttárja öt ujját. - Majd nézd meg a térképen!

karel čapek: pilátus krédója

Felele Jézus: Én azért születtem, és azért jöttem a világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra.

Monda néki Pilátus: Micsoda az igazság? És amint ezt monda, újra kiméne a zsidókhoz, és monda nékik: Én nem találok benne semmi bűnt.

(Szent János evangéliuma 18, 37-38.)

Este a város köztiszteletben álló embere, név szerint Arimatiai József, Krisztus tanítványainak egyike felkereste Pilátust, és arra kérte, hogy adja ki neki Jézus testét. Pilátus beleegyezett, és így szólt:

- Ártatlanul végezték ki.

- Te magad adtad ki Őt - vetette ellen József.

- Igen, kiadtam - válaszolta Pilátus -, s tudom, az emberek azt hiszik, azért tettem, mert megijedtem néhány szájhőstől és az ő Barabásuktól. Elegendő lett volna öt katonát küldenem rájuk, hogy elhallgassanak. Csakhogy nem erről van szó, Arimatiai József.

- Nem, nem erről van szó - ismételte tűnődőn, kis szünet után. - Hanem, amikor beszéltem vele, rádöbbentem, hogy nem sok idő múltán az Ő tanítványai fognak keresztre feszíteni másokat: az Ő nevében, az Ő igazságának a nevében feszítenek keresztre s kínoznak meg mindenkit, aki más, mint ők, és elnyomnak minden más igazságot, s új Barabásokat emelnek vállukra. Az az ember az igazságról beszélt. De hát mi az igazság?

- Különös nép vagytok, sokat beszéltek. Csupa farizeus, próféta, üdvözítő s más szektás. Aki új igazságot teremt, megtilt minden más igazságot. Olyan ez, mintha az asztalos, aki egy új széket készít, megtiltaná, hogy az emberek bármilyen más, őelőtte készített székre üljenek. Mintha egy új szék készítésével egyúttal minden régi szék megsemmisülne. Végül is, elképzelhető, hogy az új szék jobb, szebb és kényelmesebb, mint a többi; de hát az ég szerelmére, miért ne ülhetne le a fáradt ember egy akármilyen ócska szúrágta vagy kőből való székre? Fáradt és törődött, pihenésre vágyik; és akkor ti erőszakkal felrántjátok a székéről, hogy üljön át a tiétekre. Nem értelek titeket, József.

- Az igazság - ellenkezett Arimatiai József - nem olyan, mint a szék és a pihenés; inkább olyan, mint egy parancs, mely meghagyja: menj ide meg ide, tedd ezt és azt; győzd le az ellenséget, foglald el azt a várost, torold meg az árulást és így tovább. Aki nem hallgat az ilyen parancsra, áruló és ellenség. Így van ez az igazsággal.

- Ó, József - szólt Pilátus -, jól tudod, katonaember vagyok, és életem nagyobb felét katonák között töltöttem. A parancsoknak mindenkor engedelmeskedtem, de nem azért, mert igazságosnak tartottam őket. Az igazság csak annyi volt, hogy fáradt vagy szomjas voltam; hogy a dicsőségre vágytam vagy anyám karja közé; hogy az egyik katona a feleségére gondolt, a másik meg a földjére vagy a lovaira. Az igazság csak az volt, hogy parancs híján egyetlenegy katona sem ment volna lemészárolni a hozzá hasonló fáradt és boldogtalan embereket. Akkor hát mi az igazság? Hiszem, hogy legalább némiképp igazam van, amikor a katonákra gondolok, és nem a parancsra.

- Az igazság nem a vezér parancsa - felelte Arimatiai József -, az igazság az ész parancsa. Ez az oszlop fehér, látod s tudod ezt; ha én azt állítanám, hogy fekete, akkor ez ellentmondana eszednek, s tiltakoznál.

- S miért ne? - kérdezte Pilátus. - Arra gondolnék, hogy alighanem fölöttébb szerencsétlen és elkeseredett vagy, ha már a fehér oszlopot is feketének látod; megpróbálnálak felderíteni; őszintén mondom, jobban foglalkoztatnál, mint annak előtte. És ha merő tévedés volna csupán, azt mondanám magamban, hogy a te tévedésedben ugyanannyi van a te lelkedből, mint a te igazságodban.

- Nincsen én igazságom - tiltakozott Arimatiai József. - Egyetlenegy igazság van csak mindannyiunk számára.

- És melyik az?

- Amelyikben hiszek.

