mihalik enikő: a magyar kaméleon

Ps: Jelenítsétek meg új ablakban, és nagyítsátok ki! Érdekes!

Apukám mindig is mondta, hogy csak sarokházat ne vegyen az ember, mert ott két utcafronton is lapátolni kell télen a havat. Amen.

Elkezdtem az államvizsgákra való felkészülést: beszereztem egy könnyálló szempillaspirált.

"- Látom, a dobozomat csodálod -  mondta a Huszár barátságosan. - A saját találmányom: ruhaneműt és szendvicseket tartok benne. Amint látod, fejjel lefelé hordom, így nem esik bele az eső. (...) Tudod - folytatta kis szünet után -, az a legjobb, ha az ember mindenre felkészül. Ezért is hord a lovam bokavédőt.

- És az mire jó? - tudakolta Alice.

- Cápaharapás ellen - hangzott a válasz. - Ez is a saját találmányom. De most már menjünk. Elkísérlek az erdő széléig... Hát az a tálca mire való?

- Szilvatorta alá - felelte Alice.

- Akkor az a leghelyesebb, ha magunkkal visszük - javasolta a Huszár. - Szükségünk lehet rá, ha valahol netán szilvatortát találunk."

(Carroll: Alice Tükörországban)

amikor egy percre mindenki megáll örülni

A havazás mindenkit gyermekké tesz.
Pointilista trapézok az utcai lámpák alatt.
Hidegtől kipirult - kisimult orcák.
Havazáskor ránk gondol az Isten.

hó

hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó mindenütt hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó hó

observatio

A telekhatárok soha máskor nincsenek olyan tiszteletben tartva, mint hólapátoláskor.

a tél hangjai

kint az utcán néhány ház előtt kotorják a havat. gyöngyöző gyerekkacaj. egyébként puha csönd.

családi komédia VII. felvonás

Anya: - Régen, Röszkén az iskolában a konyhásnénik, amikor már tiszta volt a levegő, indultak haza a jól megtömött szatyrokkal...

Apa: - Vitték a disznóknak a moslékot.

(Anya ugyanekkor)

Anya: - ..., vitték haza a családnak az ételt.

családi komédia VI. felvonás

Én: - Elmegyek a boltba üvegkancsót venni.
Anya: - Dehogy mész te el ilyen hóesésben! Még elesel, és eltörik a kancsó!

denise bonal: les pas perdus - la photo

HANS:
- A folyosó mellet ültem. Még csak huszonöt éves voltam, és már hónapok óta, megállás nélkül esett. Egy múzeumokról és belga festőkről szóló lapot forgattam, a torkom is fájt egy kissé. Abban az időben skótkockás sálat hordtam...

JACQUES:
- (megállapítja, hogy Hans még mindig skótkockás sálat hord) Folytassa...

HANS:
- És akkor ő leült velem szemben, én pedig beleszerettem.

JACQUES:
- Csak így?

HANS:
- Beleszerettem. Azonnal. Visszavonhatatlanul. Örökre. Mindhalálig. Mire a vonat elindult, én már őrülten szerelmes voltam. Már csak ez a szerelem éltetett. Nyomban kifaggattam, hogy hívják, milyen írókat és festőket kedvel, hol született, szeret-e jókat enni, hogy keresztény-e vagy pedig zsidó és hogy a kosztümökben vagy a légiesebb ruhákban érzi-e jobban magát. Hallani akartam a hangját és a nevetését. Mindent tudni akartam róla.

JACQUES:
- Nahát, mik nem történnek...

(...)

HANS:
- Épp Magritte-ról készültem kritikát írni. Egy albumban akadtam rá egy amatőr fényképre, amin a festő a felesége mellet ül, aki csupasz karjaival gyengéden átöleli a nyakát. A nő jobb csuklóján karkötő, a férfi gomblyukában fehér rózsa. A nő haja hullámokban omlik alá, tudja, pont úgy, ahogy a kor divatja szerint minden nőé akkoriban. Felkavart a szépsége: egy arc csupa fényből és csupa selyemből, egy épp csak felvázolt mosoly, minden porcikájából az élet szeretetének öröme sugárzott. Georgette. Georgette Magritte. Kék szemei olyan halványak voltak...

JACQUES:
- Ez egy színes kép volt?

HANS:
- Nem..., de a jó fekete-fehér képeken látni a szem színét...

JACQUES:
 - Tehát, hol is tartottunk? Ön csak ült, szemben a nővel, skótkockás sállal a nyakán...

HANS:
- Igen... Ugyanaz a szépség ült előttem. Ugyanaz a csupa fény arc, és ugyanaz a nyugodt, tiszta tekintet. Ugyanazok a kék szemek, amik már szinte nem is kékek voltak, csak emlékei a kéknek.

JACQUES:
-  És maga akkor melyik nőt szerette? A festő feleségét, vagy aki ott ült, magával szemben?

HANS:
- Akkor a két nő egy volt.

JACQUES:
- Látta azóta?

HANS:
- A következő megállónál leszálltunk. Egy eső áztatta park pavilonja alá szaladtunk be, és egymás karjaiba omoltunk. Aztán ... ő felhívta a vőlegényét...

JACQUES:
- Gondolom, hogy megmondja, hogy lekéste a vonatot.

HANS:
- Hogy felbontsa az eljegyzését!

JACQUES:
- ... hogy felbontsa az eljegyzését? De hát, maga lehet, hogy tönkretette annak a nőnek az életét....

HANS:
- Három hónapra rá összeházasodtunk....

JACQUES:
- Óh, elnézést. Ne haragudjon, nem tudhattam..., de az ön feleséségnek nem is kékek a szemei...

HANS:
-  Bocsásson meg, de lekésem a vonatot. Viszontlátásra. 

azione - reazione

"...quando un libro mi piaceva molto, lo mettevo da parte e ne leggevo una pagina al giorno per non perdere gli amici che i personaggi del libro, intanto, erano diventanti per me."

(.. amikor egy jó regény került a kezembe, erőt vettem magamon, hogy le tudjam tenni, és ne olvassak belőle többet napi egy oldalnál, nehogy ideje korán elveszítsem a barátaimat, akikre a szereplők személyében olvasás közben szert tettem.)

(Susanna Agnelli)

a tanárok kétfajta hozzáállást értékelnek: az egyik a végtelen értelmesség, ...

- Lányok, a következő órán Cooper-tesztet futunk, mindenki hozzon magával pulóvert, mert az udvaron hideg lesz. Kérdése van valakinek?

- Tanárnő, és mit csináljon az, akinek nincsen fürdőruhája?

Alice: - Szeretném megkérdezni, hogy merre kell mennem?

Vigyor Kandúr: - Hát, az attól függ, hogy hová mégy, és hogy minek mégy oda.

Alice: - Az most igazán nem fontos, legalábbis amíg...

Vigyor Kandúr: - Akkor igazán nem érdekes, hogy erre avagy amarra. Ó, mellesleg szólva, ha valóban tudni akarod, az illető arra ment.

Alice: - Ki ment arra?

Vigyor Kandúr: - A Fehér Nyuszi.

Alice: - Csakugyan?

Vigyor Kandúr: - Csakugyan micsoda?

Alice: - Arra ment?

Vigyor Kandúr: - Kicsoda?

Alice: - Hát a Fehér Nyuszi.

Vigyor Kandúr: - A Fehér Nyuszi?

Alice: - De hát nem Te mondtad az imént? Vagyis... Ó, Istenem!

Vigyor Kandúr: - Mondd csak, Te tudsz a fejeden állni?... Igaz is, ha történetesen én keresném a Fehér Nyuszit, én megkérdezném a Bolond Kalapost...

Alice: - A Bolond Kalapost? Nem, én inkább...

Vigyor Kandúr: - Vagy a Kerge Nyulat, aki arrafele lakik (körbemutat)

Alice: - Ó, köszönöm. Azt hiszem, őt látogatom meg.

Vigyor Kandúr: - Jó, ha tudod, hogy ő is bolond.

Alice: - De hát én nem akarok bolondok közé keveredni.

Vigyor Kandúr: - Ó, ezen nem tudsz változtatni. Itt többnyire mindenki bolond.

A helyszín Kanada. Két éves, ha lehettem, amikor egy téli délutánon szüleim befizettek egy bevásárlóközpont előtt felállított körhintára. Pont egy pacira ültettek fel, ami határtalan büszkeséggel töltötte el akkori kis lényemet, hiszen akár még valóságosnak is tűnhetett, hogy más gyerekek bázikus méretűre gyarapodott darazsai és a legnagyobb jóindulattal is mozdonynak vagy medvének alig nevezhető figurái közepette én egy pejparipán szelhettem a leget. A szülők háttérbe húzódtak, a kanadai anyukák, apukák még egy utolsó csókot dobtak gyerkőceik felé, hogy az utazás élményét minél valóságosabbá tegyék számukra, és a gép elindult. Én teljesen átszellemülten, a játék bűvöletében próbáltam kétéves szókincsemtől telhető legválasztékosabb magyarsággal futásra ösztökélni a lovat.

- Gyí, fakó! Gyí, fakó! - kiáltottam túláradó lelkesedéssel, amint éreztem, hogy a szerkezet biztatásomra egyre gyorsabban és gyorsabban repít minket.

A körhinta körül sorjázó szülők arca hirtelen eltorzult, alig palástolt megrőkönyödéssel és rosszallással figyelték immár nem saját gyerekeiket, hanem szüleimet és engem. Akik még sorra nem került apróságaikkal várták a kör végét, gyengéd, de annál határozottabb mozdulattal próbálták elterelni a világ új dolgaira fogékony csemetéiket a körhinta közeléből, vagy más módon kötni le azok figyelmét, ami nem kis erőfeszítést kívánt meg tőlük, minthogy a gyerekek a velünk együtt száguldó és a szemük előtt megelevenedő formáktól megbabonázottan, tágra nyílt szemekkel és kipirult orcákkal feszültek a körhinta körüli korlátnak. 

A kör véget ért, szüleim villám gyorsasággal gyűjtöttek be a játékról, és szapora léptekkel igyekeztek kívül kerülni a bámuló szülők körén. Már csak távolodóban hallhattuk, hogy a körhinta újra elindul a hátunk mögött, és egy kisfiú vékony hangocskája tölti be a békés, kanadai tél-délutánt:

-Djí, fákó! Djí, fákó!

"Karak, mint az árnyék, én is olyan leszek, mint az árnyék!"

baranyi ferenc: hajsza


Csak épp megálltam. Beérsz. Természetes. Örök vagy.
Az esztelen futással az ember néha fölhagy
s megáll egy pillanatra szétnézni: jössz-e még?
Bírod-e még a tempót? S nyugodtan áll odébb,
meggyőződvén, hogy jössz még utána, mint az árnyék,
odavet egy megállást s elégülten továbblép.
Meddig bírod, ó meddig? Elég neked csak ennyi?
Elég neked, hogy olykor megállok megpihenni?
Elég neked, hogy néha, elfáradván az útban,
azért esek karodba, hogy magamat kifújjam
s utána futni kezdjek más nők, más vágy nyomán,
megújuló erővel, erőddel s - ostobán?
Meddig bírod, ó meddig? Két éve, hogy követsz már,
két éve, hogy kifulladt szerelmem néha megvár,
mégis rohansz utánam. Rohansz, szíved dobog,
mert jól tudod: időnkint úgyis megfordulok...
Mi lenne, hogyha egyszer megállanál örökre?
Mi lenne, ha mögöttem belevesznél a ködbe
s nem érezném nyomomban holtbiztos követésed
s eltűnnék egymagamban süllyesztőjén a térnek?
Biztos vagyok felőled, amíg rohansz utánam,
de ha megállnál egyszer, megbénulna a lábam,
akkor tudnám valóban: nélküled mit sem érnék,
ha végképp nem lehetne nyomomban tudni Téged....
Futunk. Konok futással. Én előtted - Te hátul.
Te kétségbeesetten - én esztelen, galádul.
Sokan futnak előttem. Előtted én futok.
Ó irgalmazz magadnak! Állj meg! S megfordulok.

Kosztolányi Dezső:

Litánia

Az én koromban:
zörgött az egekben a gépek acélja.

Az én koromban:
nem tudta az emberiség, mi a célja.

Az én koromban:
beszéltek a falban a drótok, a lelkek.

Az én koromban:
vad, bábeli nyelvzavarok feleseltek.

Az én koromban:
öngyilkosok ezrei földre borultak.

Az én koromban:
méreggel aludtak el a nyomorultak.

Az én koromban:
kínpadra feküdtek az árva, beteg nők.

Az én koromban:
lélekbe kutattak a lélekelemzők.

Az én koromban:
mint koldusok álltak a sarkon az épek.

Az én koromban:
recsegtek a trónok, a bankok, a népek.

Az én koromban:
mily dal remegett, a velőkig üvöltő.

Az én koromban:
prózára szerelte a verset a költő.

Az én koromban:
mindannyian ó de magunkra maradtunk.

Az én koromban:
sírtunk, amikor kenyerünkbe haraptunk.

Az én koromban:
nem volt, ki szegény szíveket melegítsen.

Az én koromban:
álmatlanul ült arany-ágyon az Isten.

"Haj fújt a szél, még át se cikázhatott
a gondolat, hogy "meghűlök", amikor
önzésem is előzve: "meghűlsz",
már te kimondtad."

/Kosztolányi Dezső: Februári óda/

Ma vettem egy tusfürdőt. Rá van írva, hogy "gyakori használatra".

1 szakdolgozat
64 oldal
74 jogeset
81 felhasznált irodalom
én még egyszer ilyet nem csinálok

Mindjárt, mindjárt kész.... !!!

családi komédia V. felvonás

 
Apa: - Adok egy puszit, mielőtt elmegyek.
Én: - Hova mész?
Apa: - A konyhába.

Ma visszatért a tett színhelyére: az Országgyűlési Könyvtárba.

lord george gordon noel byron: childe harold búcsúja

Üdv! üdv! - hazámnak partja már
Víz kékjén szürke folt,
Az éji szél sír, zúg az ár,
A vad sirály sikolt.
Ott túl a nap most űlt el ép
S míg űzzük őt, nyomon,
Zeng búcsuszóm felé s feléd:
Jó éjt, szülőhonom!

Pár óra s újra kél a nap
És hajnalt szűl megint,
S köszöntlek ég és messzi hab!
De már honom nem int.
Ős csarnokom már puszta rom,
A tűzhely is bedőlt,
A vén sáncot bekúszta gyom
S kivert kutyám üvölt.