- No, látod - szólt lassan Pilátus. - Csakhogy az mégiscsak a te igazságod. Hasonlatosak vagytok a gyermekhez, aki azt hiszi, hogy a világ az ő látóhatáránál végződik, s azon túl már nincsen semmi. A világ azonban nagy, és sok minden elfér benne, József. Az a gyanúm, hogy a valóságban tömérdek igazság számára van hely. Nézd csak, én idegen vagyok ebben az országban, s otthonom messze túl van a látóhatáron; mégsem merem azt állítani, hogy ez az ország nem helyénvaló. Hasonlóképpen idegen számomra a ti Jézusotok tanítása; de állíthatom azért, hogy helytelen? Tudod, József, én azt hiszem, hogy minden ország helyénvaló; de a világnak roppant szélesnek kell lennie, hogy mind elférjen benne, egymás mellett, szép sorjában. Ha Arábiát arra a helyre kellene tennünk, ahol Pontosz fekszik, ez természetesen nem volna helyes. És ugyanez áll az igazságokra is. Végtelenül naggyá, tágassá és szabaddá kellene tennünk a világot, hogy beleférjen minden valódi igazság. Szerintem, József, a világ valójában ilyen. Ha fölmégy egy magas hegyre, azt látod, hogy a dolgok összefolynak, s egyetlen sík felületté válnak. Bizonyos magasságból az igazságok is egymásba olvadnak. Tudom, az ember nem él, és nem is élhet egy magas hegy tetején; be kell érnie azzal, hogy közelről látja a házát vagy földjét, mindkettőt teli igazságokkal és tárgyakkal; ott van az ő igazi helye és dolga. De néha azért felnézhet a hegyekre vagy az égre, és eszébe juthat, hogy onnan, a magasból, az ő igazságai, noha maradéktalanul megvannak még, de egybeolvadnak valami sokkal kötetlenebbel, valamivel, ami már nem az ő tulajdona. Szívünkben e széles látóhatárral élni, s közben megművelni azért kicsiny földünket, látod, József, ez már a vallásos hittel határos. Azt hiszem, annak az embernek a Mennyei Atyja valóban él valahol, de nagyon jól megfér Apollóval meg a többi istennel. Részben átfedik egymást, részben határosak egymással. Nézd csak, az égen szerfölött sok a hely. Örülök annak, hogy a Mennyei Atya is ott van.

- Se hideg, se meleg nem vagy - szólt Arimatiai József, s fölállt. - Csak langyos.

- Nem igazi - tiltakozott Pilátus. - Én hiszek, hiszek, forrón hiszek abban, hogy van igazság, s hogy az ember megismerheti, őrültség volna azt képzelni, hogy az igazság csak azért van, hogy az ember ne ismerje meg. Megismerheti, igen; de ki? Én, vagy te, avagy tán minden ember? Hiszem, hogy mindenki részese; az is, aki igent mond, az is, aki nemet. Ha ők ketten egyesülnének és szót értenének, megszületne a teljes igazság. Az igent és a nemet, tudom, lehetetlen egyesíteni, de az emberek mindig összefoghatnak; és több igazság van az emberekben, mint a szavakban. Inkább hajlom az emberekhez, mint az igazságaikhoz; de ebben is hit van, Arimatiai József, ehhez is lelkesedés kell és elragadtatás. Én hiszek. Rendületlen bizonyossággal hiszek. De mi az igazság?

"Aki egyedül unatkozik, az társaságban untat." 

/Egry József/

Egy pillanatra elgondolkoztam azon, vajon hagyatkozhatok-e olyan jegyzetre, ahol az ombudsmant "c"-vel írják, de aztán rájöttem, hogy ebből a tárgyból kizárólag az ilyen jegyzetekben lehet perspektíva.

karinthy frigyes: "minden álomnál több a valóság"

viginti quinque annis maior

Innentől a harmincra kell rástartolni, feltéve, hogy van vele célom.

petőfi sándor: az apostol

"... Boldogtalan nép, mért gyüjtöd fejedre
Az isten átkát? nem elég,
A mely már rajta fekszik?
Nem volt elég a Krisztust megfeszítened,
Minden megváltót megfeszítesz hát?"

dsida jenő: nagycsütörtök

Nem volt csatlakozás. Hat óra késést jeleztek,

s a fullatag sötétben hat órát üldögéltem

a kocsárdi váróteremben, nagycsütörtökön.

Testem törött volt, és nehéz a lelkem,

mint ki sötétben titkos útnak indul

végzetes földön, csillagok szavára,

sors elől szökve, mégis, szembe sorssal,

s finom ideggel érzi messziről

nyomán lopódzó ellenségeit.

Az ablakon túl mozdonyok zörögtek.

A sűrű füst, mint roppant denevérszárny

legyintett arccul.

Tompa borzalom fogott el, mély állati félelem.

Körülnéztem. Szerettem volna

néhány szót váltani jó, meghitt emberekkel,

de nyirkos éj volt, és hideg sötét volt....

Péter aludt, János aludt, Jakab aludt,

Máté aludt, és mind aludtak....

Kövér csöppek indultak homlokomról,

és vigicsurogtak gyűrödt arcomon....