- Kis apródom, hej, jöszte csak!
Mit sírsz-ríssz oly nagyon?
Ijeszt a hab, ha zúgva csap,
Reszketsz az éj-fagyon?
No, könnyíts már a könnyeken,
Hajónk jó, gyors batár,
Ily bizton és ily könnyeden
Legjobb sólymunk se jár!...

"Hagyján a szél, attól ki fél?         
Hab másszor is dobált,                
Más bú, mi most szemembe kél,    
Sir Childe, ne is csodáld!                   
De kísér elhagyott apám
S anyácskám képe még,
S nincs kívülük senkim, csupán
Uram te, s fönt az ég!"

"Sok szót nem ejte jó apám,
Buzgón megálda bár,
De egyre sír és vár reám
Anyácskám, várva-vár..."
- Hű kis cseléd, elég, elég,
Könnyed méltán fakad,
Volnék ártatlan mint te még,
Nem sírnál most magad!

- Hé, jó matrózom! mi gyötör?
Sápadt vagy, jöszte csak!
Tán félsz, hogy ránk frank banda tör,
Vagy vad szél szirtre csap?
"Sir! az élet nem nagy dolog,
Azért nem reszketek,
De hű páromra gondolok,
S szinem így lesz beteg..."

"Várad tövén, tópart-tanyán
Vár nőm s a kis fiúk,
Kérdik: hol jár apánk, anyám?
S jaj, választ ő se tud!"
- Elég, elég, hű vagy s derék,
Ha búsulsz, nem csoda,
Hajh! én léhább szivet nyerék
S vigan megyek tova!...

Én megvetem, bárhogy sohajt
A csalfa nőnemet,
Tudom, új láng szárítja majd
A könnyes, kék szemet.
Tűnt kéjt siratni rest vagyok
S utam bár vészt igér,
Csak az fáj, hogy mit itt hagyok
Még egy könnyet sem ér...

Magam vagyok már e kerek
Földön s e nagy vizen,
Búm senkiért se kesereg,
Mint értem senki sem.
Ebem vonít tán még, szegény,
De majd új koncra kap,
S ha egyszer visszatérek én,
Lehet, meg is harap...

Hadd lengek hát bárkám veled,
Hullámvölgyön s hegyen,
Mindegy, mily föld partját leled,
Csak honom ne legyen!
Üdv! üdv! éjkék hullámsereg!
S ha tükrötök unom,
Üdv! puszta sík s vad part-üreg!
- Jóéjt, szülőhonom!

Fordította: Tóth Árpád

Paul Scarron:

Sírfelirat

Több szánakozóra talált,

mint irigyre e sír lakója:

szenvedett százszor is halált,

míg ledőlt végső nyugovóra.

Vándor, nesztelen menj tova,

ne keltsd föl, ne csapj semmi zajt itt,

mert ez az első éjszaka,

amikor szegény Scarron alszik.

(Illyés Gyula fordítása)

családi komédia IV. felvonás

Apa: - Hol voltál?
Én: - Sétáltam.
Apa: - Gyalog?

most gondolatban kicsit kirúgok a hámból

Ékes latinságom színe-java:

absolvo, absolvere, absolui, absolutum
(megvan a kriminalisztika:-)))

családi komédia III. felvonás

Anya: - Ennek a levesnek még főnie kellett volna, de mivel minden, ami benne van, nyersen is ehető, ezért ez nem probléma.

kis szíve szaporán ver, de csak félve és bizonytalanul jegyzi meg: havasak a tetők.

Az állatokat miért tegezzük automatikusan?

Ui: egy kis kulturális alapozás a kérdéshez: "Tudod, Robi, ez a magyar nyelv annyira cseles, hogy csak a bolondokat, a kurvákat, a királyt meg az istent szólítjuk tegezve és keresztnevén." /Bodor Béla: Városablak/

JANVIER

Le vent danse sur les branches cracquées

La brume se détache les cheveux blancs sur les quais

Partout ' y a de la neige blanche

Sucre sur les desserts sur les bancs

Janvier prend son dîner

La glace du sucre ne sera pas fondu

Les enfants jouent dans les rues aux angles

Perdus dans les flocons

Les joues et le nez rouges

Janvier se lîme les ongles

Il y aura certainement

Dans les ruelles sucrées du vent

Les statues frissonnantes qui regardent

Sur le ciel les anges et les nuages

Je t'offrirai mon foulard

Le blanc á raies noires

Pour te cacher de Janvier de l'orage

On ira au pic des roches pelées

Pour nous pelotonner dans la brume de Janvier

En se tenant par la main

Aux jours de l'automne on se souvient

Au-dessus de la ville illuminée

Certainement sur les quais du fleuve

Flâneront des fantômes des poètes des amoureux

Et les statues frissonnantes qui regardent

Sur le ciel les anges et les nuages

Je t'offrirai mon foulard

Le blanc á raies noires

Pour te cacher de Janvier de l'orage

Et sans doute on verra apparaître

Quelques fleures du printemps sur les vitres des fenêtres

Et vous, vous jouerez dehors

Comme les enfants du nord

Janvier partira peut-être

családi komédia I. és II. felvonás

Anya: - Mi már idősek vagyunk...
Apa: - Ne általánosíts, ha megkérhetlek!
Anya: - Jó. Te már idős vagy...

(...)
Apa: - Nem tudom.
Anya: - Akkor miért kérdezed?

suck 

A szakdolgozatírás valójában arra való, hogy az ember szívből meggyűlölje azt a témát, amivel egyébként az anyaggyűjtés során szívesen és lelkesen foglalkozott.

Most már szóközzel és szóköz nélkül is, lábjegyzettel és lábjegyzet nélkül is meghaladtam az elvárások felét. Voilà, a felén túli sérelem.

telet akarok

A körömlakklemosónak nagy mennyiségben pont olyan szaga van, mint a marcipánnak.

Azért valljuk be, mégis csak remek érzés, amikor a szakdolgozatomat biztonsági okokból elküldöm magamnak e-mailben, és egyre hosszabb idő alatt ér át.

önmagam szinonimái....

Apukám annak idején hogy, hogy nem, lemaradt a diplomamunkai témaválasztásról. Mire észbe kapott, már  az egész évfolyam lecsapott a kiírt témakörökre, így az eredendően majd' kétszázból csupán egyetlen cím árválkodott leendő gazdájára várva: az aktív szén mint katalizátor másodlagos aktiválása a foszgén harci gázok előállításánál.

auden wystan hugh: ha én tudnám


Az idő hallgat, én mondom neked,
az idő tudja, minek mi az ára;
ha én tudnám, tudatnám is veled.

Ha sírunk, mikor a bohóc nevet,
ha balul fülelünk a zongorára,
az idő hallgat, én mondom neked.

Bár nem tudom, mi jót mondjak neked,
mert több a vágyam, mint szavam a vágyra,
ha én tudnám, tudatnám is veled.

Valahonnét csak fújnak a szelek,
valamiért csak hull a lomb a sárba;
az idő hallgat, én mondom neked.

A rózsatő talán még megered,
a látomás valamit mintha várna;
ha én tudnám, tudatnám is veled.

Ha majd oroszlánt ont a zöld berek,
s tavasz ragyog patakra, katonára;
hallgat az idő, mondom majd neked?
Ha én tudnám, tudatnám is veled.

(Orbán Ottó fordítása)

kányádi sándor: csendes pohárköszöntő újév reggelén



Nem kívánok senkinek se
különösebben nagy dolgot.
Mindenki, amennyire tud,
legyen boldog,

érje el, ki mit szeretne,
s ha elérte, többre vágyjon,
s megint többre.
Tiszta szívből ezt kívánom!

Szaporodjon ez az ország
emberségbe’, hitbe’, kedvbe’,
s ki honnan jött,
soha-soha ne feledje.

Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,
vissza nem fognak a kátyúk…
A többit majd apródonként
megcsináljuk.

Végül pedig azt kívánom,
legyen béke,
gyönyörködjünk még sokáig
a lehulló hópihékbe’!

"Hontalan fények közt otthonos a lélek (...)
Ménnykő igazságok között vacogva
világom szétszakad darabokra (...)
a föld égre kiáltó (...)
több a kevés a soknál,
és több a csönd a szóknál,
és csupa seb vagyok már,
s már nem szól senki értem,
s én nem értem. Nem értem."

/Szilágyi Domokos: Utóhang/

Ilyen havazást szeretnék már végre látni idén is....

Kitegyük a kocsira a T-t vagy ne tegyük ki?

Mi a jobb, ha az emberek azt mondják, hogy ezt is szőke nő vezeti, vagy ha azt, hogy manapság minden jöttment jogsit kaphat?

Ezt csináljátok utánam:

Én vettem meg magamnak az ajándékokat, és meglepődtem, amikor a fa alatt kibontottam őket...

Hommage à Patkó Bandi

ferdeafa nemgyferde deferde kiviszemlefűrészelni bentmaradcsakkalapácskell kikellvinnifűrészelni lemegyekakalapácsért tartsadafát kikellvinnifűrészelni ferdemég kikellvinnifűrészelni renigyeretartsadtelegalábbcsöndbenvagy

fehérvagyazöldégőkell kivettzöldet vezetékzöld megijedtem nézemahogyfeldíszíted odamégkell rosszhelyenvan anyunincsenegyébdolgod

sokhalászlé kicsifazék mérőszalaggallemérem ténylegkicsi másfazékkell abbanfőzök deezkicsi elegemvanakarácsonyból

jóabeigli fújmazsolás nemvagygyerek vacsorázunk demostettünk maradjcsöndbenapacsinálta

neüljazadventikoszorúra

"Huszonnegyedike, kénefa, ráérmég, nemérrá, majdholnap, elválok, veszekfát, azjólesz, hogynézmárki, jakérem, akkorazt, mennyilesz, ennyitegyfáért, legyenöt, legyenötfél, legyenhat, jóleszazelső.

Megyünknagyihoz, nemakarok, jönjézuska, minimaxkell, nagyimesél, minimaxkell, mosthagydabba, hozdamackót, eléghárom, csókilonka, köszönjszépen, ilonkáéknakis, mér'nemköszöntél, nembajhabüdös, szálljbe, szálljki, ittanagyi, minimaxkell, hozjézuska.
Hozdfelafát, holatalp, teraktadel, neménraktam, deteraktad, ottszok'lenni, deottnincs, merteraktadel, utlálomakarácsonyt, elválok, megvanatalp, ugyeteraktadel, eltörtbazdmeg, menjteszkóba, félnégybazdmeg.
Holafűrész, szomszédnál, holaflex, szomszédnál, holaszomszéd, zalában, kurvaanyját, aztlátogatja, picsábafával, kellafa, utlálomakarácsonyt, faragomkéssel, deneazzal, deazéles, kenyérvágó, eszünkzsemlét, hozzáltapaszt, úristen, azmégvárhat, bentvannézdmeg, ferde, ésmost, jobbradől, ésmost, mégmindig, ésmost, derondafa, anyád, anyámathagyjukki, teddleakést.
Holadíszek, fentiszekrény, nincsottsemmi, másikszekrény, égőjó, tavalyvettem, nemégbazdmeg, pótizzó, azsemég, picsábaégővel, kellazégő, kontaktosvagymi, tedleakést, leszgyertya, leégaház, nemkellfűteni, szaloncukor, ötkilóvan, fasznakannyi, gyereknekkell, gömbdísz, szalmadísz, alufóliábandió, csengettyű, nincsencsúcsdísz, húzdráangyalt, fenyőttojik.
Csomagoljál, tökpazarlás, akkorfőzzél, főzökpacalt, éntöbbetsemmitnemcsináloknektek, csomagolok, holacellux, papíroknál, holapapír, díszeknél, nincskarácsonyos, nebaszki, vanboldogszülinapot, nebaszki, ráíromjézuska.
Gyertekenni, minimaxkell, gyertekenni, mindjárt, gyertekenni, mindjárt, éntöbbetsemmitnemcsináloknektek, nemszeretemahalat, pedigfinom, minimaxkell, nemjönjézuska, szeretemahalat, elsóztad, mosthagydabba.
Teddfellemezt, minimaxkell, szentestenem, kiskarácsony, nagykarácsony, pásztorok, namitkaptál, nemlegó, nesirjál, legókell, fakocka, le-he-góó-kell, apaisezzel, nemeztkértem, nincsnemez, mondtamlegót, kurvadrága, neagyerekelőtt, nehisztizzél, feldőltafa, kurvaélet, égazégő, mondtamkontaktos, deszépnyakkendő, úgysehordod, akkorisszép, jóalánc, nemkellettvolna, pénznemszámít, ésalegó, kapszanyádtól, nesírjprücsök, szeretlek, énistéged.
Holnapanyádéknál, utálomakarácsonyt."

/Patkó Bandi: Pár szó a karácsonyról/

Első vezetés anyukámmal hóban (nem, kislányom, ez nem volt hó).:-)

A nyelviskola a három hónapon keresztül húzódó díjvisszatérítési ügyemből levonta a tanulságot, és  a jövőre nézve módosította szerződési feltételeit. Így kell ezt csinálni (bár nem tudom, merjek-e ezek után náluk nyelvvizsgázni)! A végén mégis csak sikeres évet zárok!

Végre valahára. Havazik.

Az esés teljesen más perspektíva.
A kisgyermek oda megy, ahova az ösztöne hajtja, nyugodt szívvel elbotolhat az életben, mert menten ott terem mellette az édesanyja, hogy ölbe kapja és megcsókolja. A felnőttnek nem szabad elesni, mert rá nem vigyáz senki. Pedig milyen csodákra lenne képes az ember, ha észrevenné egy-egy esésnél a sajátja mellett Isten árnyékát.

Karácsony este

"Ember nélküli táj. Csillag nélküli ég. Villanygyertyák, egyformán vásári fények az egyformán négyzet alakú ablakok mögött. Sehol egy mozgó pont: sehol egy lélek. Mindenki ott van, ahol lennie kell.  A magányosok a megtervezett, fegyelmezett magányban. A családosok a megtervezett, szervezett családban.

És hol van ő? Kantár Hajnal?

Hol az ő magánya?

Hol az ő családja?

Hét órakor Dénes telefonált. Lerobbant a Trabant, nem indul a motor. Kornél telefonálni sem tudott. Beáztak a vidéki kábelek. A hó betemette a síneket. A másnapi előadást is alig érte el.

-Borzasztó - mondta együttérzően már huszonötödikén este Hajnalnak. - Mint egy összeesküvés! Látod, most csodálom a nyugalmadat!

Hajnal mosolygott. Hólyagos volt a szája. A tenyerén a saját körmével vájt véres csíkok. Az óra széttaposva a szemétben.

- Semmiség - mondta egy frissen született, kemény, új hangon. - Milyen igaz: önmagához tartozik mindenki..."

/Jókai Anna: Jákob lajtorjája/

Emil Verhaeren:

A hó

Hullong a hó, hull szakadatlan

mint tiszta gyolcs, hull csendesen

az árva-árva tereken,

s amerre száll, átok terem.

 

Hullong a hó az alkonyatban,

hogy egyik perc a másba pattan,

hull, hull - egyhangún - szakadatlan:

sziszeg, zuhog, akár a katlan:

tompán a néma házra hull,

zárdákon, csűrökön lapul:

sziszeg, zuhog, akár a katlan

s a temetőkre és sírokra száll le halkan.

 

A zord idők bús lobogóját:

kibontja a hósík felett:

s a gyászos nyomortól nem óják

kunyhók a bús szegényeket.

 

A fagy lejő a csontig hatol

és szűk a kunyhó, szűk az ól,

a lelkeken ott a nyomor s a hó,

a bús, a nehéz és tiszta hó.

Sötét hidegben fázik a lakó

és az arca oly sápadt, fakó.

 

Hótól fehér az út,

halottak a faluk:

a sok kristályos nagy, kopár fa,

és a didergő fák sora

úgy áll fehér cukorba mártva.

 Belepte már a malmot a fehér moha

s olyan, akár csak egy kelepce

és készen áll a prédára lesve:

 

lenn a viharban reszkető

kolostor és háztető

november óta küzd az estbe:

s a hó csak hull, hull, hullong csendesen

a végtelen, kopárbús tereken.

 

Ameddig csak a szem elér,

minden fehér, fehér, fehér,

hó mindenütt, hó, tiszta hó,

halotti, sápadt takaró,

halotti meddő takaró.

A végtelen tél szemfedője

rongyos pehely-hímmel beszőve.

 

napi összegzés

életem utolsó zh-ja: jeles
a félév utolsó előtti-előtti könyvtározása: hasznos
életem első kézzel fogható jogi sikere: 17.000,-
Harmathy egy angyal
Ági is egy angyal
életem első jogosítványa: ezt sem hittem volna

A művészet azért felemelő, mert óhatatlanul bírálunk, igazságot osztunk és mint ilyen, Isten bőrébe bújunk. Megtapasztaljuk, milyen mindenhol jelen lenni.

Fordítva: a művekben azért van értelme a szenvedésnek, mert valaki mindent lát és értékel.

Következtetés: emberi életet élni művészet.

Kérdés: az életem képes lenne katarzis kiváltására?

Egy hajszálon függ a mélység.

Juhász Gyula:
Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.

-Húzzon egy tételt - mondta a vizsgáztató egy borítékot nyújtva felém, melynek tartalma egyetlen darab tétel volt.

"Vannak szerelmek, melyeket csak a bosszú táplál. Vannak szerelmek, melyeket csak a távolság éltet. És vannak szerelmek, melyeket csak a könnyek erősíthetnek. Ne bánd, Ezel, ne fájjon. Ezt így kell elfogadni: vannak szerelmek, amelyek nem teljesülhetnek be. A mienk egy ilyen szerelem volt."

Giuseppe Ungaretti:
Soldati
Bosco di Courton luglio 1918


Si sta come
d'autunno
sugli alberi
le foglie.

"Látod-e, esteledik s a szögesdróttal beszegett, vad

tölgykerítés, barakk oly lebegő, felszívja az este.
Rabságunk keretét elereszti a lassú tekintet
és csak az ész, csak az ész, az tudja, a drót feszülését.
Látod-e drága, a képzelet itt, az is így szabadul csak,
megtöretett testünket az álom, a szép szabadító
oldja fel és a fogolytábor hazaindul ilyenkor.(...)"

/Radnóti Miklós: Hetedik ecloga/

RAINER MARIA RILKE:

A PÁRDUC 

 

Szeme a rácsok futásába veszve
úgy kimerűlt, hogy már semmit se lát.
Ugy érzi, mintha rács ezernyi lenne
s ezer rács mögött nem lenne világ.

Puha lépte acéllá tömörűl
s a legparányibb körbe fogva jár:
az erő tánca ez egy pont körűl,
melyben egy ájúlt, nagy akarat áll.

Csak néha fut fel a pupilla néma
függönye. Ekkor egy kép beszökik,
átvillan a feszült tagokon és a
szívbe ér - és ott megszünik.

Szabó Lőrinc fordítása

 

sétakocsikázás

avagy a forgalmi vizsga tanulságai:)

- Ha jégbordás úton mentünk volna, akkor a tempó és a körültekintés egyaránt csillagos ötös.

- Na, ez a néni ilyet se látott még életében! (Ez a megjegyzés abban a szituációban hangzott el, amikor kanyarodás előtt észrevettem egy idős nénit, aki szemmel láthatóan át akart menni a túloldalra - így elvileg elsőbbsége lett volna, csak azt nem vettem számításba, hogy szegény finoman szólva nem tudott rohanni, és mivel már leálltam neki, nem akartam akkor elindulni, amikor csak pár lépés választotta el a finish-től, így glédában állva vártuk be, amíg elért egyáltalán a zebrához.)

- Csak ültem, nem értettem, miért nem megyünk, aztán egy idő után megláttam a villamost is. (Ha az ember kitartóan vár egy kereszteződésben, előbb-utóbb majd csak jön valaki, akinek elsőbbséget kell adnia.)

István bácsi

Egy látó szemével lát.
Egy vak fülével hall.
És az emberiség szívével érez.

"Elkezdtem gondolkodni a férfiakról. Úgy általában. Nem csak erről a fickóról, hanem a férfiakról. "A" férfiről. A férfi mindent megtesz azért, hogy különbözzön másoktól. De egy dolgot nem tudunk megváltoztatni. Sem ő, sem te, senki sem. Végy például engem. Fiatal vagyok, jó munkám van, szerető feleségem... És ahogy mondani szoktad, azzal pocsékolom az életem, hogy fejest ugrom ilyen ügyekbe. Sokszor kérdezted meg, "Miért is jársz te ide, Pablo?". Tudod miért, Benjamin? Mert ez a szenvedélyem. Szeretek ide járni, jól berúgni, kiütni magam valakivel, aki egyébként leszar. Szeretem.

Hiába próbálod, nem tudod kiverni a fejedből Irenét. Majd meghal az örömtől, hogy végre hozzámegy valakihez. A fiókja tele esküvői ruhás magazinokkal. Eljegyzést és partit is tartottak, meg mindent. Te pedig... Vársz a csodára, Benjamin. Miért? A férfiak képesek mindent megváltoztatni. Arcukat, otthonukat, családjukat, barátnőjüket, vallásukat, istenüket. De egy dolgot soha. Nem képesek megváltoztatni a szenvedélyüket."

/Szemekbe zárt titkok/

harmónia

Hótól terhesek a fellegek.

tango - roxanne

"Valahol létezel, valahol én is

valamit kérdezel, valamit én is

néha vágy van benne, néha remény is

valahol

valamit

te is

én is..."

/Őri István: Valahol/

"- Tudod, Robber - szerettem így kezdeni a mondataimat, mert az ilyen mondatokról tudni lehet, hogy ez az elejük, és ezt az ember nem mondja magának, tehát azt is tudni lehet róluk, hogy csakugyan elkezdte őket mondani..."

/Bodor Béla: Városablak/

Nem az az elgondolkodtató, ha az ember lánya nem tudja, jó házba megy-e be, hanem az, ha nem tudja, hogy jóból jön-e ki...

mozdulatnyi a különbség. a kamera mozog, vagy a cselekmény pereg.

Kétes katarzis

A tegnapi nap betetőzését számomra a következő félmondat jelentette: és járt an der Universität.

"Ádám, hol vagy?..."

És még ilyenkor is Isten keresi az embert és nem fordítva. Mintha neki lenne szüksége ránk és nem nekünk őrá.

IGNOTUS:

VÁRNOD EGY JELRE

Várnod egy jelre, várnod egy szóra;
Egyszer egy héten egy lopott óra
S ehhez vesszőfutásban érned:
Ezt adhatom, szegénykém, néked.

Félned magadért s félned értem,
Meg se téve már tetten érten
Véletlen lenni más helyébe:
Ezt kapod egy szivért cserébe.

Tűrnöd, titkolnod, osztozkodnod,
Módját se várva mindent adnod
S amire vágyol, azt nem találnod:
Igy lop meg, teljesülve, álmod.

Lenned egynek egy hosszú sorba,
Lenned emléknek, összefolyva
Száz más emlékkel, ha bevégzed:
Ez, ami tart feléd, a végzet.

Elébed állok kézzel-mellel,
Hogy megvédjelek magam ellen,
S a vége az, hogy idehúzlak.
A vége az, hogy összezúzlak.

A kezemen itt érzem ajkad,
Az ajkamat ott érzem rajtad -
Rossz óra volt, amelybe' lettél,
Amikor énnekem születtél.

Álmomban még sosem ásítottam.

Carla Bruni:
Tout le monde


Tout le monde est une drôle de personne,
Et tout le monde a l’âme emmêlée,
Tout le monde a de l’enfance qui ronronne,
Au fond d’une poche oubliée,

Tout le monde a des restes de rêves,
Et des coins de vie dévastés,
Tout le monde a cherché quelque chose un jour,
Mais tout le monde ne l’a pas trouvé,
Mais tout le monde ne l’a pas trouvé.

Il faudrait que tout l’monde réclame auprès des autorités,
Une loi contre toute notre solitude,
Que personne ne soit oublié,
Et que personne ne soit oublié.

Tout le monde a une seule vie qui passe,
Mais tout le monde ne s’en souvient pas,
J’en vois qui la plient et même qui la cassent,
Et j’en vois qui ne la voient même pas,
Et j’en vois qui ne la voient même pas.

Il faudrait que tout l’monde réclame auprès des autorités,
Une loi contre toute notre indifférence,
Que personne ne soit oublié,
Et que personne ne soit oublié.

Tout le monde est une drôle de personne,
Et tout le monde a une âme emmêlée,
Tout le monde a de l’enfance qui résonne,
Au fond d’une heure oubliée,
Au fond d’une heure oubliée.

Akit szeretünk

Egy koromsötét szobában csupán egy szál gyertya világít. Kis lángja büszkén kihúzza magát, mert fényével megtölti az egész szobát. Nézzük, nézzük a tűz táncát, majd lehunyjuk szemünket. Kizártuk magunkból a szobát, a világot. De a kicsiny gyertyát nem tudtuk kizárni. Csukott szemünk mögött is ott lobog büszkén a lángja, száll fel-le, távolodik egyre, de nem tűnik. Beleégette magát képe a szemünkbe.

NEMES NAGY ÁGNES: 

ISTENRŐL

Hiánybetegségeink legnagyobbika

Lásd be Uram, így nem lehet. Így nem lehet teremteni. Ilyen tojáshéj-
Földet helyezni az űrbe, ilyen tojáshéjéletet a Földre, és abba –
felfoghatatlan büntetésként – tudatot. Ez túl kevés, ez túl sok. Ez mértéktévesztés, Uram.

Mért kívánod, hogy két tenyérrel átfogható gyerekjáték-koponyánkba
egy univerzumot gyömöszöljünk? Vagy úgy teszel velünk, mint a tölgy
makkjával, amelybe egy teljes tölgyfát gyömöszöltél?

Nem bánnék soha úgy a kutyámmal, mint Te velem. Léted nem
tudományos, hanem erkölcsi képtelenség. Ilyen világ teremtőjeként
létedet feltételezni: blaszfémia.

Legalább ne tettél volna annyi csalogatót a csapdába. Ne csináltál
volna felhőt, hálát, aranyfejet az őszi akácnak. Ne ismernénk a vékony, zöldes, édes-édes ízt: a létét. Irtózatos a Te édes lépvessződ, Uram!

Tudod te, milyen a vércukorszint süllyedése?
Tudod te, milyen a leukoplákia halvány kicsi foltja növőben?
Tudod te, milyen a félelem? A testi kín?
A becstelenség? Tudod-e, hány wattos fényerővel tündöklik
a gyilkos?

Úsztál folyóban? Ettél citromalmát? Fogtál-e körzőt, téglát, cédulát? Van körmöd? Élő fára vésni véle, kriksz-krakszokat hámló platánra, míg

megy odafönt, megy-megy a délután? Van odaföntöd? Van neked
fölötted?

Egy szót se szóltam.

"...Die Mauern stehen
Sprachlos und kalt, im Winde
Klirren die Fahnen."

/Friedrich Hölderlin: Hälfte des Lebens/

nyelvóra reggel nyolckor

Melyik a kakukktojás?
citrom - alma - ananász - banán



Tanuló 1.: - Szerintem a citrom.
Tanárnő: - Miért?
Tanuló 1.: - Mert az az egyetlen zöldség.
Tanárnő: - Valakinek esetleg van más ötlete?
Tanuló 2. - Szerintem is a citrom.
Tanárnő: - Miért?
Tanuló 2. - Mert ezek közül az az egyetlen, amelyik sárga.

érzed

Érzed, hogy van abban valami természetellenes, hogy az éjszakák kézen fogva járnak, nem emel fel a keresztre feszítés és nem húz le gyalázat.

piaf

- Aimez-vous la nuit?
- Oui, avec beaucoup de lumière.
- L'aube?
- Oui, avec un piano et des amis.
- Si vous aviez un conseil à donner à une femme, quel serait-il?
- Aimer.
- A un enfant?
- Aimer.
- A une adolescente?
- Aimer.

hol van az űr, kint-e vagy bent, urak, asszonyságok?

Balázs Béla: A kékszakállú herceg vára 

REGÖS PROLÓGUSA
Haj regö rejtem
hová, hová rejtsem...
Hol, volt, hol nem:
kint-e vagy bent?
Régi rege, haj mit jelent,
Urak, asszonyságok?

 
Ím szólal az ének.
Ti néztek, én nézlek.
Szemünk,
pillás függönye fent:
Hol a színpad:
kint-e vagy bent,
Urak, asszonyságok?

 
Keserves és boldog
nevezetes dolgok,
az világ kint haddal tele,
de nem abba halunk bele,
urak, asszonyságok.

 
Nézzük egymást, nézzük,
regénket regéljük.
Ki tudhatja honnan hozzuk?
Hallgatjuk
és csodálkozunk,
urak, asszonyságok.

 
Zene szól, a láng ég.
Kezdődjön a játék.
Szemem pillás függönye fent.
Tapsoljatok majd, ha lement,
urak, asszonyságok.

 
Régi vár, régi már
az mese ki róla jár.
Tik is hallgassátok.

Kibámészkodva a könyvtár ablakán

Aranysárga nyárfa alatt aranylevéltócsa. A járdának a fa sávjába eső szakaszán szüntelenül, a természet következetességével hullanak az aranylevelek. Olyan az egész, mint egy felrázós játék szürke díszlettel. Minden más mozdulatlan.

Hirtelen este lett és az égbolt megtelt angyalokkal.

Hexameter

Elhagyták egymást. Nem tudták, merre, hová, csak
lépteik árnya suhant át tévelygőn az avarban;
a park szobrai néztek csak szomorúan utánuk:
már nem látták egymás körvonalát a homályban.
A rőt fák koronáját borzongatta csak a szél
és egymásnak súgták - hullva a földre, le - "ősz van".

Hátranéztem, és egyszerre megrőtültek a fák.

Rammstein: Ohne dich

Ich werde in die Tannen gehen,

Dahin, wo ich sie zuletzt gesehen

Doch der Abend wirft ein Tuch aufs Land,

Und auf die Wege hinterm Waldesrand

Und der Wald er steht so schwarz und leer,

Weh mir oh weh, und die Vögel singen nicht mehr...

Ohne dich kann ich nicht sein – Ohne dich,

Mit dir bin ich auch allein - Ohne dich.

Ohne dich zähle ich die Stunden – Ohne dich,

Mit dir stehen die Sekunden – Lohnen nicht.

Auf den Ästen in den Gräben,

Ist es nun still und ohne Leben

Und das Atmen fällt mir ach, so schwer,

Weh mir oh weh, und die Vögel singen nicht mehr...

Ohne dich kann ich nicht sein – Ohne dich,

Mit dir bin ich auch allein - Ohne dich. (Ohne dich)

Ohne dich zähle ich die Stunden – Ohne dich,

Mit dir stehen die Sekunden – Lohnen nicht, ohne dich.

Beadandóírás közben bárhogy törtem a fejem, csak nem akart beugrani a szinonimája egy magyar szónak, ezért, más mentőöv nem lévén a kezem ügyében, lekaptam a polcról a Dictionnaire des synonymes-ot, hogy léphessek végre egyről a kettőre.

"...ha az ördög nem létezik, ha csak az ember teremtette, akkor a maga képére és hasonlatosságára teremtette."

/Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek/

10:30. Csörög a telefon, Klau keres. Anyukám tárgyilagosan közli, hogy még alszom. Azért ettől sikkesebben is felkonferálhatta volna a dolgot, példának okáért mondhatta volna, hogy futni mentem:-)

színház az....

Mi lenne, ha a színész nem hajolna meg a darab végén vagy nem jönne ki a tapsra? Lenne mersze hozzá? Ez a közönségre nézve nagyobb sértés lenne, mint egy rossz előadás.

durante la settimana

Vannak a régi idők emberei. Nekik nem drága az idő: nekik az ember drága. Nem sietnek, kényelmesen elbeszélgetnek, mindenkihez van egy-két figyelmes szavuk. Nekik nem baj, ha a város másik végébe visz az utad, elkísérnek, mert veled akarnak lenni, az sem zökkenti ki őket a rendes kerékvágásból, ha találkozód van valakivel, hiszen várakozás közben is meg lehet váltani pár kósza félmondattal a világot. És ezeket az embereket a csend sem zavarja. A számunkra kínos hallgatások közepette ők azzal a szelíd tekintettel bámulnak a távolba, mely azt mondja, ez így van rendjén, mert az egymás iránti szeretetbe beletartozik az is, hogy kifogytunk a szavakból.

reményik sándor: elhagyott harangláb

A nehány ház, mely körülvette,
Elveszett-pusztult, csonkig égett,
Sátorfáját fölszedte innen,
Mint költöző madár az élet.

A véghetetlen némaságot
Már nem zavarja élő hang,
Maradt a síkon egymagába
A harangláb s a holt harang.

Dermedten csüng az ólmos csendbe,
Beszédes ércnyelve be néma!
Teste maradt csak, lelke elszállt -
De mintha visszajárna néha...

Ember a köteléhez nem nyúl...
De ha megingott, ha megrengett
Tetőtől-talpig a harangláb -
Nagy viharban - még kondul egyet.

Idegenül, komoran kondul,
Mintha a szélvész lelke volna,
Mintha temetne egy világot
Sötét hamuba, szürke porba.

Komoran kondul, tompa jajjal,
Mintha valaki magát tépné,
Tépné, szakítná, megátkozná...
E kín az egész teremtésé.

Akkor a messzi falucskákban
A népek borzongva megállnak:
Mert ember nem harangoz néki:
Harangoz az Isten - magának!

hétköznapi csodák

Ma a lábamon hordtam egy cipőt. Az első vízálló cipőt, amivel életemben találkoztam.

És szintén ma volt, hogy a következő mondat hagyta el egy fodrász száját: Akkor jó lesz, ha az aljából csak pár millit vágok?

Ma lábujjhegyen járt a kíváncsiság és pipiskedett a csend.

Szilágyi Domokos:

Kávéházban

Három nő.

Az egyiknek a haja kontyban.

A másikon szürke kabát.

A harmadik szép.

lábbeli és más

Elmentünk valami téli-őszi cipellőt nézni, mivel közelegnek a "hidegek". Már a lábunkat lejártuk, amikor az egyik cipőbolt előtt megpillantottunk egy láda kiscsizmát. Gyorsan meg is akadt a szemem az egyiken, le a saját cipő, föl az új, mármint ha fölmenne, minthogy se cipzár, se fűző nem volt rajta. Egy ideig győzködtem bele a lábamat, majd mintegy megvilágosodásként egyszerre átfutott az agyamon, hogy nekem reggel ennyi időm nincsen, így szívfájdalom nélkül raktam vissza álmaim kiscsizmáját a ládába, a többi cipő közé.

Ez is csak nálunk hangozhat el:
Apa: - Majd én elmosogatok!
Anya: - Álmodozz csak.

árnyék és tükörkép

toldozott létdarab.
érintetlen.
elállja a felé vezető utat az anyag.

az ősz humora

Már rekeszizomlázam van a köhögéstől.

telik-múlik az idő

A minap a padtársam megkérdezte tőlem, hogy mondják franciául a pendrive-ot? Én ekkor mélyen emlékeim közé túrtam, és kénytelen voltam megállapítani, hogy amikor én franciául tanultam, még nem volt pendrive.

"halott ül a szemedben
és a fák mosolyai hullanak
ősz van
most és talán örökké -

addig is csókolózva hallgatjuk
a suttogó szorítást"

A zongorakíséret nem aláfestés. Ahogy az érzelmek, a kíséret is folyamatosan, szakadatlanul hömpölyög a dal alatt. Az ének csupán annyi érzelem, amennyit szavakkal még ki lehet fejezni, a mélység a kíséretben árad szét, és a kettő olykor el-elszakadhat egymástól. Belső (jég)zajlások. Elfogadta, hogy útitársul szegődött mellé a halál. Az orgonapont elviselhetetlenség, és amikor már az ének is átveszi, ott kezdődik a szürreális kép az élet utánról, ahol a pusztában játszik a kintornán két zenetöredék négy dalon át a semmibe. Akinek fájdalmas az élete, annak a boldogság is kínszenvedés, mert megszűnik hinni a feloldozásban.

Ps: István bácsi, köszönöm.

szerepértelmezés

"Sátánt nem lehet játszani. Játszani csak egy embert lehet, aki roskad a sok tudástól."

/Szász János: A Mester és Margarita/

kiruccanás

Vannak emberek, akik vonzzák a problémákat. Beültünk egy kis étterembe, apukám rendelt egy csésze halászlét, kihozták, majd amint belekóstolt megállapította, hogy nincs mit tenni, savanyú és pezseg. Kárpótlásul kihoztak neki egy teljes bogrács halászlevet. Apukám tanácstalanul ránézett, majd alig hallhatóan (de azért úgy, hogy a mellette álló pincér nagyon is jól hallja) eldörmögte, hogy nem kért ennyit.

Aztán vannak olyan emberek is, akiknek a pofátlanságára már pofákat vágunk. Eljött a fizetés ideje. Apukám "kihalászott" a zsebéből a jogosítvány és egyéb iratok közül egy húszezrest, azt odaadta a pincérnek, majd minden igyekezetével azon volt, hogy a többi papírt visszapréselje a helyére. Közben szeme sarkából észrevette, hogy a pincér mozdulatlanul tartja a kezét, immár a húszezressel. Apukám rákérdezett, hogy talán nem elég a számla kiegyenlítéséhez? Mire a pincér: mennyiből adjon vissza?

Az én felfogásom szerint a borravalót nem elveszik, hanem adják, és arról sem vagyok meggyőződve, hogy normális körülmények között kell-e borravalót adni olyan helyen, ahol romlott ételt szolgálnak fel, függetlenül attól, hogy a problémát kiküszöbölték...

visszavonhatatlanul beköszöntött az ősz

Ma az este is gyorsan magára kapta kötött pulcsiját, a bogarak sáljukat-sapkájukat, Renáta a barna velúr cipőjét.

a közös bennünk

"Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanúl és jelzés nélkűl."

"Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem - és ebbe más is belehalt már."

"Tág szemmel már csak engemet figyel,

mint néma tó a néma csillagot,

nem mer beszélni, szólni hozzám, mégis

ha megölném is hinné, jó vagyok."

"Hallom, ahogy lelkemben lépked
S az ő bús "Ádám, hol vagy"-ára
Felelnek hangos szívverések."

"Egyedül vagyok, mire megjössz,

az egyetlen élő leszek,

csak tollpihék az üres ólban,

csak csillagok az ég helyett."

"Megállok a fehér csúcs végtelenjén.

Mosolygok. Az ég szomorú, tiszta,

az a különös zene is itt kering.

Az Istennek sincs társa az ormok felett."

"Aki alkot, visszafele nem tud lépni-

s ha már kinőtt minden ruhát,

meztelenül borzong a végtelen partján,

míg fölzárkózik mögé a világ."

"S uj fájdalom vett mindkettőn hatalmat:

a hal Jónásnak fájt, Jónás a halnak."

"Amikor én istent faragtam,
kemény köveket válogattam.
Keményebbeket, mint a testem,
hogy, ha vigasztal, elhihessem."

"Nagy, sárga ég. Egy hegygerinc

súlyosodik a síma rétre.

A mágnes-földön mozdulatlan

füvek sötét vasreszeléke."

"Drágám, az évek és napok,
Hidd el, nem lesznek sohse szebbek:
Holnap s mindig az emberek
Ölelnek, szülnek és temetnek."

"Hallgatnak ők is, én is hallgatok,

de csöndjeink nem érnek össze végül,

mivelhogy én magyarul hallgatok

s ők svédül."

"Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem

s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,

de pattanó szívem feszítve húrnak

dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,

annak, kiről nem tudja senki, hol van,

annak, kit nem lelek se most, se holtan.

Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,

úgy érzem én barátom, hogy a porban,

hol lelkek és göröngyök közt botoltam,

mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak

vendége voltam."

""Ne menj el, mesélj-"
(így nem szökik rá hirtelen az éj)
s míg kis szíve nagyot szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kíván jobban,
a mesét-e vagy azt, hogy ott legyél."

"Légy hát, akár az állatok,

oly nyersen szép és tiszta,

bátran figyelj, mint ők figyelnek

kegyetlen titkaikra."

"Magyar sors-kockákon ez ígyen döntődött,

Mind összekerülünk közös mártir-hősök

S ha a Lehetetlent nem tudtuk lebírni,

Volt egy szent szándékunk: gyönyörűket írni."

"Az meglett ember, akinek

szívében nincs se anyja, se apja,

ki tudja, hogy az életet

halálra ráadásul kapja

s mint talált tárgyat visszaadja

bármikor - ezért őrzi meg,

ki nem istene és nem papja

se magának, sem senkinek." 

"Végső rendelkezést tennék: de hát minek?
Nem igen van: miről. S ha volna sincs: kinek.
Nem hagyok örököst... csak egy hű cselédet:
Azt kötöm szivedre-- meg a magyar népet.
Szeresd a magyart, de ne faragd le - szóla,
Erejét, formáját, durva kérgét róla:
Mert mi haszna simább, ha jól megfaragják?
Nehezebb eltörni a faragatlan fát."

"Oly szomorú embernek lenni

S szörnyűek az állat-hős igék

S a csillag-szóró éjszakák

Ma sem engedik feledtetni

Az ember Szépbe-szőtt hitét,

S akik még vagytok őrzőn, árván,

Őrzők, vigyázzatok a strázsán."

"Te jól tudod,
mennyi kínt bír az ember, mennyit nem sokall 
még az Isten jósága sem,
s mit ér az élet... S talán azt is, hogy nem is
olyan nagy dolog a halál."

rend(etlenség)

Az én szobámban mindig rend honol, csak minthogy nagyon kicsi, ezért optikailag zsúfoltnak, anyukám szavaival élve "rendetlennek" látszik.

el kellene kezdeni...

El kellene kezdeni. Mindent. Egyenként és együtt. Neki kellene gyürkőzni a szakdolgozat megírásához nélkülözhetetlen végeláthatatlan könyvtáróráknak, venni a fáradságot a betervezett - minimum - két nyelvvizsgára való felkészülésre, valahonnan bátorságot meríteni a gyógyszer abbahagyására - talán ez a legnehezebb: a rettegés, (be)tarthatóan megszervezni a napi hat kicsi étkezést, tudván, hogy a szervezettség, körültekintés és a rendszeresség fogalmak egyaránt kerülnek engem, belepréselni a napba a szeretteimet, a kötelező egy óra testmozgást, a szépirodalmat, az életbe a színházba és operába járást, a délutánokba a rajzterem alkotási csendjét, a vezetést, a tanítást, a főzés-mosás-vasalás-takarítást. Most még nagy vagyok (nem optikailag, érzésre). Csak akkor érzem kicsinek magam, ha lelkiismeretesen végzem dolgom az életben, helytállok és belepusztulok. Na, idén is ez lenne a cél.

la lingua italiana

kell ennyi optimizmus az életbe.

nyárbúcsúztató

Még egy hétvégét adott a természet napsugárral, darazsakkal (jó sokkal), csukott szemmel biciklizéssel, éretlen almával, teraszon teázással, kerti bográcsozással, ujjatlan pólóval, esti kőrömizéssel és elsuhanó vonatokkal. Ezért megérte egész úton állóhelyen utazni Balatontól Budapestig, még akkor is, ha a reggelek már csípősek, az esték pulóveresek és hajnalban poloska hortyog a kispárnán a fejem mellett.